Háborúba megy a NATO-val Oroszország egy darab fagyott földért?
Kormánybizottságot hozott létre és megfenyegette múlt héten a NATO-tagállam Norvégiát Oroszország az orosz kisebbség ellen a Svalbard nevezetű (magyarul Spitzbergák) szigetcsoporton történő állítólagos visszaélések miatt. Az oroszok a 2022-es casus bellihez hasonló okokat emlegetnek az Északi-sarkhoz közeli földdarab kapcsán is, mondván, a helyi oroszajkú kisebbség jogait védik, ha kell, fegyverrel is. A probléma azonban sokkal összetettebb, ugyanis a Spitzbergák gazdag szénben, valamint az orosz hadiipar számára értékes fémekben. Ennél is fontosabb ugyanakkor, hogy a szigetcsoportnak stratégiai jelentőségű az elhelyezkedése, innen ugyanis a NATO fenyegetni képes az oroszok Kola-félszigeten állomásozó, az atomtengeralattjárókat is soraiban tudó Északi Flottáját. A NATO-fenyegetés és az orosz kisebbség adott – kérdés, hogy a háború alatt folyamatosan épülő orosz katonai potenciál egy Ukrajna elleni háborút követően visszaépül, vagy új hadszínteret keres magának.
A Norvégia és az Északi-sark között nagyjából félúton található Spitzbergák alapvetően egy zord, de békés hely: mindenki számára vízummentes, a szigeten őrzik a világ legnagyobb magállományát, a legdurvább erőszakos eset pedig négy évvel ezelőtt történt, amikor egy jegesmedve ölt meg egy kempingezőt a szigeten. Hiába, a jegesmedve főleg nem játék.
Ahogy az orosz medve sem. Márpedig a Spitzbergák nemcsak a sarkkör eltűnőben lévő szépségeire kíváncsi turistákat vonzza, hanem a vállalati nagytőkét, valamint a geopolitikai szakértőket is. A Spitzbergák szerepe egy, az Északi-sarkvidéket érintő nagyszabású konfliktusban nem hagyható figyelmen kívül. Bár a Svalbard-szerződés 9. cikke kimondja, hogy a területet nem szabad „háborús célokra” használni – ami nem azonos kategória a demilitarizált övezettel –, a szigetcsoport esetleges katonai célú felhasználásával kapcsolatos aggodalmak a kelet–nyugati feszültség mértékének függvényében változott az elmúlt évtizedekben. Most éppen – érthető módon – igencsak magas.
A hidegháború idején a Szovjetuniót különösen aggasztotta a szigetcsoport esetleges katonai felhasználása. A szovjet vezetés követelte, hogy szigorúan tartsák be a sziget státusát 1920-ban rendező Svalbard-szerződésben a szigetek háborús célokra való felhasználására vonatkozó tilalmat, beleértve erődítmények vagy haditengerészeti bázisok létesítését. Ha háború törne ki, a Spitzbergák feletti ellenőrzés lett volna a szovjetek elsődleges motivációja, mind a NATO mozgásterének korlátozása miatt, mind pedig az Északi Flotta kötelékébe tartozó atomtengeralatjárók szabadabb mozgásterének biztosítása érdekében.
Az európai sarkvidéken 2005 óta megnövekedett orosz katonai tevékenység ismét rávilágított a Spitzbergák geostratégiai jelentőségére: bár a szigetcsoporton nincsenek katonai támaszpontok, a norvégok joggal aggódhatnak amiatt, hogy az oroszok hamar megszállnák a szigetet, ha a NATO és Oroszország között nyílt konfliktus törne ki. A szigetcsoport közelsége a Kola-félszigeten lévő Szeveromorszknál található orosz Északi Flottához, valamint a Spitzbergák stratégiai helyzete az orosz sarkköri stratégia kulcspontjává teszi a területet. Főleg a finn és a küszöbönálló svéd NATO-csatlakozás tükrében fontos kérdés a stratégiai ellenőrzés Oroszország számára, hiszen a skandináv országok csatlakozásával, valamint a Spitzbergák feletti teljes norvég szuverenitás garantálásával az oroszokat elvághatják az Északi-tengertől – ez pedig Oroszország nukleáris ütőképességét is befolyásolhatja. Az oroszok számára tehát valós fenyegetést jelenthet a NATO sarkköri terjeszkedése.
Megfenyegették az oroszok Norvégiát
A távol-keleti és északi-sarkvidéki ügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettes február 13-án alig burkolt fenyegetést küldött Norvégiának, kritizálva a skandináv ország a Spitzbergák feletti hatalomgyakorlását. Az úgynevezett „orosz jelenlét védelmével foglalkozó” kormánybizottság ülésén Jurij Trutnyev jelezte, hogy a norvég kormányzat „nyomást gyakorol” a szigeten élő orosz állampolgárokra, csorbítva azok jogait.
Az Oroszország által megszerzett jogok és előnyök egyike sem csökkenthető vagy sérthető. Nem hátrálunk egy lépést sem!
– húzta alá nyitóbeszédében. Az ukrajnai háborúra utalva hozzátette, hogy „a harcosok ma vért ontanak országunk szuverenitásáért és az orosz emberek nyelvhasználathoz való jogaiért”. A miniszterelnök-helyettes azzal érvelt, hogy mindez a „szuverenitás” kérdése.
2023 májusában a szigeten tevékenykedő állami energetikai vállalat, az Arktikugolja vezetője, valamint a helyi orosz főkonzulátus militarista felvonulást szervezett a Spitzbergákon, az oroszok lakta Barentsburg és Pyramiden településeken. Pyramidenben a felvonulás része volt egy, a Donyecki Népköztársaság zászlajával díszített traktor és kotrógép.
Az orosz Spitzbergák Bizottságának ülésére néhány nappal azután került sor, hogy Trutnyev üdvözölte irodájában az Ukrajnában harcoló katonák egy csoportját. A férfiak között volt a Specnaz hírszerző egységeinek több tagja is. Állítólag a férfiak között voltak a Távol-Kelet és Északi-sarkvidék minisztériumának olyan alkalmazottai, akik önként jelentkeztek harcra a megszállt területeken.
Továbbra is felhasználjuk tapasztalataikat, amelyek immár nemcsak a polgári és katonai szolgálatot, hanem a valódi harci tapasztalatokat is a Távol-Kelet és az Északi-sarkvidék fejlődése érdekében hasznosítják
– mondta Alekszej Csekunkov sarkvidéki miniszter.
Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy az Ukrajnában felépült orosz katonai kapacitásokat Putyin máshol is kamatoztatni kívánja. Oroszország számára stratégiai szempontból pedig a Spitzbergák még Ukrajnánál is fontosabb kérdés lehet. Különösen akkor, ha az Északi-sarkhoz legközelebb eső Skandinávia összes országa – tehát a svédek is – csatlakoznak a NATO-hoz. Kérdés, hogy a már lendületben lévő orosz hadigépezet, vagy a jóval nagyobb hátországgal rendelkező NATO jelent-e nagyobb elrettentő erőt az egyik vagy másik fél számára a sarkkörért induló versenyfutásban.
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/Gavriil Grigorov
