Pesti Srácok

Háborús hangulatban ért véget a katalán népszavazás- Közel 800-ra emelkedett a sérültek száma!

Háborús hangulatban ért véget a katalán népszavazás- Közel 800-ra emelkedett a sérültek száma!

Botrányos körülmények között zajlott ma a Katalónia függetlenedéséről szóló népszavazás, amely ma este nyolc órakor ért véget. A voksok öszeszámlálása azonnal megkezdődött, több országos csatorna is élőben közvetíti azt. A nap folyamán több mint 700 ember, köztük több rendőr megsérüt a különböző öszsecsapásokban, miközben külföldi politikusok is bírálták a spanyol kormány fellépését, amely nagy valószínűséggel lábon lőtte magát a diktatúrába illő fellépés miatt.

Véget ért a katalánok népszavazása, amely már napok óta hatalmas feszültséget kelt Spanyolországban. Természetesen az események ma érték el csúcspontjukat, hiszen már a reggeli órákban függetlenségpárti tömegek lepték el a szavazóhelyiségeket. A korai órák ban a katalánok békés tiltakozást ígértek, a rendőrök pedig állítólag azt, hogy erőszakmentesen próbálnak majd fellépni ellenük. Nem sikerült.

Közel 800 sérült és még több feszültség lett a vége

A spanyol rendőrség és csendőrség néhány helyen már a reggeli órákban erőszakot alkalmazva lépett fel, mivel a felszólítás ellenére az emberek nem hagyták el a helyszínt, és voltak, akik ellenálltak, amikor el akarták vezetni őket.

PestiSracok facebook image

A nap végére a sérültek száma megemelkedett, a BBC már 761 emberről számolt be katalán tisztviselők információra hivatkozvaírja a BBC. A történtekért Mariano Rajoy spanyol miniszterelnököt és Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminisztert tartják felelősnek a katalán politikusok. Erről Jordi Turull katalán kormányszóvivő beszélt korábban, aki szerint a spanyol rendőrök és csendőrök fellépése nem felel meg az arányosság elvének.

Ezzel szemben a spanyol miniszterelnök-helyettes kijelentette:

Hozzátette: “véget kell vetni ennek a bohózatnak”.

Fotó: Twitter

De a hatóságok sem úszták meg sérültek nélkül: a spanyol belügyminisztérium tájékoztatása szerint kilenc rendőr és két csendőr szenvedett sérülést az összecsapásokban, amelyek az ország egész területén zajlottak.

Több spanyol városban tüntettek a spanyolok egysége mellett is vasárnap, miközben Katalóniában rendőri intézkedések közepette tart a betiltott függetlenségi népszavazás. A résztvevők követelték a katalán függetlenségi politikusok bebörtönzését, és tiltakozásukat fejezték ki amiatt is, hogy vannak olyan spanyolok, akik nem tudják spanyol nyelven taníttatni a gyerekeiket Spanyolország egyik régiójában.

Több politikus is kommentálta az eseményeket

Charles Michel belga kormányfő és Jeremy Corbyn, a brit munkáspárt elnöke a kemény rendőri fellépés ellen emeltek szót a nap folyamán, de kiállt a katalán törekvések mellett több cseh európai parlamenti képviselő. Utóbbiak úgy vélik, hogy az üggyel az Európai Parlamentnek is foglalkoznia kellene, amit egyébként Carles Puigdemont Katalónia elszakadáspárti elnöke is felvetett korábban. Václav Klaus volt államfő brutálisnak és felháborítónak minősítette Madrid beavatkozását Katalóniában.

- mondta Pavel Svoboda kereszténydemokrata EP-képviselő.

- jelentette ki Václav Klaus, aki arra is kitért, hogy az Európai Bizottság az utóbbi időben több alkalommal is bírálta Lengyelországot és Magyarországot az úgynevezett európai értékek be nem tartásáér, és most azt szeretné, hogy hasonló módon ítélje el a spanyol kormányt az EB az antidemokratikus és teljesen elfogadhatatlan eljárásáért.

Fotó: Twitter

A Spanyol kormányfő szerint nem volt népszavazás Katalóniában

Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök este 8 után sajtótájékoztatón értékelte a katalán függetlenségi népszavazást és az annak nyomán kitörő utcai erőszakot. Rajoy azt mondta:

Úgy értekezett, Katalónia túlnyomó többsége nem akart részt venni a mai népszavazásban, és betartotta a törvényt. Szerinte a népszavazás szervezése a „demokrácia szégyene” és előre megfontolt támadás, amire az állam válaszolt rá.

– jelentette ki Rajoy, aki kezdeményezi, hogy a spanyol parlament pártjaival közösen értékeljék a helyzetet. A spanyol miniszterelnök azt is mondta, hogy: „Megbukott egy folyamat, amely csak arra szolgált, hogy elhintse a megosztottságot, szembeállítsa az állampolgárokat, és nem kívánt helyzeteket provokáljon. Csak arra szolgált, hogy súlyos kárt okozzon az együttélésnek, amit minél előbb el kell kezdenünk helyrehozni.”

Az igenek győzelmét jósolják

Katalóniában már 2014 novemberében tartottak egy nem hivatalos népszavazást, amelyen 2,2 millió ember vett részt (az 5,4 millió választásra jogosultból), amelyet a katalán vezető, Artur Mas hatalma sikernek nevezett annak ellenére, hogy spanyol kormány akkor is mindent megtett a voksolás megakadályozása érdekében. Akkor a voksolók 80 százaléka mondott igent a függetlenségre. Szakértők szerint valószínűleg az igenek lesznek többségben most is, ami nem biztos, hogy meg fogja hatni a spanyol kormányt, aki valószínűleg minden eszközzel ragaszkodni fognak a régió megtartásához.

Hogy mi a bajuk a katalánoknak a spanyolokkal, a PestiSrácok.hu egy korábbi cikkében olvashatják.

Forrás: MTI, BBC, PS; Vezető kép: Twitter

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.