Pesti Srácok

Háborús jóvátételi kötelezettségre szólította fel az ENSZ Oroszországot

Háborús jóvátételi kötelezettségre szólította fel az ENSZ Oroszországot

Az ENSZ Közgyűlése hétfőn elfogadott határozatában szólított fel Oroszország felelősségre vonására, illetve háborús jóvátételi kötelezettsége megállapítására, amiért a nemzetközi jogot megsértve megtámadta Ukrajnát.

A határozatot 193 tagállamból 94 támogatta 14 ellenszavazat és 73 tartózkodás mellett. Ez a közgyűlési határozat kapta a legkisebb arányú támogatást az ukrajnai orosz hadművelet február 24-i kezdete óta elfogadott öt ilyen jellegű dokumentumból. A mostani határozat szövege szerint Oroszországnak "viselnie kell nemzetközi szabályszegései következményeit, ideértve az ezen cselekmények által okozott károkból, veszteségekből és sérelmekből fakadó jóvátételt". Mindemellett szükségesnek tartja a jóvátétel meghatározására szolgáló nemzetközi mechanizmus kialakítását. Ezenfelül javaslatot tesz arra, hogy a nemzetközi közösség Ukrajnával közösen kidolgozzon egy "nemzetközi jegyzéket" a kárigények és az erre vonatkozó információk felvételére.

Az ENSZ Közgyűlésének határozatai ugyan nem bírnak kötelező jogi erővel, azonban van politikai súlyuk.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.