Pesti Srácok

Hadházy Ákos és Márki-Zay bekönyörögné a parlamentbe a bukott Szél Bernadettet

Hadházy Ákos és Márki-Zay bekönyörögné a parlamentbe a bukott Szél Bernadettet

Hadházy Ákos ugyan a Momentum hátára felkapaszkodva beevickélt a következő Országgyűlésbe, de egykori LMP-s társelnöke, Szél Bernadett csúnyán elvérzett Menczer Tamással szemben, így most a lódoktorra maradt, hogy elvtársnőjének kegyelemhelyet könyörögjön ki Gyurcsány Ferenctől. A bukott miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter ugyanerre a következtetésre jutott: ő is Szélnek adná azt a mandátumot, amit őneki osztott ki Gyurcsány, de nem vesz fel. Hozzátette, hogy az MSZP-nek most 10 mandátuma van, de a pártfinanszírozás szabályai alapján jobban járnának, hogyha 11-en lennének, így nekik is szívesen adna egy helyet. Szerinte Szél Bernadett kiesése igazságtalan, és azért lenne jó, ha bekerülne, mert tudja használni a mandátumot parlamenten kívül is.

– írta ma délelőtti Facebook-posztjában Hadházy Ákos. A Zuglóban egyéni mandátumot szerző momentumos politikus, aki 2016 és 2018 között Szél Bernadett-tel vezette társelnöki rendszerben az LMP-t, azt javasolja, hogy Márki-Zay Péter fel nem vett mandátumát ajánlják fel a Budakeszin elbukó egykori miniszterelnök-jelölt politikustársának.

PestiSracok facebook image

– vetítette előre Hadházy arra az esetre, ha ezt a javaslatát nem fogadnák meg a baloldali pártok.

Mint írta, Szél kiesése egyébként az ellenzéki pártok rossz döntéseinek a következménye, szerinte ugyanis a budakeszi központú körzet billegőnek számított, jóllehet az előzetes felmérések és becslések alapján inkább biztos ellenzéki körzetként tartották számon, ahol az egykori LMP-s miniszterelnök-jelölt már 2018-ban, baloldali összefogás nélkül is majdnem nyert, háromszáz szavazattal maradt alul akkori fideszes ellenfelével szemben.

Hadházy Ákos logikája szerint azért érdemelné meg Szél Bernadett a listás helyet, mert nagyon sokan szavaztak rá a baloldali előválasztáson, a baloldali közös lista összetételét azonban nem befolyásolhatták a szimpatizánsok. Szélt egyébként tízezren támogatták az előválasztáson, az országgyűlési voksolásokon pedig négy évvel ezelőtti eredményét megismételve harmincezer szavazatot gyűjtött be. A körzet mostani jobboldali jelöltje, Menczer Tamás azonban 33 ezer voksot gyűjtött be, így megnyerte a körzetet és az egyéni mandátumot.

– érvel tovább védence mellett Hadházy Ákos, aki bejegyzése vége felé arra jut, hogy valójában azért lenne jó, ha Szél mégis bekerülne az új Országgyűlésbe is, mert az egyike volt azoknak, akik megértették, hogy a képviselői mandátumot mire és hogyan lehet, illetve érdemes használni a parlamenten kívül is. Hadházy Ákos azért akkor sem veszíti el teljesen a reményt, ha mégsem Szél Bernadettre száll a baloldal idei miniszterelnök-jelöltjének, Márki-Zay Péternek a fel nem vett mandátuma.

– vetítette előre bejegyzése végén a politikus.

MÁRKI-ZAY IS MEGSZÓLALT

Hadházy Ákos unokatestvére, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje is megszólalt az ügyben, hiszen döntése értelmében, miszerint nem veszi fel ellenzéki listavezetőként a képviselői mandátumát, a hat ellenzéki pártnak lehetősége van helyette egy további képviselő bejuttatására a parlamenti patkóba. A hódmezővásárhelyi polgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában úgy nyilatkozott, hogy a képviselői helyén szívesen látná Szél Bernadettet, ugyanakkor támogatná azt is, hogy az MSZP frakciója gyarapodjon egy képviselővel, mivel az jelentősen növelné az utódpárt állami támogatásának mértékét.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?