Pesti Srácok

Hadházy munka helyett ismét hangulatot kelt Zuglóban, miközben Fidesz-MSZP koalíciót vizionál

Hadházy munka helyett ismét hangulatot kelt Zuglóban, miközben Fidesz-MSZP koalíciót vizionál

Zugló országgyűlési képviselője ismét a Bosnyák térre tervezett kereskedelmi városközpont ügyében szólalt meg. Ezúttal azt kifogásolta, hogy egyedül a saját szövetségesei támogatták azt a javaslatot, miszerint a városközpont ügyében ne a kerületvezetés, hanem egy képviselőkből álló bizottság tárgyaljon a beruházóval.

Néha még egyes ellenzéki barátaink sem akarják elhinni nekem, hogy Zuglóban valóban MSZP-Fidesz koalíció működik - kezdi Facebook posztját a baloldali képviselő. Hadházy felidézi, hogy Rózsa András és Várnai László képviselők azt javasolták, hogy a testület “vegye a saját kezébe a Bosnyák téri monstrumot építő Bayer Constructtal folytatott tárgyalásokat”, és Horváth Csaba polgármester helyett egy képviselőkből álló bizottság egyeztessen a továbbiakban. A javaslatot a legutóbbi testületi ülésen támogatták a Momentum és a DK képviselői, illetve egy független képviselő is. Az MSZP, a Fidesz és az LMP ugyanakkor tartózkodott a szavazásnál, ezért a javaslatot nem sikerült elfogadni.

A Bayer Construct által épített kereskedelmi városközpont már jó ideje nagy vitákat szül a kerületvezetés között. Lapunk több ízben beszámolt már az építkezésről és annak körülményeiről, melyet Hadházy zuglói emberei már az elejétől fogva élből elutasítanak, miközben a zuglói jobboldal például azért harcolt, hogy zsúfolt lakásokkal teli épületek helyett inkább közszolgáltatásoknak kiadható irodák költözzenek majd be az eddig évekig parlagon heverő Bosnyák tér melletti területre. Tavaly márciusban a zuglói jobboldal számolt be arról, hogy a tervezett - amúgy a baloldali kerületvezetés által elfogadott - 900 lakás helyett mindössze alig 200 lakás lesz a városközpontban, a többi része a kerület költségvetésének is jót tehet a befolyó adókkal.

Hadházy legutóbbi posztjára Borbély Ádám, a zuglói Fidesz elnöke kommentben reagált, aki szerint “Hadházy zuglói embere” Várnai László független képviselő mindössze néhány szavazásról számol be az ügy kapcsán, mellyel az általuk vizionált Fidesz-MSZP koalíciót kívánják minden erejükkel alátámasztani. A jobboldali politikus Várnai Lászlónak feltette a kérdést, hogy arról vajon miért nem számol be, amikor “saját szövetségesei, a momentumosok, az ex kétfarkú, vagy éppen maga Várnai szavazza meg Horváth Csaba vagyont felélő költségvetéseit és zavaros közbeszerzéseit?!”

PestiSracok facebook image

- írja válaszában Borbély Ádám, aki a konkrét szavazással kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy nem értenek egyet azzal, hogy tárgyalódelegáció képviselje Zuglót a Bosnyák tér ügyében, mert a polgármester se jutott egyről a kettőre, “hát még ha a tárgyalás alkalmával versenyre mennek a Fidesz ellenességben” - véli a jobboldali politikus.

A baloldali belharc már állandósult Zuglóban

Ismeretes: Hadházy “elkezdte a munkát” közel másfél év után Zuglóban, már ami a hangulatkeltést és a belharcokat illeti, amikor a momentumosokkal karöltve bejelentette: az eddigi alpolgármester Rózsa Andrást támogatja Horváth Csabával szemben a jövő júniusi önkormányzati választáson. Az eddig nagy barátságban lévő, és a legtöbb esetben együtt is szavazó baloldali hatalmi koalíció tagjai szinte már minden nap egymásra mutogatnak és vádolják egymást azzal, hogy eddig nem dolgoztak a kerületért.

Mi több, az eddig Hadházyval pacsizó Horváth Csabának feltűnt, hogy Zugló országgyűlési képviselője másfél éven keresztül semmit nem tett a kerületért.

– hangsúlyozta Zugló polgármestere. Annak ellenére, hogy Zuglóban hétről hétre terebélyesedik az ellenzéki belharc, a Momentum folyamatosan azt hangoztatja, hogy baloldali megállapodásra van szükség.

Az LMP jelenleg még nem tudja, hogy támogatja-e Horváth Csabát, a párt frakcióvezető-helyettese szerint azonban a Momentum már a szétesés jeleit mutatja. Az MSZP és a DK már megállapodott arról, hogy támogatják Horváth Csaba újrázását Zuglóban. A két ellenzéki párt közötti szerződés ugyanis többek között tartalmazza a két párthoz tartozó, jelenleg hivatalban lévő polgármesterek újbóli indítását az egész országban.

(PS, Hír TV / Kiemelt kép: Horváth Péter Gyula)

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.