Pesti Srácok

Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emeltek vádat

Hajléktalanokat bántalmazó rendőrök ellen emeltek vádat

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügy vádirata szerint 2021 januárjában két, a húszas éveik elején járó rendőr Mohács belterületén, járőrszolgálatuk során kiszolgáltatott élethelyzetű, hajléktalan embereket bántalmazott és alázott meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleménye szerint egy alkalommal a fiatalabb rendőr a földön fekvő és ittassága miatt magatehetetlen sértettet társa jelenlétében többször megrúgta a fején, majd pár nap múlva a sértett kiszolgáltatott élethelyzetét kihasználva arra bírták rá, hogy "léggitározzon" és énekeljen. Erről az egyik vádlott videofelvételt készített, amit elküldött egy mohácsi kollégájuknak. Az üzenetet fogadó rendőr reagált a videóra, de a tudomására jutott és hivatalból üldözendő bűncselekményről nem tett feljelentést, amivel ő is bűncselekményt követett el. A rendőrök egy másik alkalommal a sértettet és egy másik hajléktalant könnygázspray-vel indok nélkül lefújtak; egyiküket az egyik vádlott lábon rúgta, amit szintén levideóztak.

A főügyészség közlése szerint az egyik bántalmazó rendőr további katonai bűncselekményt is elkövetett azzal, hogy szolgálata végén jelentésében – elöljáróit megtévesztve – valótlanul állította azt, hogy intézkedett egy személygépjármű vezetőjével szemben, holott az ellenőrzés a valóságban nem történt meg.

A Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, kiszolgáltatott személy megalázása és katonai bűncselekmények miatt emelt vádat a három rendőr ellen. A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy azzal a rendőrrel szemben, aki nem tett feljelentést a tudomására jutott és hivatalból üldözendő bűncselekményről, a bíróság alkalmazzon megrovás intézkedést. A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértetteket bántalmazó rendőrök szolgálati jogviszonya időközben megszűnt, az ügyészség esetükben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Az ügyészség közleményében ismét cáfolta azt a sajtóban megjelent információt, hogy a rendőrök szolgálati autójának fedélzeti kamerája a bűncselekmények elkövetéséről képet rögzített.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu (illusztráció)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?