Pesti Srácok

Halálesetekkel próbálja lejáratni az oltások hatékonyságát a 444

Halálesetekkel próbálja lejáratni az oltások hatékonyságát a 444

A baloldalnak semmi sem szent. Az oltásellenes halálkampányt idézi a 444 legújabb cikke, amelyben ismét a haláleseteket akarják felhasználni arra, hogy lejárassák a kormány járvánnyal szemben elért sikereit: 441 ember halt Magyarországon azután, hogy beoltották – olvasható a lap címlapján előkelő helyen szereplő cikk címében. Belák Tamás Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében világított rá az ellenzéki blog rendkívüli aljasságára.

Tudvalevő, hogy a napját (életét) a kormány lejáratásának szentelő 444-stáb hangyákat megszégyenítő serénységgel keresi-fabrikálja az (ál)információkat és eszközöket, népes olvasótáborát percenként emlékeztetve rá, hogy milyen borzasztó elnyomás alatt élnek. (Érdekes tény: négy nap alatt csak a Pegasus-ügyről több mint 90 cikket gyártottak.) Amikor a valóságot mesterien kifordító stáb szeme elé került a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) Origó által közölt statisztikája a koronavírus elleni oltások okozta „nemkívánatos eseményekről”, az idegösszeomlás szélén egyensúlyozva öklendezhették fel a fent említett írást. Erre utal az a tény is, hogy a „halt” utáni kötőszó hiányát már nem regisztrálta vérben forgó szemük. Végül is a lényeg, a halál benne vanolvasható Belák Tamás írásában.

Amennyiben időközben eltűnne a cikk, íme egy képernyőfotó.

És hogy miért képzelem el a vörös fejjel, idegesen fel-alá járkáló újságírókat, ahogy azon tanakodnak, miként lehetne ismét úgy kiforgatni a tényeket, hogy az a lehető legszörnyűbb színben tüntesse fel a kormány oltási programját? – tette fel a kérdést Belák.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az újságíró, hozzátéve: ez az a szint, mikor már nemcsak az emberi méltóságon ugrálnak két lábbal, hanem az oltások sikerességének amúgy kétségbevonhatatlan sikerességét is vérfürdőként prezentálják a tények, számarányok semmibevételével.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.