Pesti Srácok

Halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás egy embercsempésszel szemben

Halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás egy embercsempésszel szemben

Embercsempészés bűntette és halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás azzal a férfival szemben, aki csütörtökre virradóra borult árokba mikrobuszával Ásotthalomnál – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t. Szanka Ferenc közölte: az ügyészség indítványozta a moldáv férfi letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint a férfi csütörtökön, nem sokkal éjfél után vett fel az általa vezetett járműbe 19, magát szír állampolgárságúnak valló illegális határátlépőt azért, hogy őket a megbízói utasítása szerint Ausztriába szállítsa. A férfit kis idő múlva Ásotthalom külterületén a rendőrök igazoltatni akarták. A gyanúsított először megállt, majd miután a rendőrök az autóból kiszálltak, elhajtott és a folyamatos jelzések ellenére sem állt meg. A férfi a nagy sebesség és az utasok száma miatt egy kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, amely egy vízelvezető árokba borulva állt meg. A baleset következtében egy határsértő a helyszínen meghalt, négy ember súlyos, tizennégy könnyű sérüléseket szenvedett. A gyanúsított a balesetet követően az erdőbe menekült, ahonnan a rendőröknek több órai kutatást követően sikerült előállítaniuk, majd őrizetbe venniük – tudatta a csoportvezető ügyész.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Donka Ferenc

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.