Pesti Srácok

Halálra gázolta a vonat a 14 éves lányt, aki fülhallgatóval a fülében sétált a síneken

Halálra gázolta a vonat a 14 éves lányt, aki fülhallgatóval a fülében sétált a síneken

Budatétény és Barosstelep között történt a tragédia szerda délután.

A baleset Budatétény megállóhelytől mintegy 300 méterre, egy zajvédő fallal is elzárt vasúti pályaszakaszon történt a tájékoztatás szerint. A MÁV közölte, hogy az előzetes vizsgálatok során kiderítették, hogy a lány a megállóhelytől indult útnak fülhallgatóval a fülében és egy üzemi területen sétált, ahol amúgy ez tilos lenne. A vágányokon átkeléskor kiemelt veszélynek vannak kitéve azok a gondatlan kerékpárosok és gyalogosok, akik körültekintés nélkül haladnak át a kereszteződéseken, vagy olyan helyen lépnek a sínek közé, ahol átjáró sincs.

Az őket ért baleseteket sok esetben az érzékszervek működését akadályozó tényező okozza. Ilyen lehet a fülhallgatóval történő közlekedés, kapucnis ruházat, és a mobiltelefon használata is – tette hozzá a MÁV. A vasúttársaság a rendőrséggel együtt rendszeresen ellenőrzéseket tart a vasúti átjárókban, ezzel is felhívva a figyelmet arra, hogy a belesetek megelőzése érdekében körültekintően közlekedjenek a gyalogosok, a kerékpárosok és az autósok is.

Forrás: Bors

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.