Oszlassunk el nagyon gyorsan egy közkeletű, ugyanakkor roppant hazug tévhitet: az abortusz nem a nő döntése. Amennyiben persze megismétel egy történelmünk során egyszer feldolgozott várandóssá válást, akkor nyithatunk egy alfejezetet – nem, valójában akkor sem -, de legfrissebb biológiai ismereteim szerint a magzat nem csak úgy lesz. Tetszik tudni, ahhoz pont ugyanannyira szükséges a férfi közbenjárása, mint a nőé, ez már csak ilyen retrográd, fasiszta beállítottságú, természeti törvényszerűség. Tudják, van az a rendkívül hímsoviniszta – fúj, fúj – ugyanakkor roppant szórakoztató vicc, miszerint ha egy italautomatába pénzt dobunk be, az pedig kiadja az üdítőt, akkor végül kié a dobozos kóla? A gépé vagy az enyém? Ettől persze azonmód elhatárolódom, mielőtt a feminista, LMBTQ+-féle szervezetek küldenék a csekket a Pesti Srácoknak. Csak szeretném, ha a vicc okozta felhorgadás katalizátorként működne az egyszerű tanulság megértéséhez: a gyerek nem a nőé. A gyerek legjobb esetben is a szülőké. Aki mást állít, hazudik és befolyásolni akar.
Miért jó most erről beszélni? Miért érdemes? Mert – Istennek hála, én őszintén nem gondoltam volna még egy hete sem – csak megértük, hogy némi szigorítást kapott az európai szinten is meglehetősen megengedő abortusztörvény. Akik e sorokat olvassák, valószínűleg az alapvetésekkel tisztában vannak, ezért bő lére nem eresztem. A lényeg az, hogy hamarosan minden egyes nőnek, aki abortálni szeretné a magzatát – vagyis itt és most mi a fenéért alkalmazok ilyen pc-módit, aki meg akarja ölni a gyerekét -, annak szükséges lesz meghallgatnia a gyermeke szívhangját. Ettől még ugyanúgy megölheti, semmit sem szükséges változtatni az álláspontján, mindössze pár percet ki kell így bírnia.
Mi ennek az értelme? Amerikai példákból ismerjük, hogy az ilyen foglalkozást elvégző nők esetében drasztikusan visszaesett a végül abortuszt választók száma. Pontosan azért, mert szembesültek azzal, hogy valójában mire is készülnek. A kérdés többé nem egy homályosan absztrahált valami volt, hanem egy élő ember esetében élet és halál eldöntése.
Akik egy olyan toldalékra, amely esetleg tízezreket tud megmenteni, azt mondják, hogy az felesleges, mi több, aljas, azok semmi egyebek, mint politikai sátánisták, akiknek egy valódi diktatúrában – mint ahogy Brüsszel szerint Magyarország az, miközben sajnos nem – nem éppen a közéletben lenne a helyük. Nálunk viszont ezt is lehet, lévén demokrácia, helló, de erről majd később.
Lassan két éve annak, hogy a vasárnap.hu felületén írtam az abortusz kérdésköréről. Egészen egyszerűen az volt a címe a publinak – vagy valami ilyesmi – hogy szigorúbb abortusztörvényre van szükség. És ott aztán pedzegettem, hogy bármilyen szomorú is, de még a jobboldali közönség igen jelentős része is abortuszpárti, ezért aztán komolyan szigorító szabályozásra nemigen van lehetőség. Mert persze lehet kivont karddal kirohanni, mint Zrínyi, csak politikai értelemben az végül több kudarcot okoz, mint pozitívumot. A túlzottan vitatott döntések után ugyanis érkezne a baloldal és mindent felszámolna. Ezért a megoldás a lépcsőről-lépcsőre haladás, lassan, úgy, ahogy azt a társadalmi-fejlődési folyamatok is le tudják követni.
A baloldalon szokás a jozefinizmus, tetszik, nem tetszik, kapod a felvilágosult abszolutizmusnak álcázott paternalisztikus ostobaságot, ami mellé még a szemedet is kilopják. A jobboldalon nem ilyenek vagyunk. Pont ennek a folyamatos építkezésnek köszönhető az is, hogy mára a magyar lakosság túlnyomó része önmagát jobboldaliként aposztrofálja. Tizenkét éve nem ez volt a helyzet.
Tessék, 2022-re odáig is eljutottunk, hogy lehet reszkírozni bizonyos mértékű szigorítást. Őszintén elmondom, nem vagyok azon a véleményen, hogy az abortuszt alles zusammen be kéne tiltani. Teljesen fölösleges és kontraproduktív húzás volna. Nem ez a megoldás. A megoldás az olyan döntések meghozatala, amelyek egyre több nőt tudnak abba az irányba húzni, hogy végül ne döntsön így. Ennek egyik része az úgynevezett szívhang meghallgatására való kötelezés is.
Megmelengeti ez a szívemet.
Egyrészt azért, mert őszintén, tiszta lelkemből örülök. Teljesen biztos vagyok benne, hogy nagyságrendileg több gyermek fog így megmenekülni a haláltól. Másrészt – és ez sem elhanyagolható – jó felfedni, újra és újra, hogy kikkel állunk szemben, mi is a valódi természetük azoknak az embereknek, akik velünk szemben határozzák meg magukat. Mert még egyszer elmondom, utalván a kezdetekre, aki egy ilyen életpárti javaslattal szemben fenntartásait fejezi ki, ad absurdum hisztérikusan támadja, az egy politikai sátánista, újpogány senki. Kiírja magát a komolyan vehető emberek köréből és ha rajtam múlna, bizonnyal kiírná magát a közéleti szereplők köréből is.
Mert kiket látunk ott? Mindenfajta söpredéket, a botmixerestől kezdve szakadt bolsiig, feministákat, nőjogi harcosokat, zöldhajú Kareneket, csámpás műnőket, veszteseket, megélhetési siránkozókat, visítozó liberális nyomingereket.
Ez amúgy a dolog szórakoztató része. Mert valahogy mindig kiderül, hogy akik ilyenkor különösen erősen diszponálják magukat, azok a társadalom nagyon szomorú vesztesei, akiknek semmi más sem maradt az életben, csak a gyűlölködés. És valahogy mindig azokat próbálják ostorozni szerény, csoffadt kis ostorukkal, akik boldogok, megelégedettek.
Én annyira örülök, ha ezek szarul érzik magukat! Tudom, talmi gyönyör és e tekintetben abszolút irreleváns, de nem tudok annál csodálatosabbat elképzelni, amikor történik valami előremutató, végtelenül pozitív, ami ezen elemeknek egyszerre fájdalmat is okoz. Kérem, nagyon kérem a liberális könnyeket!
A világ első országa, ahol legalizálták az abortuszt, az egyébként 1918-ban Szovjet-Oroszország volt és ez önmagában jól beárazza, hogy milyen minőségű entitások is azok, akik támogatóan lépnek fel ilyen kérdésekben.
Ünnepnap lesz az első olyan nap, amikor nagyságrendileg jobban tudjuk védeni azokat, akiknek egyelőre nincs saját hangjuk.
Ja, és így a végére a kötelező. Nem akarsz gyereket? Húzzál gumit, szedjél valamit. Lett gyerek?
Ezek szerint felnőtt dolgokat csináltál, viseld is úgy, mint egy felnőtt. El akarjátok hinni a kamut, hogy az megy abortuszra, akinek erre komoly oka van? Hadd ajánljam figyelmükbe a Charlotte Lozier Institute kimutatását. Az abortuszt elkövető nők 0,3 (!) százaléka választja ezt erőszak miatt, 1,3 százalékuk, mert a gyermeknek vélhetőleg élettel összeegyeztetetlen fejlődési rendellenessége van és 95,7 százalékuk – tehát 100-ból 96 nő – azért, mert egyéb okokat sorol fel. Magyarán nem akar gyereket, nyűg és a többi. Tudják, nem kéj-, hanem kényelmi gyilkos. Ilyen számok esetében a minimum egy ilyen rendelkezés.
Kiemelt kép: Plakát a rendőrség és a református egyház által közösen szervezett Kontrasztkiállításon Kisvárdán, 2010. január 11-én. A tárlat a szenvedélybetegségek, az abortusz, a családon belüli erőszak és az öngyilkosság kérdéseit dolgozza fel. Fotó: MTI Balázs Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS