Carlosnak, a Sakálnak számtalan kapcsolata volt, kevéssé ismert az a svájci szélsőbaloldali terroristacsoport, amely több küldetést teljesített. Rakétavetővel támadtak egy francia atomerőműre, részt vettek a Szabad Európa Rádió müncheni épületének felrobbantásában, sőt, megpróbáltak meggyilkolni egy szaúdi diplomatát. A komolyabb büntetést megúszták, és azóta is gondtalan életet élnek. Az egyikből politikus, a másikból ismert G8-ellenes aktivista, a harmadikból pszichoterapeuta lett. Terroristákból öltönyös környezetvédők – egy szürreális, de nagyon is valós történet első része következik.
„Talán még mindig érdemes volna összekötni a szálakat, rekonstruálni azt a hálót, amellyel egykor a vörös terrorizmus tartotta félelemben Európát. Kiterjesztve a vizsgálódást – ha még lehetséges – a szereplők utóéletére is” – írta a Hamvas Intézet igazgatója, Hankiss Ágnes azzal kapcsolatban, hogy a lengyelektől megkapott magyar állambiztonsági dokumentumokból kiderült, közel száz terrorista járt Carlos udvartartásánál Magyarországon a nyolcvanas évek első felében. Előző cikkemben már megírtam, hogyan lett elismert fotós egy olyan férfiből, aki a nyolcvanas években még az ír IRA-nak csempészett fegyvert Magyarországról. A Carlos-dossziét böngészve nem csupán ő futott be jelentős karriert, felelősségre vonás nélkül.
A most következő történet antihősei közül az egyikből politikus, a másikból ismert környezetvédő aktivista, a harmadikból elismert pszichoterapeuta lett.
Egyikük sem töltött hosszú időt börtönben, egyiküket sem taszította ki a társadalom. Pedig Carlostól (s így a szovjetektől) szerzett RPG rakétavetővel támadtak egy átépített atomerőműre.
Képviselő úr, hozhatom az RPG-t? (képünk illusztráció) / Fotó: Ansionnachfionn.com
Kezdjük az elején. Több mint húsz évvel ezelőtt, 1994 szeptemberében Genfben letartóztattak négy svájci állampolgárt, Berthe de Marcellust (fedőneve: Theresa), férjét, Olivier de Marcellust (fn.: Jimmy), Marina Berta-Kuhnert (fn.: Sally) és Giorgio Bellinit (fn.: Roberto). Azzal gyanúsították őket, hogy tagjai annak a titkos, akkor és azóta is ismeretlen svájci terrorszervezetnek, amelyhez több bűncselekmény köthető. A terroristagyanús személyek a nyomozók szerint a görög ELA nevű terrorszervezettel, valamint az évekig Magyarországon dőzsölő Carlosszal is kapcsolatban álltak. A társaság végül olcsón megúszta a dolgot, néhány héttel később – bizonyítékok híján – elengedték őket. Hiba volt.
De Marcellus, az aktivista / Fotó: Woz.ch
Nézzük először a De Marcellus házaspárt. Olivier ma is ismert aktivista, az antiglobalista Our World is not for Sale (Világunk nem Eladó) nevű szervezet vezetője, az egyik legbuzgóbb G8 elleni tüntető. Mivel ő is – ahogyan a többi szereplő – genfi, nem kell túl sokat utaznia, ha el akar jutni tüntetni a hagyományosan a városban megrendezett gazdasági-politikai csúcstalálkozóra. Az interneten több atomellenes cikkét, interjúját, beszédét meg lehet tekinteni, most nézzük meg honnan indult. Egy tavalyi vele készült beszélgetésben azt írták, az Egyesült Államokban született, a hatvanas években került Svájcba, ahol az összes baloldali szervezetben, mozgalmi csoportban megfordult (a későbbieket látva, nem bánhatták az amerikaiak, hogy megszabadultak tőle. Lehet, hogy forró lett a talaj a lába alatt).
(Személyes megjegyzés, de lényeges, egyáltalán nem vagyok sem globalizáció-, sem G8-párti, és akkor még finoman fogalmaztam. Fontosnak tartom a környezetvédelmet. Ettől függetlenül egészen elképesztő, hogy milyen alak(ok) lehet(nek) vezetők, hangadók az amúgy idealista mozgalmakban. A szervezeteket persze ezzel együtt sem az ő múltjuk alapján kell megítélni.)
Carlos és a budapesti szál
Én a lengyel intézettől megszerzett magyar Carlos-dossziéban bukkantam a De Marcellus névre, egészen pontosan Olivier feleségének, Berthenek az aktájára.
Férje az iratok szerint őt küldte Magyarországra, hogy találkozzon a Budapesten berendezkedett Carlosszal.
Nézzük, mit jegyzett le a magyar állambiztonság „Teresa”-ról, aki 1982 januárján saját nevén utazott be hazánkba: „Fedőnévről már korábbról is ismert tagja a szervezetnek. 1982 januári budapesti utja során „Carlos”-ékkal személyesen tárgyalt. Ekkor „Carlos” egy pisztolyt ajánlott fel a részére. Megdicsérte „Teresa”-t a január eleji „Gabriel” fedőnevü akcióért, melynek során lövéseket adtak le egy francia atomerőmüre... Poziciója: „A „Gabriel” által vezetett csoport tagja, feltehetően összekötő. Az ELA görög terrorszervezettel is kapcsolatban áll.”
Bertha beutazott / Forrás: Hamvas Intézet
Lássuk először a „Gabriel” fedőnevű akciót. Egy akkor még ismeretlen terroristacsoport 1982. január 18-án megtámadta a francia Superphénix nevű atomerőművet, amely a svájci határ közelében található. Egy szovjet RPG7 páncéltörő rakétavetőbőlöt (!) rakétát lőttek ki az éppen továbbfejlesztett objektumra, amelyből kettő el is találta az építményt, bár szerencsére nem okozott nagyobb kárt. A francia hatóságok hiába keresték az elkövetőket.
Csak a kelet-európai rendszerváltás után, 1994-ben jutottak hozzá ahhoz az információhoz, amely elvezette őket De Marcellus bandájához. Éppen a magyar nemzetbiztonság súgta meg Párizsnak, hogy feltehetően Carlos és ők álltak az egész mögött.
Ekkor tartóztatták le a négy svájcit, akiket később kénytelenek voltak elengedni. Pedig nem „csupán” a rakétatámadásról volt szó, egyikük (Bellini) a hírhedt (és szintén svájci) Bruno Bréguettel terrortámadást intézett a Szabad Európa Rádió ellen míg Olivier felesége, Berthe a gyanú szerint részt vett egy szaúdi diplomata elleni ('82-es ez is) sikertelen merényletben (!).
Mégis szabadlábra kerültek, hiszen ahogyan mi, úgy valószínűleg a svájciak sem kaphatták meg a teljes Carlos-dossziét. Hiába, a titok az titok. „Öt évvel később az ügyet lezárták, anélkül, hogy bármit kiderítettek volna a rakétátámadásról vagy a Carlos-csoport svájci tevékenységéről” – írták a genfi Le Tempsben. A magyar nemzetbiztonság (amely ajtaján nem sokkal azelőtt cserélték ki az állam szót a nemzetre) nem volt túl bőkezű. Ha csak a most megismert, lengyelektől megkapott dokumentumot átadták volna (amit mi is kerülőúton szereztünk meg!), már azzal is meg lehetett volna szorongatni a svájciakat. Nem így történt, így Olivier és felesége megnyugodhatott, és szépen visszatérhetett civil életéhez. A férfi folytathatta a G8 és atomellenes tüntetéseket, a nő akkori foglalkozását nem ismerem, mostanában lélekgyógyászattal foglalkozik. Ezen a hivatalos listán szerepel egy Berthe de Marcellus-Wiget nevű pszichoterapeuta neve, aki – nahát! – Genfben praktizál. Traumakezeléssel is foglalkozik.
A politikus vallomása - és az Omérta törvénye?
Ahogy a társadalom és az igazságszolgáltatás tette, mi is lépjünk tovább. Közel tíz évvel a letartóztatások után egy Chaïm Nissim nevű svájci zöld (környezetvédő) politikus bevallotta, hogy ő követte el a Superphénix elleni terrortámadást. Állítása szerint ő adta le a lövéseket az RPG-ből, amelyet a német Vörös Hadsereg Frakciótól szerzett Carlosék segítségével. Nissim szürreális nyilatkozata szerint ez egy „erőszakmentes” akció volt, hiszen nem voltak munkások az építkezésen. Az aktivista-terrorista nem sokkal a terrortámadást követően öltönyre cserélhette a zubbonyt, hiszen 1985-től 2001-ig a genfi kanton képviselőjeként dolgozott. Ha összerakjuk a dolgot, valószínű, hogy valaki megzsarolta, 2001-ben visszavonult, 2002-ben pedig gyónást tartott. Persze az is lehet, hogy csak politikusi karrierje lezárására várt addig.
Nissim legalább vallott / Fotó: Lecourrier.ch
A genfi Le Temp cikke szerint a politikus idegesnek tűnt, miután kitárulkozott, félt egykori barátai reakciójától, hiszen ő szólalt meg először (és utoljára). A svájci lapnak úgy fogalmazott, hogy „szánalmas bohócként” viselkedett akkoriban. A cikk szerint csoportjuk „feje” Olivier de Marcellus volt, ő volt az összekötő Carlosék és a militáns környezetvédők között. Nissim emlékei szerint végül egy belga terroristacsoport csempészte be Nyugatra a fegyvert, de feltűnt egy szláv akcentussal beszélő férfi – valószínűleg szovjet tiszt. Nissim szerint sok társa azóta is érzi azt a gyűlöletet, amit akkor, ő viszont már bánja a kettős életet. „Éjjel akcióztam, délutánonként pedig a parlament előtt tiltakoztam”. Aztán be is jutott... Ebben a tavalyi interjúban arról is beszélt, hogy nem fél a jogi következményektől, és az egész amúgy sem érdekel nagyon senkit.
Most, hogy képet kerestem a cikkhez Nissimről, kijött egy magyarországi találat is. A Nava.hu adatbázisa szerint ő is szerepelt abban a magyar riportfilmben, amelyet tavaly vetítettek a Dunán. Bár az alkotást nem láttam, fülszövege szerint máshonnan közelítették meg a témát: „Betörnek a laboratóriumokba, ahol állatkísérletek folynak, épületeket gyújtanak fel, amelyekben akár állatokra, akár a környezetre káros tevékenységeket folytatnak. Sokan ökoterrorizmussal vádolják őket, ők viszont azokat tartják terroristának, akik féktelenül pusztítják az állatvilágot és a Földet. A Bábel legújabb epizódjából kiderül, vajon miért választják a sokkolást, az elrettentést a radikális természetvédők csoportok, és vajon hatásosak-e ezek az eszközök a céljaik elérésében”. Azért ez így elég romantikusan hangzik - ha hozzávesszük Carlost, a fegyvercsempészést, a rakétamerényleteket, és az egész terrorista fertőt, jóval sötétebb a kép.
"Páncélelhárító rakéta" Carlosék készletéből, a magyar állambiztonság fényképe / Forrás: Hamvas Intézet
Carlos adta a rakétavetőket De Marcellusnak
Térjünk vissza De Marcellusékhoz. A svájci terroristacsoport ügyét az a jegyzőkönyv segített tovább göngyölíteni, amelyet Carlos 2011-es bírósági meghallgatásán készítettek. A terroristavezért szembesítették több egykori társa, köztük a De Marcellus-házaspár vallomásával. Hadd idézzek fel először egy olyan részletet, amely jól jellemzi az elvetemült Carlos magabiztosságát:
„Olivier Bray főtanácsnok: „Múlt héten elismerte, hogy RPG-ket adott Olivier de Marcellusnak azzal a céllal, hogy 1982. januárján megtámadhassák az erőművet. Mit gondol erről?”
Carlos: „Ez hazugság”.
A bíróság elnöke: „Azt állítja, sohasem volt kapcsolatban az ELA-val és Olivier de Marcellusszal?”
Carlos: „Ez az egész nem tartozik magukra.”
Carlos a bíróság előtt / Forrás: Thestar.com
Berthe de Marcellus vallomása másról árulkodott. Azt vallotta, hogy összekötő szerepet játszott, a férje (a tárgyaláskor már exe) őt küldte tárgyalni (a magyar állambiztonság is „összekötőnek” nevezte). A kapcsolatfelvételhez leendő – vagy már akkori? – pszichoterapeutaként biztosan megvolt az érzéke. Ő találkozott először Kelet-Berlinben Carlos jobbkezével, Johannes Weinrichhel („Steve”), és Carlos későbbi feleségével, Magdalena Koppal („Lily”). Vallomása szerint Weinrich azt akarta, hogy ismertesse össze férjével, aki a francia nyomozás szerint a görög ELA tagja (is) volt. Olivier de Marcellusnak kellett volna összeboronálnia az ELA-t Carlosékkal. A nő szerint végül Jugoszláviában jött össze a nagy találkozó, ahová a görögök, Carlosék és a svájciak is könnyedén bejutottak (a korábbi cikkemben említett francia terrorista-fotós is oda tartott). A francia iratban írtak arról, hogy Berthe de Marcellus benne volt egy szaúdi diplomata elleni athéni (lásd: ELA-szál) merényletben, bár ezt sem sikerült rábizonyítani.
A Weinrich-et alakító színész a Carlos című filmben / Forrás: Arte.tv
Röviden az ELA (Népi Forradalmi Harc) -ról. Az ELA a 17N (November 17.) nevű társaság mellett Görögország legismertebb szélsőbaloldali terrorszervezete volt. Gyakran támadtak amerikai kirendeltségekre, közel kétszázötven akciót, valamint több gyilkos merényletet írnak a számlájukhoz. A szervezet 1975-ben alakult, és utolsó akcióját 1994-ben követte el. Éppen abban az évben, amikor egykori vélt tagját, összekötőjét, Olivier de Marcellust rövid időre letartóztatták.
A franciák Olivier de Marcellust is kihallgatták. A férfi végül beismerte, hogy felesége után ő is találkozott Kelet-Berlinben Weinrichhel. De Marcellus szerint megegyeztek abban, hogy valahol Kelet-Európában kapják meg a fegyvert. Három hónappal később Bukarest külvárosában találkozott Carlosszal. A svájci szerint a román szervek tudtak az egészről, de békén hagyták őket – most már tudjuk, hogy Moszkva utasítására. Vallomása szerint Carlos megmutatta az RGP-t, majd hagyta, hogy kipróbálja (azt nem említette, hogy hol). Bár Carlos ajánlott pisztolyokat is, azokat De Marcellus visszautasította (hiába, a békepártiság), amin a terroristavezér igencsak meglepődött. Magáról a merényletről De Marcellus egykori társához, Nissimhez hasonlóan szónokolt, a világért sem akarta volna, hogy bárki megsérüljön - magyarázta.
És akkor előjött a náci-kártya
Talán nem meglepő, hogy De Marcellus előhúzta a mindig bevethető "náci-kártyát" is. Az 1537-ben alapított Lausanne Egyetem doktora, Carole Villiger Politikai erőszak: Svájc, a különleges eset? címmel írt tanulmányt (angolul itt olvasható). A dolgozatban De Marcellus és társa, Bellini is felbukkan, mint az atomerőművet megtámadó genfi ContrAtom környezetvédő csoport egykori tagjai. Villiger arra kereste a választ: hogyan próbálták ezek aze emberek tettekeit legitimálni? Valahogy így: „De Marcellus szerint vannak idők, amikor „cselekedni kell”. Tettét ahhoz a szabadságharchoz hasonlította, amelyet a második világháború idején a náci és fasiszta rendszerek ellen folytattak. Magyarázata szerint az embereknek kötelessége fellépnie a fasiszta államok ellen” - írta Villiger. Ismerős magyarázat?
És mindenki megúszta az egészet
Nem ismerem a francia jogszabályokat, sem a háttérben kötött alkukat, de a svájci-amerikai és összes társa végül megúszta az egészet. Vagy elévült az ügy vagy büntetlenséget ígértek. Mivel sem a francia, sem a többi nyomozócsoport nem ismerheti a teljes Carlos-dossziét (ha belenézhetnének a moszkvai iratokba...), kevés esély volt a számonkérésre. Talán a politikai akarat sem volt meg. Ezért aztán antihősünk azóta is élheti a jómódú, svájci mozgalmárok életét. Mi a különbség?
Most már megnyugodott, nem RPG-vel, görög terroristacsoportokkal, hanem szavakkal küzd az elnyomás ellen. A fiatalok, idealisták számára igazi példakép.
Akik, ha akarják, megvehetik a ContrAtom egészen friss számát:
Terrorral kezdték, újsággal folytatták / Forrás: Contratom.ch A cikk második részében bemutatom a svájci csoport többi tagját, köztük a már említett Bellinit, aki megbecsült svájci állampolgárként éldegél, miután egyetlen terrorcselekményt sem tudtak rábizonyítani.