Lelkészből lett Vásárhelyi Miklóshoz hasonló kommunista uszító, majd hálózati ember Pinczési Pál
Református lelkészből lett a legszélsőségesebb uszító Pinczési Pál, aki a Hálózat embereként végül az MTI főszerkesztője lett, pályafutása közepén pedig berlini tudósító volt. Az újságíró Vásárhelyi Miklós mellett a Szabad Nép "klerikális reakció" elleni élharcosa volt, feleségétől utóbbi könyve szerint azért vált el, mert annak családja, hite zavarhatta volna az előmenetelben. Pinczési - aki ruhájába szerelt lehallgatókészülékkel beszélgetett - a rendszerváltás után hazatért: egykori felettesével, Bányász Rezsővel együtt a Munkáspártban folytatta. De legalább nem lett „demokrata”.
1981 áprilisán Bochkor Jenő, Kocsis Tamás és Pinczési Pál, az MTI munkatársai tudósítottak Berlinből a Német Szocialista Egységpárt X. kongresszusáról. Nevük közül ma már egyedül Bochkoré cseng ismerősen, ő az MNVK-2 megnyertje volt, Pinczési Pálról most fogok írni, míg a cikkem szempontjából teljesen érdektelen Kocsisról csak pályafutásának vonatkozó részletét közlöm: 1965-1981 között a Magyar Távirati Iroda külföldi tudósítójaként tevékenykedett (Peking, Phenjan, Ulan Bator, Belgrád, NDK, Nyugat-Berlin). Ennyi a tájékozotabb olvasóknak nyilván elég is. Kocsis egyébként mostanában múltidéző cikkeket ír, mások mellett „világtörténelmi szereplő” pufajkás miniszterelnökünkről, a néhai ügynök Horn Gyuláról.
A ma már szintén ismeretlenül csengő néhai Pinczési nevére a magyar állambiztonság által megfigyelt Peter Scholz, azaz „Soltész” egyik megfigyelési dossziéjában bukkantam rá. Ő az egyik, akik ráküldtek a célszemély német diplomatára, a jelentésekben azt az akciót is megörökítették, amikor a segítségével lehallgatták „Soltészt”.
Ez a részlet azért is fontos, mert ebből is látjuk, mi mindenre „felkérték” a felhasznált újságírókat, itt éppen bepoloskázták.
Pinczésit csak azért tudtam azonosítani (a későbbi jelentésben csak monogrammal említették), mert a neve egy másik hálózati újságíró, „Faragó”, azaz Feledi-Fischer György jelentésében felbukkan (ugyanúgy „Soltész” dossziéjában), ebből derül ki, hogy 1971 májusán a NSZK Kereskedelmi Kirendeltségének vacsoráján a célszemély „Soltész” külön is elbeszélgetett Pinczésivel, akit hálózati emberként így megkerestek. A vacsorára egyébként a németek több ismert, jól fekvő magyar újságírót is meghívtak.
Pinczési, Pethő, Léderer - hálózati vacsora a németeknél
(Jelentés, Budapest, 1971. máus 19.): „<...> V. A vacsora a Kereskedelmi Kirendeltségen Résztvevők NSZK részről: Kersting /Brückner utóda/ Dr. Scholtz, Wechmar, Neukirch. Magyar részről
Tekintélyes névsor, Hermann Kersting nyugat-német nagykövettől kezdve Rüdiger von Wechmarig, aki a nyugat-német kormány szóvivője volt. Feledi-Fischert – mivel az ő jelentésére épült az irat – fedőnevén („Faragó”) nevezték, de ma már tudjuk, a magyarok közül az összes említett újságíró a hálózathoz tartozott. Természetesen Bányász Rezső is, aki ekkoriban a KÜM Sajtófőosztályának helyettes vezetője, majd vezetője volt.
„<…> Wechmar elsősorban velem és Pethővel foglalkozott – folytatódik Feledi-Fischer jelentése. – A magyarok eléggé csendesek voltak, Pincési és Pethő kivételével. Bányász alig szólt. Pethőt Wechmar érkezésekor átölelte és igen szivélyes volt vele szemben. <…>
Pincési Pál vacsora előtt beszélgetést folytatott Scholtzzal, elujságolta, hogy szeptemberben visszatér NDK Berlinbe. Scholtz kérte, hogy mondja el, mivel segithetne neki. <…>”.
Von Wechmar / Fotó: Spiegel.de
„Faragó” jelentése szerint különösen Von Wechmar volt kíváncsi. Például: „Majd Pethő Tibortól érdeklődött, miért nem jelölték képviselőnek. Pethő azt mondta, hogy mert három fontos társadalmi szervnek az alelnöke, főszerkesztőhelyettes, stb.1991 és 1992 között (!) - a kommunista rezsim sajtójának egyik kiemelt sakkfigurája volt – MG> és ez elég neki. Wechmar erre megkérdezte, hogy vissza lehet-e utasitani egy jelölést. Pethő Tibor azt felelte, hogy tulajdonképpen nem, de már jó előre lehet kérni, hogy mellőzzék.”
Pinczésit bepoloskázva küldték a németre
A jelentésből azt is megtudjuk, hogy az eszközt Pinczési ruhájába rakták: „A rendszabályt találkozásuk előtt engedély alapján átadtuk P. P. kapcsolatunknak és annak felső ruházatában rejtettük el.<…> A beszélgetés tárgyát a következők képezték: P. P. tartós külföldi kihelyezése, P. P. és >Soltész
Pinczési lelkészből lett egyház-ellenes uszító
Nem érdektelen bemutatni Pinczésit, hiszen különös indulás volt az övé.
Az, hogy a Horthy-, majd Szálasi-korszakban üldözött, jelentős részben halálra ítélt, jórészt zsidó származású fiatalemberek a Rákosi-, majd Kádár-diktatúra ünnepelt újságírói és hálózati emberei lettek, egy valahol logikus, érthető (de nem elfogadható és elfeledhető) folyamat része, a mocsárba vezető út egyik állomása.
Pinczési máshonnan jött, ő a kommunista hatalomátvétel előtt református pap volt, olyan fordulatot hajtott végre, mint a nyilas pribékekből ávéhás vademberékké váltózó "szakmunkások". Volt felesége, Csizmadia Éva önéletrajzi művének leírásából idézek:
„Csizmadia Éva. A Justitia... című bevezető írás középpontjában volt férjével való 1954-es válásának megdöbbentő krónikája áll, háttérben az ötvenes évek mindent átjáró életérzésével.
Pinczési Pál, aki Debrecenben még a háború alatt a szószéken beszélt, később átírta saját múltját. Ki akarta radírozni még az emlékét is annak, hogy teológus, pap volt, hogy anyjának valamikor ezer holdja, apjának meg patikája volt.
A helyi lap főszerkesztői székéből ugyanis kinevezték a Szabad Nép egyik szerkesztőjének. A férfi úgy gondolta, további előmenetelét mindezen körülmények mellett felesége
Ezért mindent megtett a válásért. A folytatás is hasonló: „Olvashatunk még <…> lánya, a később elismert költővé váló Pinczési Judit gyermekkoráról, és arról, hogy korai, tragikus halála után volt férje, aki az egykori válóperben meg is tagadta lányát, hogyan próbálta később mégis rátenni a kezét lánya örökségére. Annak a lánynak a lakására és jogdíjaira, aki gyerekként azt az emlékét rajzolta le, mikor apja ávós barátja a válóper idején pisztolyt fogott rájuk (erről is szól egyebek mellett a Hagyatékvédelem című írás).”
Pinczési Vásárhelyi "méltó" utódja volt a Szabad Népnél
Ebbe a történetbe ebben a cikkben mélyebben nem mennék bele, idéznék viszont néhány Pinczési-cikket (ekkor természetesen Pincésinek írták a nevét) az ötvenes évekből. Olyan írások ezek, amelyekhez hasonlót Vásárhelyi Miklós írt, egyébként ugyanoda, a Szabad Népbe.
Vásárhelyi még a negyvenes években írt olyan förmedvényeket, amelyekkel örökre kiírta magát az írástudók közül, Pinczési később gyakorlatilag átvette a helyét. Pócspetrivel, Máriapóccsal kapcsolatban mindketten kivették a részüket abból a sajtópropagandából, amelyhez csak a nyilas korszak rémes írásai mérhetőek. Már ezek a cikkek felérnek egy-egy háborús bűnnel - legalábbis az én nézőpontom szerint.
Vásárhelyi hírhedt cikke 1948-ban jelent meg „Vér tapad a fekete reakció kezéhez” címmel, Pinczési ennek írta meg a „folytatását”. Az egykori pap (!) 1953-ben a következő riporttal jelentkezett: „Megszűnt-e az osztályharc Máriapócson?” Már a cikk felvezetése jellegzetes:
„Máriapócsrol jól tudja az egész ország, hogy a klerikális reakció egyik fő fészke volt Magyarországon, régi búcsújáró hely, ahol a papok, a földesurak és a kulákok hosszú időn át ültek a dolgozó parasztok nyakán, tudatlanságban tartották, sanyargatták, kínozták a népet. Pócson most, nyolc évvel a felszabadulás után még mindig urak a kulákok; a község vezetőhelyein munkásnak és dolgozó parasztnak álcázott kulákok garázdálkodnak.”
És a végkövetkezetés: "Máriapócson a dolgozó parasztok zöme alig várta, hogy megszabaduljon a nyakán élősködő fasiszta bitangoktól és az őket ajnározó, dédelget"ő tanácselnöktől.”
1951-ben „A >fatimai csoda<" címmel jelent meg egyik írása. „1948 nyarán a klerikális reakció fekete hadai egyre nyíltabban uszítottak a népi demokrácia ellen – írta Pinczési. – Minden erejüket összpontosítva, meg akarták akadályozni, hogy teljesüljön a magyar nép kívánsága, az iskolák államosítása. Távolabbi céljukról Mindszenty és Grősz is vallomást tettek, amikor a nép bírósága hazaárulásukért felelősségrevonta őket.”
A Grősz József kalocsai érsek köré felépített koncepciós perről bővebben itt. Itt még a per hanganyagába is belehallgathatunk.
Majd: „Június 13-án délután kellett volna a >csodának
Volt horthysta tiszt, akinek a lakásán revolvert és töltényeket találtak; fővárosi műszaki tanácsos, aki az egykori műegyetemi csendőrzászlóaljnak volt a tagja; Prónay-különítményes, nemzetvédelmi-keresztes erdőtanácsos; az istenhegyi plébánia sekrestyése; volt ludovikás főhadnagy; fasiszta tisztviselő, akinek a lakásán Hitler >Mein Kampf <-ját találták: ime, néhány mákvirág azok közül, akiket a rendőrség annakidején izgatás miatt őrizetbe vett.”
Pinczési (és a per kiötlői) mindent és mindenkit belezsúfoltak a történetbe.
Pinczési emelkedett, egészen az MTI tetejéig
Pinczési Pál szélsőbalos újságíró volt (és az is maradt), 1956 után, a visszarendeződés alatt ő lett az új főnök az MTI-ben, majd megkapta a kivételezetteknek járó állást: tudósító lehetett külföldön. Hálózati emberként (talán ő is MNVK-2-es volt, talán nem) szépen lépdelt felfelé, 1971-es lehallgatási akciója után valóban Berlinbe került, sokáig ott dolgozott, tíz évvel később, 1981-ben pedig már az MTI főszerkesztőjeként vette át a kitüntetését. Nem meglepő, hogy a rendszerváltásmodellváltás 1990 után sem esett bántódása, ő (papíron egészen biztosan) még „kommunista” is maradt.
A szélsőbaloldali Magyar Szocialista Munkáspárt Szabadság című lapjának írt. Itt újra összetalálkozhatott Bányász Rezsővel, aki szintén a Munkáspártnál folytatta. Folytathatta.
Pinczési túlságosan népszerű nem lehetett, hiszen még nekrológja is hihetetlenül rövidke volt (ez az ő múltját, pályafutását tekintve szinte nagyon meglepőnek tűnik):
„PINCZÉSI PÁL újságíró hosszan tartó, súlyos betegség után 74 éves korában elhunyt. Pinczési Pál Debrecenben kezdte újságírói pályáját, ahonnan a Szabad Néphez került. 1957- től, nyugdíjba vonulásáig a Magyar Távirati Irodánál dolgozott.”
Írta a Népszabadság – ez a néhány sor járt neki egykori lapjától.
Folytatom.
A vezető kép forrása: Catholicherald.co.uk (A freskó egy szerbiai ortodox templomban található, a kommunizmus mártírjainak állít emléket).
