vásárhelyi miklós
Az elvtárs, aki ott sem volt: Faludy György Pócspetri kapcsán Déry Tiborra húzta a vizes lepedőt, de saját szerepéről „elfeledkezett”
Kevesen tudják ma már, de a hírhedt Pócspetri koncepciós ügy idején Déry Tibor is a „gyilkos faluban” járt. Előbb riportot írt a Csillagba, majd novellát a legújabb novelláskötetébe. Faludy György mind önéletrajzi művében, mint interjújában kritizálta Déryt, aki szerinte tényleg elhitte a nyilvánvalóan kitalált vádat. Faludy azt is leírta, hogy ő is ott volt a tárgyaláson, de arra nem tért ki, mit csinált. Pedig a Népszavában Mindszenty Józseffel kapcsolatban több lejárató, uszító cikket írt, és nyilván a Pócspetri ügyről is ő tudósított. Ezt erősíti, hogy „f. gy.” monogrammal megjelent a Népszavában egy sötét cikk, amit nyilvánvalóan ő írt. De miért nem beszélt róla később? És miért nem említette 1993-ban a hozzá hasonlóan szintén SZDSZ-es Vásárhelyi Miklós szerepét? Talán mert a rég halott Déry tökéletes volt bűnbaknak.
Nemcsak az öt kommunistát temették el 1989. június 16-án, de a rendszerváltás lehetőségét is – Amikor beköszöntött a békés átmentés kora
1989. június 16-án újratemettek öt kommunistát. A hatodik koporsó üres volt, az szimbolizálta a többi hőst és mártírt. Maga az esemény a megbékélés, a békés átmenet és békés átmentés kulcspillanata lett. És teszt is volt: megnézték, mit szól a magyar társadalom, az értelmiség ahhoz, ha ezt is megpróbálják „lenyúlni” a kommunisták. Ez a nap erősítette meg a békés átmenet üzenetét és sikerét, ami után jöhetett a valódi cél: a békés átmentés és a még békésebb átállás, átállítás. Cikkünkben bemutatjuk, miért látjuk ezt gyásznapnak, azzal együtt, hogy Rácz Sándor és Orbán Viktor bátor beszédével alaposan felrúgta az eredeti forgatókönyvet. És akkor miért gyásznap? Mert működött az elmejáték, az ellentétpárokra épülő világképre felhúzott üzenet: a fejekben a békés átmenet ellentéte csak a véres forradalom lehetett. Pedig voltak, lehettek volna azért árnyalatok.
Vásárhelyi Miklós: „Utána elmentünk Péter Gáborért, majd Kádárért, és hármasban mentünk le Pócspetrire” – És elhozták a poklot a vallásos falunak
A pócspetri ügy vádlottjait csak a rendszerváltoztatás után mentették fel. A tárgyaláson szóba került Péter Gábor és más felelősök neve, de érdekes módon nem említették azt a Vásárhelyi Miklóst, aki akkor már az egyik legbefolyásosabb politikusnak, ideológusnak számított. Pedig saját maga is elmesélte, hogy egyenesen egy autóban utazott le Péter Gáborral, az ÁVH vezérével és a később szintén sok mindenből kimosdatott Kádár Jánossal Pócspetrire. A karhatalom rendet vágott, aztán jöhetett a per, amelynek végén kivégezték az állítólagos gyilkost. Vásárhelyi megírta, ahogyan előtte és utána is mindent, amit akartak Rákosiék.
„A halálos ítéletet rájok!” – Így követelte Gimes Miklós a mártír Donáth György kivégzését
„Elég volt! Mi vagy ők! Valamelyikünknek pusztulnia kell. [...] A halálos ítéletet rájok!” – ezt követelte Gimes Miklós propagandista 1947 tavaszán, azután, hogy a szovjetek elrabolták a kisgazda-vezető Kovács Bélát, majd letartóztatták a Magyar Közösség-ügy „résztvevőit”. Ez volt a Rákosi-diktatúra egyik legsötétebb koncepciós pere. Bár Gimes azt harsogta, hogy mind a tizenhárom vádlott pusztuljon, végül Donáth Györgyöt végezték ki, aki szinte mindent magára vállalt. Az uszító-propagandában a későbbi „nagyimrések” játszották a vezető szerepet. Vásárhelyi Miklós, az említett Gimes, a ma is aktív Kende Péter, Erdős Péter vagy éppen Méray Tibor. Igaz, Kende legalább később elismerte Donáth bátorságát. Maga Gimes később a Rajkék elleni koncepciós ügyet is ünnepelte, majd további harcra buzdított. Miért is tekintenénk őt mártírnak vagy még szélsőségesebben „vértanúnak”?
„Ki számolta meg az öngyilkosokat, az elmebeteggé gyűrötteket...” – Krassó György nem véletlenül nem beszélhetett Nagy Imréék újratemetésén
Harmincegy éve, 1989. június 16-án temették újra Nagy Imrééket. A propagandista, Mindszentyt féregnek nevező Vásárhelyi Miklós beszélhetett a Hősök terén. A Katonapolitikai Osztálynak pénzért dolgozó egykori ügynök, Király Béla szintén. Ötvenhatban megtették a magukét, de előtte vállalhatatlan, megbocsáthatatlan dolgokat műveltek. Június tizenhatodikán pontosan végrehajtották a tervet, a „békés átmenet”, a gondosan kimunkált „kegyeletteljes megemlékezés” rájuk eső szerepét. Vásárhelyi a békés átmenetről, a bizalomról, a megbocsátásról szónokolt, hiszen neki is erre volt szüksége az elszámoltatás helyett. Volt, aki nem beszélhetett, még ott sem lehetett. Krassó György, a következetes, antikommunista ötvenhatos. Három évvel korábban, 1986-ban ezt mondta: „Vérrel jár a forradalom, és kevesen vagyunk? Igen, vérrel jár. Igen, kevesen vagyunk De mivel jár ez a mai, békének csúfolt állapot? Ki számolta meg az öngyilkosokat, az alkoholistákat, az elmebeteggé gyűrötteket, a lepusztult munkahelyek baleseteinek áldozatait... Mindazokat, akik köztünk élhetnének, de céltalanul, nyomorultul pusztulnak el? És akik élnek akik küszködnek még, fáradtan, reménytelenül egyre mélyebbre süllyedve a mocsárba?” Visszatekintünk 1989. június 16-ára, amikor a spiclik a buszokon parádéztak, amíg a radikális rendszerváltókat oda sem engedték a 301-es parcellához.
Csak álmodtuk a diktatúrát – Az SZDSZ történésze már-már letagadja a Hálózat szerepét a békés átmenetben
Nem is kellett befolyásolni a sajtót és a közhangulatot a rendszerváltás idejében, mert szinte mindenki Nagy Imréék csendes újratemetését akarta. Ezzel a történelem-hamisító állítással jelentkezett Rainer M. János, az SZDSZ alapítótagja és egyik vezető történésze. A valóságban a teljes magyar média a Párt és az állambiztonság kezében volt, és minden erejükkel a békés átmenet, a megbocsátás szükségességét hirdették. Nem véletlenül: így mentették át magukat. A radikális rendszerváltás elmaradt, a Hálózat emberei megszerezték a fontos pozíciók nagy részét, 1994-ben Horn Gyuláék összefogtak az SZDSZ-szel, lenyúlták és eladták, amit lehetett,. Hosszú évekig ez a társaság határozta meg a rendszerváltás, '56 és a kommunista diktatúra kizárólagos narratíváját, jelentős részben az SZDSZ brancs kétségtelen szellemi tőkéjére alapozva. Most már nem, és ez nagyon fáj nekik. Minél több részletet látunk, annál világosabb, hogy cinkosai, vagy inkább partnerei lettek a Hálózatnak. Persze ha az eredettörténetet nézzük, mindig is oda tartoztak. Publicisztika.
Lelkészből lett Vásárhelyi Miklóshoz hasonló kommunista uszító, majd hálózati ember Pinczési Pál
Református lelkészből lett a legszélsőségesebb uszító Pinczési Pál, aki a Hálózat embereként végül az MTI főszerkesztője lett, pályafutása közepén pedig berlini tudósító volt. Az újságíró Vásárhelyi Miklós mellett a Szabad Nép "klerikális reakció" elleni élharcosa volt, feleségétől utóbbi könyve szerint azért vált el, mert annak családja, hite zavarhatta volna az előmenetelben. Pinczési - aki ruhájába szerelt lehallgatókészülékkel beszélgetett - a rendszerváltás után hazatért: egykori felettesével, Bányász Rezsővel együtt a Munkáspártban folytatta. De legalább nem lett „demokrata”.Ajánljuk még
Pócs János a Polbeatben: az MSZP-s maffia a Tisza Pártban él tovább
Schiffer András a Polbeatben - Hogyan tovább?
"Végre arról beszélünk, aminek értelme van!" - Itt a nagy kibeszélő Polbeat!
Rabok legyünk vagy szabadok? - Halkó Petrával, az új könyvéről beszélgetünk a csütörtöki Polbeat-felvételen
A szabadságelvűségünk magyar? Volt-e valaha szabad a magyar nemzet, vagy mindig is a nemzetközi ideológiák társadalomátalakító kísérleteinek terepeként szolgált? A rendszerváltoztatás idején, 1989–1990-ben valóban visszaszereztük a szabadságunkat vagy csak egy illúziónak, esetleg egy átverésnek estünk áldozatul? Halkó Petra, a XXI. Század Intézet vezető elemzője Rabok legyünk vagy szabadok? című könyvében ezekre a kérdésekre keresi a választ, Stefka István és Huth Gergely pedig ezeket a témákat feszegeti majd a Polbeat következő, június 12-i, csütörtöki nyilvános felvételén, melyre ezúttal is az R56 Gasztrosörözőben kerítünk sort. Természetesen nem némi, hanem sok aktualitással fűszerezve, mert a szabadságharcosok és hazaárulók vetélkedése - sajnálatosan - örök!
