Pesti Srácok

Csak álmodtuk a diktatúrát – Az SZDSZ történésze már-már letagadja a Hálózat szerepét a békés átmenetben

null

Nem is kellett befolyásolni a sajtót és a közhangulatot a rendszerváltás idejében, mert szinte mindenki Nagy Imréék csendes újratemetését akarta. Ezzel a történelem-hamisító állítással jelentkezett Rainer M. János, az SZDSZ alapítótagja és egyik vezető történésze. A valóságban a teljes magyar média a Párt és az állambiztonság kezében volt, és minden erejükkel a békés átmenet, a megbocsátás szükségességét hirdették. Nem véletlenül: így mentették át magukat. A radikális rendszerváltás elmaradt, a Hálózat emberei megszerezték a fontos pozíciók nagy részét, 1994-ben Horn Gyuláék összefogtak az SZDSZ-szel, lenyúlták és eladták, amit lehetett,. Hosszú évekig ez a társaság határozta meg a rendszerváltás, '56 és a kommunista diktatúra kizárólagos narratíváját, jelentős részben az SZDSZ brancs kétségtelen szellemi tőkéjére alapozva. Most már nem, és ez nagyon fáj nekik. Minél több részletet látunk, annál világosabb, hogy cinkosai, vagy inkább partnerei lettek a Hálózatnak. Persze ha az eredettörténetet nézzük, mindig is oda tartoztak. Publicisztika.

– a hvg.hu cikke szerint ezt találta mondani Magyarország és az ellenzék egyik legismertebb történésze Nagy Imréék újratemetéséről. Akkora csúsztatás ez, amit egy politikustól vagy egy laikustól még el lehetne fogadni, de nem attól az embertől, aki az 56-os intézetet vezeti. Vagyis, ha igaz, amit nyilatkozott (leteszi a lantot), mostantól már nem.

Rainer M. János elvileg a rendszerváltás egyik szakértője, a régi SZDSZ-es vonal egyik megkopott, de kétségtelenül a hitelesebbek közé tartozó csillaga, a sztálinista uszítóból lett "demokrata" Vásárhelyi Miklós keménykezű lányának, a valamikor méltán rettegett Vásárhelyi Máriának régi harcostársa.

PestiSracok facebook image

Ma már nem tényezők. Fájdalmas lehet, de ez van, egész életükben kőkeményen politizáltak, és most meglepődtek, hogy a politika a fejükre csap. Pedig ez egy ilyen játszma – és éppen ilyenek a rossz vesztesek. Mint azok az évekig, évtizedekig a Fidesz mellett álló újságírók, akik néhány éve, Simicska Lajos ondó-állagú dobbantása idején hirtelen megvilágosodtak, és azóta a legszélsőségesebb köpködést, árulást végzik, a lehető legszánalmasabban törleszkedve a „másik” társasághoz, akik boldogan felhasználják őket. Abból élnek, hogy kiteregetik azokat a "titkokat", amikhez belsősként jutottak hozzá.

Lenyúlták a múltkutatást is

De most vissza a Vásárhelyi-brancshoz. Kevesen tudják, hogy mennyire nehéz volt kutatni az állambiztonsági múlt után a kilencvenes években. Fiatal vagyok, én is csak hallomásból tudom. Sokan meséltek arról, hogy mennyire lassan vagy egyáltalán nem kaptak meg dossziékat, ha nem állt mögöttük ez az SZDSZ-es társaság, ha félhettek attól, hogy esetleg másról is írna, mint ami nekik megfelel. Elég megnézni azt az általános gyávaságot, kenegetést, amivel ezeket a témákat (rendszerváltás, kommunista diktatúra) kezelték.

Aki ezt akkoriban megfogalmazta, rögtön náci lett, még akkor is, ha olyan távol áll tőle az antiszemitizmus vagy bármilyen sovinizmus, rasszizmus, mint mondjuk tőlem. Ha bárki a kilencvenes években írta volna meg a Hálózat rovatban megjelent cikkeket, egyrészt nem jelentek volna meg (melyik lap hozta volna le?), másrészt pillanatok alatt végeztek volna az illetővel. Persze csak képletesen – mehetett volna takarítani. Vagy inni, ha nem bírja, tűri a kiszorítást.

A Hálózat emberei a levéltárakban

A rendszerváltás után a levéltárban is számos egykori hálózati ember dolgozott, ők tologatták, kezelték a dossziékat, képzeljük el ezt a lehetetlen helyzetet.

Bár Aczél katonai szolgálati múltja Belovai István átállása miatt már régen kiderült, ezt is nekünk kellett részletesen publikálunk. Más nem akarta. Ha Pokorni Zoltánt kellett lejáratni, akkor viszont rögtön előkapták az apja dossziéját (állítólag nem is a levéltárból) – holott ő egy bezsarolt ügynök volt, nem ÁVH-s tiszt. Rainer M.-ék – ahogyan mások is – akkoriban éltek és visszaéltek a szabad pálya lehetőségével, máig ez a vonal határozza meg legerősebben a történész-szakmát, ha megnézzük a kiadványokat és a vezető szerzőket, látjuk, hogy még mindig az ő narratívájuk uralkodik.

Ha valaki mégis mást akar írni, akkor jön egy öreg bolsevik (mint mondjuk a mára már teljesen megzavarodott TGM) vagy valaki más, és egy publicisztikában vagy interjúban azonnal lefasisztázza. Ma már a régi, jól bevált antiszemita-kártyát sokkal nehezebb közröhej nélkül elővenni, így ezzel már ritkán élnek. Nem minden fegyver bevethető örökké.

Csak a kapcsolataik maradtak és Ájrópa

Ez a társaság most úgy fest, mint a hangyaboly, amelyről leemeltük a rönköt. Mára jórészt kiszorult a hatalomból, csak a hálózatuk, a jó kapcsolataik maradtak meg, minden egyes sirámukból, szánalmas akciójukból azonnal cikkek születnek, a baráti sajtó készséggel megírja, még diktatúrázni is lehet, tiszta haszon.

Nem baj (de az), vége van. Öt perc hírnév, némi fáradt diktatúrázás, Orbán-Kádár-Horthy-Dzsingisz Kán-hasonlatok – ennyi maradt, nem sokkal több.

Vélt "emberfelettiségükbe" buktak bele

Elhitték, hogy mindent megtehetnek és sebezhetetlenek, és úgy süllyedtek el a mocsárba, hogy azt tanítani lehetne. Mint a többiek. A szociáldemokratákat legalább háromszor felfalták a komcsik (1919 környékén, 1945 után és a rendszerváltás idejében), a kisgazdákat csak kétszer, de 1989-re az MDF-t és az SZDSZ-t is behálózták, és végül mind a négy párt eltűnt, elpárolgott mára.

Vegyünk mély levegőt: még mindig élünk. Ahogyan Hamvas Béla a raktárban, úgy mi is túléltük ezt az időszakot. És akkor nézzünk be újra a felemelt rönk alá: itt van nekünk ez az elárvult társaság, akiknek ötven-hatvanévesen kellett otthagyni az anyai (állami) emlőt. Kicsit későn kell felnőniük, és most megöregedve játsszák a csecsemőt.

Nem nagyon kellett befolyásolni – sunyi történelem-hamisítás

„Rainer M. szerint a sajtót és a közhangulatot amúgy sem kellett nagyon befolyásolni, az ügynöki aknamunka nélkül is a kegyeleti jelleg dominált, agresszív, szélsőséges hangok nemigen jelentek meg az újratemetést megelőző hetekben” – olvasgatom újra ezt a mondatot, és továbbra sem hiszek a szememnek. Szombaton írtam meg azt a cikket, amelyben szerintem elég részletesen kifejtettem, hogyan terjesztette a propaganda a „békés átmenet” gondolatát.

– mondja Rainer M. János, és nem tudom értelmezni.

Mivel az ebben az időben készült titkos iratok többségét eltüntették – és ezt Rainer M. is pontosan tudja –, nagyon kevés példát látunk arra, hogyan személy szerint hogyan irányította az állambiztonság a vezető újságírókat és újságokat, de az újratemetéssel kapcsolatos dokumentumokból is nyilvánvaló, hogy éppen az történt, amit akartak.

Kádári propaganda: egy szinte tökéletesen működő rendszer

Számtalan cikket írtam arról, hogyan működött a kádári propaganda az ötvenes, hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, hogy minden egyes külpolitikai tudósító, MTI-munkatárs személye pontosan meg volt határozva, hogy hogyan üzemelt a hírszerzés Press-rezidentúrája.

Ugyan már, még a fotósok (nincs ebben semmi lenézés, csak a közvélemény hajlamos alulértékelni a fotók erejét, a fényképészek befolyását) is a hálózat emberei voltak, magamban jókat röhögök, amikor az Index Urbán Tamás csodálatos, unikális fényképeit ünnepli, aki a galerikről, a börtönökről, a punkokról és gyakorlatilag az összes tiltott, izgalmas témáról riportokat készített, és egyszer sem teszik fel a kérdést: vajon hogyan tehette meg? Tényleg el kell hinnem, hogy magának fotózta le az összes galeri-tagot, rendszerellenes zenészt, és a fényképekből nem jutott esetleg a BM-nek is?

Antall hogyan ejtőernyőzött az MDF élére?

Ebben a diktatúrában minden pontosan ki volt találva, igen, Pozsgay Imre vagy Antall József szerepe is, aki az erős kezdés utánkevéssé erősen folytatta. Valahogy mindig azok az emberek kerültek a kulcspozíciókba, amely pontosan megfelelt a magát átmentő hatalomnak. Talán szerencséjük volt mindvégig?

Hogy nem volt e furcsa, hogy saját egykori tanítványát és rokonát, Jeszenszky Gézát tette meg külügyminiszternek? Vagy, hogy egykori hálózati embereket, ismert komcsikat küldtek diplomatának nyugatra és keletre? Nem egyet, hanem tömegével. Például a főkommunista titkos munkatársat, Várkonyi „Técsy” Tibort.

A Békés átmenet papírforma győzelme

Mindez a békés átmenet következménye.

„A hazai sajtó inspirációnkra, de tőlünk függetlenül is a konfrontáció elkerülésére, a gyász, a kegyelet megadására szólít fel.”– írták elégedetten egy 1989-es III/III-as iratban. Mivel tudjuk, hogy a sajtó állambiztonsági szempontból talán a legfertőzöttebb terület volt, ebben a kijelentésben nincs semmi meglepő. Papírforma-győzelem volt. Mind ebben voltak érdekeltek.

Kádár Jánosék előbb elárulták, majd zsebre vágták és megtévesztették a magyar népet.

A magyar nép, amelyet a kommunizmus alatt elnyomtak, bedaráltak és megfőztek, akkor (1989) már és akkor még mit sem sejtett saját erejéről.

Nem a békés átmenet volt az egyedüli út, hiába szajkózzák ma is ezt a hazugságot.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.