Marxista szeánsz állami pénzen: Heller Ágnes, Vajda Mihály és Krausz Tamás szónokol '68-ról
A magát mérsékelt konzervatívnak nevező Hörcher Ferenc vezette MTA Filozófiai Intézet tartja azt a konferenciát, amelyen a legvállalhatatlanabb kriptokommunista előadók és beszélnek Lukács Györgyről és a csudálatos '68-as mozgalomról. Az első plenáris előadást Heller Ágnes tartja, később az egykori marxista, Vajda Mihály következik, hogy szombaton Krausz Tamás értekezzen Lukácsról. Mindezt két napig, állami pénzen.
Nyilván tömött sorokban igyekeznek az érdeklődök pénteken és szombaton a Magyar Tudományos Akadémia Humán Tudományok Kutatóháza felé, hiszen olyan világhíres gondolkodók előadását hallhatják majd '68-ról, mint Heller Ágnes, Vajda Mihály és Krausz Tamás. Világ proletárjai, maoistái, új-baloldali, reformkommunistái egyesüljetek! – akár ez is lehetett volna a mottója a konferenciának, de ennél körmönfontabb gondolkodókkal van dolgunk. „1968 és a magyar filozófia” – így a cím, és ebből már nyilvánvaló, hogy itt csakis a marxistákból lett européer gondolkodók (úgy mint a fent említett díszes trió) előadásait hallhatjuk.
A csudálatos Lukácsról, a csudálatos ’68-asokról, a csudálatos új-baloldalról.
A legszebb, hogy a megnyitót Horkay Hörcher Ferenc tartja, aki ezzel a nevét adta ehhez az egészhez (mint az MTA BTK Filozófiai Intézet igazgatója övé a felelősség is). A Heti Válasz ünnepelt szerzője egyébként 2015-ös cikke szerint „mérsékelt konzervatívnak” tartja magát. Ha valóban így van, figyelmébe ajánlanám azt a 68-as konferenciát, amelyen magam is részt vettem, és ahol valóban voltak olyan előadók, akiket akár így is jellemezhetnénk. Elég a német kereszténydemokrata Konrad-Adenauer-Stiftung által meghívott külföldi felszólalókra gondolunk, vagy arra a Szerencsés Károly professzorra, aki előadásával mindenkit lenyűgözött. De legyünk nagyvonalúak, és lépjünk tovább.
Ki tartaná az első plenáris előadást, ha nem maga Heller Ágnes?
A „félállásban” saját vöröskatonáit tizedelő Lukács György egyik legjobb tanítványáról beszélünk, aki „A jó és rossz illúziók különbségéről” fog beszélni. Ezután egy egész szekciót szánnak a nagy Lukácsnak.
Vajda Mihály végre megértett valamit
Késő délután jön a konferencia egyik fénypontja, amikor a másik (a magyarországi baloldalon) nagy név, Vajda Mihály tart előadást, sajnos csak lélekben, hiszen a szöveg szerint „távollétében az előadását felolvassuk”. Olyan apróságba már bele sem kötünk, hogy miért nem lesz ott, akár beteg is lehet, nem tudhatjuk.
Van akkora csillag ő a marxizmus egén, hogy asztráltestként lebegve is beragyogja nem csak az MTA épületét, de egész Budapestet.
Vajda monológjának címe szerényen a következő: „Néhányan végre megértettünk valamit”.
Fogalmam sincs, hogy Vajda úr mit értett, és mit nem értett meg. Amit tudok, hogy a Demszky Gábor-féle maoista kör a vöröskokárdás ünnepsége után az ő segítségét is kereste 1972-ben, ahogyan azt cikkemben már megírtam. Karrierje – ahogyan az összes szélsőbalosnak, balosnak – töretlenül ívelt felfelé a rendszerváltás előtt és után.
Morális értelemben mostanában csatlakozott vállaltan nagy példaképeihez, miután vállalhatatlan írással esett neki a magyarságnak. Ahogyan arra korábbi cikkemben is céloztam, kevés gusztustalanabb szöveget olvastam azoknál a soroknál, amit ez a jeles ember szerzett, és amelyek mostanában jelentek meg a könyvében.
Hadd térjek ki erre röviden. Vajda önéletrajzi művében (Szög a zsákból) a következő dolgokról értekezett: „Van egyfajta attitűd, amiről én többnyire felismerem a zsidókat; azt hiszem ennek az attitűdnek a döntő eleme az, hogy mindig van benne egy ironikus visszafogottság a saját álláspontot illetően is, hogy jó, jó, de azért egész biztos nem vagyok benne. Ennek a társaságnak azért is kellett távoznia a Fideszből, mert ez az ironikus visszafogottság, ez Orbán Viktor Fideszébe nem fér bele.
Mert ez a társaság abból a bizonyos budapesti zsidó értelmiségből jön, a Fidesz másik része pedig, akkor még nem voltak azok feltétlenül többen, az meg a sokszázezer parasztból jön.”
Szóval a régi nóta: a magyar paraszt, érjen a régi árokásás, népi-urbánus gyűlölködés. Ha azt hinnénk, hogy bármiféle bocsánatkérés, kiigazítás történt, természetesen tévedünk. Nem, ehelyett előbb a Szombat.org készített vele egy ünnepélyes interjút, amelyben a holokausztról, a zsidóság különlegességéről és – ismét – a parasztmentalitásról értekezett. Aztán pedig ÉS-ben fűzhette tovább gondolatát. Ott már ezt írta:
„De mi baja van a nagy többségében >jobbágymentalitású
Lefordítva: a magyar szereti az elnyomást (Vajda ki is fejtette, hogy ezért volt sikeres és népszerű Kádár, Horthy és Orbán).
Tegyük hozzá, hogy ez az összességében szánni való, szerencsétlen figura éppen az elnyomó Kádárnak köszönhette felemelkedését, még akkor is, ha társaival együtt valamiféle áldozatnak, reformernek, ki tudja minek állítják be saját magukat.
Amúgy meg el kell keserítenünk Vajdát, bármilyen sokat is tett vállalhatatlan gondolatainak közlésével a népi/urbánus ellentét élezéséért, a magyar nép többségének szerencsére semmi baja nincs a magyar zsidósággal.
Nem, csupán az olyan posztbolsevik gyűlölködőkkel van probléma, mint amilyen ő.
Itt tartunk, 2018-ban.Szombaton folytatódik a szeánsz, akkor is lesz Lukács-ünneplés – a porondmester: Krausz Tamás –, hogy a záróelőadással elvarrják a szálakat („A szabadság igézetében. 68-tól a neoliberális fordulatig”).
Összegzésként: az MTA a kétnapos konferenciára egyetlen egy előadót sem hívott meg sem a Károliról, sem a Pázmányról, de még a szegedi JATE-ről sem. Nem, ez bennfentes mulatság, ha jól számoltam kilenc felszólaló magát az MTA-t képviseli, három pedig a hatvanas évektől maoista keltetőként működő ELTE-t. Mindezt persze a mi pénzünkön.
Hadd gratuláljunk a szerkesztőség és a mérsékelt és radikális konzervatív értelmiség nevében Hörcher Ferencnek!
Fotók: MTI
