Pesti Srácok

„A halálos ítéletet rájok!” – Így követelte Gimes Miklós a mártír Donáth György kivégzését

null
Gimes Miklós / Fotó: MTI

„Elég volt! Mi vagy ők! Valamelyikünknek pusztulnia kell. [...] A halálos ítéletet rájok!” – ezt követelte Gimes Miklós propagandista 1947 tavaszán, azután, hogy a szovjetek elrabolták a kisgazda-vezető Kovács Bélát, majd letartóztatták a Magyar Közösség-ügy „résztvevőit”. Ez volt a Rákosi-diktatúra egyik legsötétebb koncepciós pere. Bár Gimes azt harsogta, hogy mind a tizenhárom vádlott pusztuljon, végül Donáth Györgyöt végezték ki, aki szinte mindent magára vállalt. Az uszító-propagandában a későbbi „nagyimrések” játszották a vezető szerepet. Vásárhelyi Miklós, az említett Gimes, a ma is aktív Kende Péter, Erdős Péter vagy éppen Méray Tibor. Igaz, Kende legalább később elismerte Donáth bátorságát. Maga Gimes később a Rajkék elleni koncepciós ügyet is ünnepelte, majd további harcra buzdított. Miért is tekintenénk őt mártírnak vagy még szélsőségesebben „vértanúnak”?

Az 1958-ban kivégzett Gimes Miklóst „vértanúnak”, „mártírnak” nevezik a lexikonokban. Kétségtelen, hogy az ötvenhatot követő megtorlás egyik legismertebb áldozata volt, a később is befolyásos „nagyimrések” is sokat dolgoztak a legendáján és a kultuszán.

A Rákosi-diktatúra megteremtésében kulcsszerepet játszó későbbi „forradalomár-írástudók” – Vásárhelyi Miklós, Erdős Péter, Méray Tibor, Kende Péter, maga Gimes és a többiek– valójában mindenre elszánt, a gyűlöletet és a leszámolást hirdető propagandisták voltak. Akkor fordultak, amikor ennek eljött az ideje: 1953-ban, Sztálin halálának évében.

De most menjünk vissza a kezdetekhez.

PestiSracok facebook image

A lexikonban ezt írják Gimesről: „1917. december 22-én Budapesten született. Szülei orvos-pszichiáterek voltak, õ is orvosnak készült, de Szegeden megkezdett tanulmányait nem fejezte be. Különféle alkalmi szellemi munkákból élt.

1945 januárjában tért vissza Budapestre, belépett a kommunista pártba, a Szabad Nép munkatársaként dolgozott. 1953 után Nagy Imre reformpolitikájának a híve lett, emiatt a miniszterelnök elmozdításakor áthelyezték a Magyar Nemzethez”.

'44 tele, avagy az elhallgatott délvidéki népirtás

Sovány egy kicsit, nem igaz? Már az indulás érdekes, 1944 nyarán megszökött a munkaszolgálatból és „beállt Tito hadseregébe”. „1945 januárjában tért vissza Budapestre”. Igen, ez éppen a délvidéki népirtás időszaka. Ezzel a héten elbúcsúzó Hálózat több adásában is foglalkoztunk – ebben bemutattuk, hogy mi történt, ebben a részben pedig a ferences mártírok történetére fókuszáltunk –, de éppen most forgatunk róla filmet – egyelőre saját költségen. A hivatalos verzió szerint „az 1944. október 17-től 1945. február 1-ig tartó jugoszláv katonai közigazgatás idején Tito partizánjainak megtorlásában a becslések szerint legalább 20 ezer délvidéki magyar halt meg”.

Vannak, akik húsz-, mások harminc- vagy inkább negyvenezer áldozatról beszélnek. Sokuk teljesen ártatlan volt, jelentős részüknek valószínűleg már a nevét sem fogjuk megtudni. Soha.

Mit tudunk Gimes szerepéről? Egyelőre ellentmondásos a kép. Egykori propagandista-társa, az említett Méray ezt nyilatkozta már a rendszerváltoztatás után:

Még azt is vállaltam, hogy névtelenül megírjak egy tiltakozást, és ők ezt közöljék. Nem lehetett, akkorra már a rendszer ezt nem tette lehetővé. Mi ekkor Londonnal és Párizzsal teremtettünk kapcsolatot, elsőként én Bécsen keresztül Párizsba távoztam Jugoszláviából, s 10 napra rá jött utánam a családom. S akkor elkezdődött az emigrációs életem, de ez már egy más történet”.

Méray Tibor és Demszky Gábor koccint / Fotó: MTI

Harcolt vagy lovat csutakolt?

Rendes ember – Méray szemszögéből feltétlenül. Az ő története is hasonló: szintén a diktatúra ismert szekértolója volt, bár őt csak 1955-ben küldték el a Szabad Néptől, ahol Gimessel, Vásárhelyivel és Kendével együtt dolgozott. „1956-ban a Béke és Szabadság munkatársa, novemberben Jugoszláviába menekült” – írták róla a fenti cikk leadjében szűkszavúan.

Gimes szerepéről „anyalapja”, a Szabad Nép <’56 után már Népszabadság> 1989-ben ezt publikálta:

Az SZDSZ-es Beszélőben megjelent írásban tagadták, hogy bármiben részt vett: „A háború alatt munkaszolgálatosként fát vágott az erdélyi Kárpátokban. 1944 nyarán néhány barátjával megszökött, és eljutott Tito partizánjaihoz.

Lemaradtak a háborúról?

Gimes az erdélyi munkaszolgálatból nem egyedül szökött meg, ha minden igaz, vele volt egy Vértes László nevű férfi, akinek fia így mesélt erről <honvedelem.hu, 2021>: „Az biztos, hogy apu nem volt a Tonelli által megmentettek között, hiszen éppen ebben az időben szökött meg a munkaszolgálatból, Erdélyben. Három barátjával loptak egy pisztolyt, és nekivágtak a Kárpátoknak Jugoszlávia felé. Kemény egy út lehetett 1944 telén, de nem sok választásuk volt – erre a magyar és a német, arra pedig az orosz hadsereg, és egyiknek sem szerettek volna kezébe kerülni.

– mondta ifj. Vértes László, kiemelve még egy érdekességet: édesapjának a munkaszolgálatból való szökésben és a jugoszláv partizánokkal töltött időben az egyik társa Gimes Miklós volt, akit 1958. június 16-án Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt végeztek ki.”

Szomjas lelkek felvilágosítója

Az említett Kende 1989-es írásában is ezt a narratívát erősítette:

Szomjas lelkek felvilágosítója. Kende Gimest ünneplő 2017-es (!) cikkében is ezt ismételte: „Onnan szökött át többedmagával Tito partizánjaihoz, ott azonban – mint már említettem – nem volt módja fegyverrel a kezében harcolni. Az talán nem is lett volna neki való: ő inkább a hitvallók, semmint a harcosok fajtájába tartozott.”

Balázs Péter volt külügyminiszter beszél <volt impexes, akit az MNVK-2-höz soroltak>, tőle balra Magyar Bálint korábbi oktatási miniszter, Kende Péter akadémikus, Kuncze Gábor, a BIKT elnökségi tagja és Csillag István közgazdász, korábbi gazdasági miniszter. Utóbbi a hetvenes években részt vett egy állambiztonsági nyomozásban. 2014 / Fotó: MTI
, tőle balra Magyar Bálint korábbi oktatási miniszter, Kende Péter akadémikus, Kuncze Gábor és Csillag István közgazdász, korábbi gazdasági miniszter. Utóbbi a hetvenes években részt vett egy állambiztonsági nyomozásban. 2014 / Fotó: MTI

Volt munkásőr a Nagy Imre Alapítványnál

Tehát: Méray és a Népszabadság szerint a jugoszláv partizánokkal együtt harcolt. Az SZDSZ-es Beszélő és Kende Péter szerint nem.

Utóbbi annak a Nagy Imre Alapítványnak az egyik „arca”, amely képes volt alkalmazni egy volt munkásőrt. Ezt mostanában írtam meg, arról a Gecsényi Lajosról beszélünk, aki egy időben a Nagy Imre Emlékház igazgatója is volt. Előtte meg a Magyar Országos Levéltár vezetője. Azt, hogy munkásőr volt egykori társa „árulta el”, már nem nekünk, hanem az Igaz Szó 1985-ös cikkében. Mert akkor még büszke volt erre.

„Úgy alakult, hogy első ismerőseim egyike – dr. Gecsényi Lajos, a megyei levéltár igazgatója – munkásőr volt, s ő beszélt rá: lépjek én is közéjük, őszintén megmondom, eleinte idegenkedtem ettől a testülettől, mert soha nem voltam katonás alkat. Mikor aztán már túl voltam a féléves előképzésen, s az eskütételen, és egyre jobban megismertem a társaimat, akkor kezdtem jól érezni magam” – mondta Honvári János, a Széchenyi István Egyetem későbbi docense.

A büszke munkásőr – Honvári János / Forrás: Igaz Szó
A büszke munkásőr – Honvári János / Forrás: Igaz Szó

Kende és Gimes is végrehajtotta a feladatát

Szóval Kende Péter szerint nem harcolt, csak lovat csutakolhatott. Mi az igazság?

Nem tudni, de az biztos, hogy a rendszerváltoztatás után már érdemes volt ezt a „békésebb” narratívát erőltetni. Ugyanis 1990-től – elsősorban Matuska Márton újságírónak köszönhetően – már egyre többet írtak az addig tökéletesen elhallgatott délvidéki népirtásról és a jugoszláv partizánok kegyetlenkedéseiről.

Most nézzük meg, hogyan lett Gimes a „szomjas lelkek felvilágosítója”. Újrapublikáljuk pár cikkét. Először is azt, amelyben a vádlottak kivégzését követelte a Magyar Közösség ügyében.

Ez a per a Rákosi-diktatúra egyik legsötétebb, legszerteágazóbb koncepciós ügye volt, azért indították, hogy leszámoljanak a legnagyobb politikai ellenféllel , a Kisgazdapárttal. Azután, hogy a szovjetek letartóztatták, majd elrabolták Kovács Bélát, a párt főtitkárát. Ez egészen pontosan 1947. február 25-én történt – ezért is emlékezünk ezen a napon a kommunizmus áldozataira.

Kovácsot az ÁVH és a Katonapolitikai Osztály mindenáron bele akarta keverni a Magyar Közösség ügyébe, a szovjet hatóságok „szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával” letartóztatták, majd elrabolták. A Szabad Nép eligazító cikke szerint azért, mert „aktívan vett részt földalatti szovjetellenes fegyveres csoportok alakításában és a szovjet hadsereg ellen irányuló kémkedés szervezésében”.

Minél rágalmazóbban írtak

Ahogyan Vásárhelyi Miklós a Mindszenty-perről <cikkem itt>, úgy Kende Péter erről az ügyről tudósított. Későbbi interjújában így emlékezett:

„Én voltam az az újságíró, akit a Magyar Közösség perére kiküldtek, és én végig is ültem a pert.

Gimes Miklós / Fotó: MTI
Gimes Miklós / Fotó: MTI

Gimes Miklós: Mi vagy ők!

Rokona és elvtársa közben a vádlottak kivégzését követelte. Egészen pontosan 1947. május 6-án. A cikk címe: „Mi vagy ők!”

„Százezrek figyelik, a bíróságot, százezrek lesik, mi lesz az ítélet. <…>

Az ítélet előtti feszült pillanatban mások is jelennek meg a roppant teremben. Eljöttek a holtak: a fehér terror áldozatai, a Donnál pusztult második hadsereg katonái, a kommunista vértanúk, a csütörtökön temetett 2500 meggyilkolt munkaszolgálatos és a többiek, végeláthatatlan sorban. Az árnyékok, a halottak, az áldozatok némák.

De mielőtt az ítéletre sor kerülne, helyettük is megszólal az élők sokszázezer főnyi serege: »Ott ülnek a vádlottak padján ők, az urak, tizenhárman. Itt vagyunk mi, a dolgozó magyar nép. sokszázezernyin, ők szolgasorban tartottak minket. Ostoba hatalomvágyból, vak népgyűlöletből háborúkba, szerencsétlenségbe taszították az országot. Amit ők leromboltak, mi felépítettük. Magunknak építettük és ez nekik nem tetszett. Vissza akarták hozni a múltat. Minket, kisparasztokat, munkásokat, értelmiségieket ők megbízhatatlan, elpusztítandó elemeknek tartottak. Ott akarták folytatni, ahol két évvel ezelőtt abbahagyták.

A hírhedt, de mára felejtett cikk / Forrás: Szabad Nép
A hírhedt, de mára felejtett cikk / Forrás: Szabad Nép

<…> Ők azt mondják, »faji gondolat« és mi a Duna véres jegét látjuk Újvidéknél sokszázezernyi meggyilkolt ember sírját Buchenwaldtól Bajáig, ők azt mondják: »a külpolitikai helyzet változására, esetleg harmadik világháborúra számítottunk.«

<…> A megtágult tárgyalóterem százezernyi hallgatóságának igaza van: vagy ők, vagy mi! Annak, aki a népet szereti, meg kell tanulnia, hogy gyűlölje a nép ellenségeit. Az ítéletre váró összeesküvők – saját bevallásuk szerint – a nép ellenségei.

Köztünk van a legnagyobb ellenség,

A cudar, az áruló testvérek!

Egy közülük százakat ront el,

mint a pohár bort az egy cseppnyi méreg,

A halálos ítéletet rájok!”

A köztársaság elleni összeesküvés koholt vádjával a Magyar Közösség elleni koncepciós perben halálra ítélt dr. Donáth György (elöl k) kivégzése előtt, a Kozma utcai Gyűjtőfogház udvarán. MTI Fotó/Magyar Fotó
A köztársaság elleni összeesküvés koholt vádjával a Magyar Közösség elleni koncepciós perben halálra ítélt dr. Donáth György (elöl k) kivégzése előtt, a Kozma utcai Gyűjtőfogház udvarán. MTI Fotó/Magyar Fotó

Donáth György mindent magára vállalt

Gimes Miklós kívánsága szerencsére csak részben teljesült.

Végül Donáth Györgyöt végezték ki, egykori társai szerint mindent magára vállalt, hogy a többiek „megússzák”.

Tegyük fel, hogy a bíróság arra az álláspontra helyezkedik, hogy a bűnösség megvan, a bűncselekmény megtörtént, s mi bűnösök vagyunk. Ebben az esetben különbséget kell tenni vezető és vezetettek között. Vállalom ezt a súlyosbító körülményt, ha a bíróság úgy találná, hogy ennek a társaságnak én voltam a vezetője. Kérem , méltóztassák levonni ennek súlyosbító konzekvenciáját. Hogy ha a vezető súlyosabban bíráltatik el, akkor viszont a vezetett enyhébben bíráltatik el. Amilyen arányban súlyosbító körülmény tehát az esetleg megállapítható vezetés énrám nézve, ugyanolyan arányban legyen enyhítő körülmény vádlott társaimra.

Erre emlékezett Csicsery-Rónai István is:

Kende briliánsnak nevezte Donáth beszédét

Érdekes <és a javára írandó>, hogy az említett Mozgó Világ-interjúban <1989-ben> már Kende is méltatta Donáthot:

„Akkori életem egyik nagy politikai élménye volt ez a per, benne Donáth György szereplése. Donáth György kiváló képességű és rendkívül művelt ember volt, aki a háború utáni politikai életnek ahhoz a garnitúrájához tartozott, amely meghatározó lehetett volna egy finn típusú magyar fejlődés esetén. Donáth az én szememben azt az embertípust reprezentálta, amilyenek a vezető kommunisták lehettek a 20-as, 30-as években a bíróság előtt.

Donáth György visszautasította az ellene felhozott vádakat. Az ügyész, ez az Alapi nevű, harmadrendű, hitvány, alpári figura, nekem még az akkori szememmel is ellenszenves volt, és nem volt képes értelmesen szembeszállni Donáth György érveivel. A tanácselnök Jankó Péter volt, egy harmadrendű jogász, egy megfélemlített ember.

Hozzáteszem azonban, hogy én erről a szerkesztőségben nem sokat mondtam el. Lehetséges, hogy Vásárhelyi Miklósnak és Gimes Miklósnak teljesen magántermészetűen elmeséltem hogy Donáth milyen karakán módon viselkedett, de nyilván már ezt is eléggé eltitkoltam. Föltételezem, hogy ha ma elolvasnám a Magyar Közösség elleni perről írott tudósításaimat, azt nagyon röstellenem. Nem is merném elolvasni, bár ezeket a tudósításokat rajtam kívül még ketten átírták.”

Rajkék ügyében is kíméletlen fellépést követelt

Donáth György nem kért kegyelmet , 1947. október 23-án kivégezték. Ezután már sorban jöttek a leszámolások és Gimes ezekben az ügyekben is részt vett. Megdöbbentő az az írása, amelyben – már Rajkék letartóztatása után – a további harcra buzdított <1949. augusztus 11-én>.

„Mi a feladata a mi államunknak? »A Magyar Népköztársaság állama — válaszolja az alkotmány — védi a magyar dolgozó nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét…« Kell-e magyarázni, hogy milyen döntő feladat ez?

Rajkék kivégzése után már elégedettebben írhatott:

Folytatjuk.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.