Az elvtárs, aki ott sem volt: Faludy György Pócspetri kapcsán Déry Tiborra húzta a vizes lepedőt, de saját szerepéről „elfeledkezett”
Kevesen tudják ma már, de a hírhedt Pócspetri koncepciós ügy idején Déry Tibor is a „gyilkos faluban” járt. Előbb riportot írt a Csillagba, majd novellát a legújabb novelláskötetébe. Faludy György mind önéletrajzi művében, mint interjújában kritizálta Déryt, aki szerinte tényleg elhitte a nyilvánvalóan kitalált vádat. Faludy azt is leírta, hogy ő is ott volt a tárgyaláson, de arra nem tért ki, mit csinált. Pedig a Népszavában Mindszenty Józseffel kapcsolatban több lejárató, uszító cikket írt, és nyilván a Pócspetri ügyről is ő tudósított. Ezt erősíti, hogy „f. gy.” monogrammal megjelent a Népszavában egy sötét cikk, amit nyilvánvalóan ő írt. De miért nem beszélt róla később? És miért nem említette 1993-ban a hozzá hasonlóan szintén SZDSZ-es Vásárhelyi Miklós szerepét? Talán mert a rég halott Déry tökéletes volt bűnbaknak.
Egyik előző cikkünkben megírtuk, hogyan robogott le Vásárhelyi Miklós az ÁVÓ vezetőjével, Péter Gáborral Pócspetrire. Harmadik társuk – Vásárhelyi szerint – maga Kádár János volt. De nem csak a Szabad Nép egykori propagandistája írt cikket akkoriban a koncepciós ügyről. Viszonylag ismert, hogy Déry Tibor író is részt vett abban a lejáratásban, amelynek végső célja az egyházak megtörése, Mindszenty József elítélése és egyáltalán a hívő, keresztény lakosság gerincének a megtörése, vagy annak kísérlete volt. Sajnos bármennyire kerestem, nyomát sem láttam Déry műveiben a szembenézésnek
És akkor Faludy Déryre mutatott
Érdekes interjút adott 1993-ban Faludy György Gréczy Zsoltnak hahó, Meruk József> Kurírnál>: „Az első Nagy Imre-kormány nekünk az életet jelentette. A szabadulás utáni viszonylagos könnyebbség azonban nem tette lehetővé, hogy szót emeljünk. Egyrészt állandó volt a fenyegetés, hogy bármikor visszakerülhetünk, másrészt véleménynyilvánító helyzetbe csak a kommunisták kerülhettek, így vált később jelentőssé Háy Gyula vagy Déry Tibor szerepe.
Pedig amikor a Pócspetri-per tárgyalásán Déryvel ültünk, nem így festett a helyzet. A napnál világosabb volt, hogy a szerencsétlen pap ártatlan, de amikor kijöttünk a teremből, Déry csak ennyit mondott: írok egy cikket a bitang papról. Ekkor döbbentem rá, hogy a kommunista hit ennyire képes rombolni még egy értelmes ember fejében is.
Arra szeretnék kilyukadni, hogy az írószövetségben vagy a Petőfi Körben csak kommunisták emelhettek szót. Akaratlanul is így készítették elő a forradalmat, noha nem ez volt a céljuk. Ők csak struktúraváltozást akartak a kommunista párton belül. A mészárlás befejezését, nyíltabb, őszintébb beszédet. Ez már akkor is lehetetlennek, a kommunista eszménnyel egyeztethetetlennek tűnt, s ezt a forradalom eseményei igazolták.”
Faludy szavaiban nagyon sok igazság van, kimondottan fontos, amit a Petőfi Körről, és az ott, abban felszólaló kiváltságosakról
<És amit Vásárhelyi Miklósról nem mesélt el. Utóbbi a Pócspetri-koncepciós ügy kulcsszereplője volt. ekkor viszont már az SZDSZ erős embere. Annak az SZDSZ-nek, amely mögé Faludy is beállt. A költő 1994-ben már képviselőjelöltként is elindult. Nem véletlen hát a szelektív memória, ha jobban belegondolunk, a már rég halott Déry „tökéletes bűnbak” volt.>
Faludy szerint Déry a gonosz papot szidta
A pócspetris „epizódról” Faludy jól ismert önéletírásában <Pokolbéli víg napjaim> így írt:
„Miért érdekelnek ennyire a koncepciós perek? Talán azért, mert félek, hogy magam is ilyen per áldozata leszek?
A Mindszenty-per idején súlyos isiásszal feküdtem a Lukácsban, bár, ha nem vagyok beteg, sem engednek a tárgyalásra: ekkora jó viszonyt a rendszerrel nem tartottam fenn. A hivatalosan közölt anyagból csak annyit tudtam meg, hogy a fővádak aligha helytállóak, és hogy a kardinális viselkedése merőben idegen lényétől. Annál mohóbb érdeklődéssel ültem végig a pócspetri plébános ügyének tárgyalását. Örömmel láttam, hogy kollégám, Déry Tibor is ott ül a hallgatóság soraiban.
A plébánost azzal vádolták, hogy faluja két fiatalemberét felbujtotta két demokratikus rendőr meggyilkolására. A kettős gyilkosság a kocsmában valóban megtörtént, de a gyilkosokkal a tárgyalás folyamán majdnem egyáltalán nem törődtek: legfeljebb annyi derült ki, hogy a gyilkosság motívuma személyes volt és nem politikai. Egyébként az ügyész, a bíró és a védőügyvédek abban látszottak megegyezni, hogy a kettőt fel kell akasztani. Az érdeklődés központjában Asztalos plébános állt. De a vallomásokból kiderült, és ezt senki nem vitatta, hogy a plébános a két nem templomjáró gyilkost nem ismerte, sosem beszélt velük.
Akkor hogyan lehetett ő a felbujtó? Úgy, hogy mint a klerikális reakció helyi képviselője, templomi szónoklataiban a népi demokráciát támadta. A gyilkosságok és a plébános közt semmiféle oksági összefüggést megállapítani nem lehetett, de Alapi főügyész és a bíró minden kérdését éppen erre a nem létező összefüggésre összpontosította. A vádlott pedig töredelmesen beismerte, hogy ő a felbujtó. Az ÁVÓ-n elszenvedett kínzások nyomait Asztalos plébánoson lehetetlen volt fel nem ismerni.
A szünetben Déry Tiborral beszélgettem a folyosón.
Déry a bujtogató, gonosz papot kezdte szidni, oly hévvel, hogy nem jutottam szóhoz. Az ügy oly hatást gyakorolt rá, mondta, hogy tanulmányt készül írni a pócspetri plébánosról, hadd tanuljanak mások is belőle. Mikor végül mégis szóhoz engedett – tudtam, Déry nem jelent fel, bármit mondok –, elmagyaráztam, hogy Alapi vádbeszéde hitvány demagógia, és a tárgyalás során nem került elő oly bizonyíték, és nincs az a logika, melynek alapján Asztalos bűnösségét be tudnám látni.
Déry erre, barátságosan ugyan, de leereszkedően magyarázni kezdte: helytelenül teszem, ha logikát keresek. Nézzem inkább a történelem dialektikáját, mely pálcát tör a klerikális uszítók felett, és a történelmi szükségszerűséget, mely előírja, hogy végezzünk a fekete reakció képviselőivel. Ugyanekkor világosan láttam Déry arcán, hogy nem kenetteljes, álszent előadással szolgál: irgalmatlanul hitte, amit mondott.
Bementem a tárgyalóterembe, ahol a bíró a két gyilkost és a plébánost halálra ítélte. Az utolsó szó jogán Asztalos még deklarációt olvasott fel. Ebben annak a reménynek adott kifejezést, hogy ügyéből az Egyház végre-valahára okulni fog, és ellenségeskedés helyett megbékül az ország népével és kormányával.
A két gyilkost felakasztották
Mit írt Faludy a saját szerepéről?
Bármennyire is keresgéltem, nem láttam annak nyomát, hogy Faludy mit írt vagy nyilatkozott a saját cikkéről. Mert azért erősen vélelmeztem
Faludy a legsötétebb időben sem hagyta ott az újságot, már a Pócspetri ügy után, a Mindszenty elleni koncepciós eljárás tetőpontján
„»Először rabbá, azután koldussá« – Néhány vonás Mindszenty portréjához <…> A földreform ellen acsarkodott, nyilas gyilkosokat mentegetett, egy felszabadult és törekvő nép hősies küzdelméhez csak ajakbiggyesztéssel és gánccsal tudott szolgálni. Át akarta venni a hatalmat, uralkodni szeretett volna azok felett, akikhez semmi köze nem volt.
Hazaáruló irattárát a pincében sorban rejtegette, mint a lovagregényekben szokás. Régi porosz címekkel pöffeszkedett, melyekhez nem volt joga. Poros lim-lomok közt turkált, kétfejű sasokat akart sírjukból feltámasztani, míg ő maga sötét denevérként ülte meg a történelem óramutatóját, hogy visszaforgassa.”
Faludy és Konrád György. A felvétel 1990 október 14-én készült az SZDSZ székházában / Fotó: Fortepan.hu, ad.: Szalay Zoltán
Mit írt volna még a „sötét denevérről”, ha teheti?
Kész szerencse – ha igaz –, hogy isiásszal a Lukácsban volt addig, amíg az utolsó hercegprímást szorongatták.
Nagy kétségünk nem lehet, ha odaküldték volna, megírta volna azt, amit elvárt a hatalom. Ezt támasztja alá, hogy már májusban ugyanúgy a Népszavának írt nagy cikket a „nagy magyar–román barátságról”, és a régi uszítók és soviniszták végnapjairól.
Itt az elítélt Mindszenty már csak mellékszereplőként szerepelt:
„Száz év múlva, a forradalom feltámadásával, a nacionalista-soviniszta testvérgyűlölség csupán a múlt politikusainak és reakciós vezetőinek uszításaiban (Maniu, Mindszenty, stb.) próbál új életre kelni. A Dunavölgyi népek igazi hazafiassága és igazi nemzetközisége elsöpri az eltűnt uralkodó osztály és a burzsoázia önző sovinizmusának nyomait.”
Mohó érdeklődés a tárgyaláson
A „pokolbéliben” ugye így emlékezett: „a Mindszenty-per idején súlyos isiásszal feküdtem a Lukácsban, bár, ha nem vagyok beteg, sem engednek a tárgyalásra: ekkora jó viszonyt a rendszerrel nem tartottam fenn. A hivatalosan közölt anyagból csak annyit tudtam meg, hogy a fővádak aligha helytállóak, és hogy a kardinális viselkedése merőben idegen lényétől. Annál mohóbb érdeklődéssel ültem végig a pócspetri plébános ügyének tárgyalását.”
Mohón, ennek megfelelően 1948. június 11-én a következő „tudósítás” jelent meg a Népszavában:
„<…> Nincs döntőbb érv az iskolák államosítása mellett, mint ez a tárgyalás és a gyilkos út, amely ehhez a tárgyaláshoz vezetett. És mi a tanulság? Az elsőrendű vádlott már felmérte eszével. Mert esze, az van.
Ezzel a fölényes ésszel állt a nép fölé – nem, mellé – és vezette őket tetszése szerint. <…> Most már látja, mit vétett. De azt is tudja: csak a középső szeme volt a láncnak. Ahogy a híve nem indultak volna gyilkosságra önélküle.
Ő sem indította volna a híveket a püspöki kar körlevelei nélkül.
Nem sikerült. Semmi sem sikerült nekik. Csak a gyilkosság. Maga Asztalos plébános fejtette ki szavaiban, miért bánta meg bűnét és tettének mik voltak rúgói. Így világította meg a per az iskolák államosításának szükségét és azt a szörnyű szakadékot, amelyben, egyedül e népi demokráciának lesz ereje rendet teremteni és a mélységekben világosságot gyújtani.”
Majd mintegy összefoglalta:
„A demokrácia türelmének és méltányosságának mindennél meggyőzőbb példája a pócspetri gyilkosok csütörtöki statáriális tárgyalása. A vádlottaknak és felbujtóiknak, akik aljas eszközükkel akarták visszacsempészni Magyarországra a bűn és sötétség uralmát <…>”.
A cikk fölött csak ennyi: „f.gy.” Nem nehéz Faludy Györgyre gondolnunk. Nyilván ő volt.
Az ítélethirdetést már senki sem vállalta névvel
A Népszava másnapi – június 12-i – cikkét, amely a kivégzésről szólt már senki sem vállalta névvel.
Gyaníthatjuk, hogy azt is Faludy „tudósítása” alapján írták, hiszen ő maga írt arról: ott volt az ítélethirdetésen. Csak később összekeverte a dolgot: két halálos ítélet volt, de nem két akasztás, Asztalos ugyanis kegyelmet kapott.
De adódik egy érdekes kérdés: Faludy büszke volt arra, hogy ő átlátta a koncepciós ügyet, mégis azt kárhoztatta, aki szerinte nem látta akkoriban. Sőt, azzal kritizálta Déryt, hogy ő elhitte a pap bűnösségét, pedig semmi köze nem volt a gyilkossághoz. Ehhez képest „f.gy”. a cikkében arról írt, hogy egészen a püspöki kar körleveléhez vezetnek a szálak.
Szóval mit látunk? A névvel vállalt cikkeiben Faludy is megírta azt, amit elvárt a diktatúra. És szerinte – Déryvel szemben – ő átlátta, hogy ez hazugság. Akkor ki itt a nagyobb bűnös? És még inkább: miért nem írt Faludy a saját szerepéről, a saját cikkéről híres művében?
Folytatjuk.
