Pesti Srácok

Schiffer András Vásárhelyi Miklósékról: „Arra az aljas, gyilkos uszításra, amit a Szabad Nép művelt, nincs bocsánat.” (PestiTV)

Mit kezdjünk az ügynökügyekkel? Miért fontos az aktanyilvánosság? Hogyan gondolkodik családja szerepéről? Mennyire tartja őket felelősnek a kommunisták rémtetteiben? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Schiffer Andrással, aki elmondta azt is, miért nem bízott szociáldemokrata nagyapja a Vásárhelyi Miklós-féle „reformerekben”,a „megjavult” sztálinistákban.

Schiffer András a PestiTV Hálózat című műsorának vendége volt. Az LMP egykori elnökével, az ismert jogvédő ügyvéddel a hálózatról, a szociáldemokraták leszalámizásáról és felelősségéről, az ügynökügyekről beszélgettünk. Szóba került, hogy kollaboránsnak vagy társutasnak nevezné-e nagyapját, dédapját, de az is, hogy mit gondol az ő felelősségükről. Schiffer elmondta, hogy nagyapja ’56 előtt és után kicsit sem bízott a Nagy Imre-féle csoportban, amelyeknek prominens tagjai pár évvel korábban még a szociáldemokraták, Mindszentyék és a diktatúra éppen aktuális ellenfelei ellen uszítottak.

Schiffer: „Azért ahogyan nekem, úgy a nagyapámnak magának is kemény véleménye volt a saját szerepéről – mondta az adásban. – Nyilván nekem is kemény ítéletem van arról, ahogyan a nagyapám vagy a dédapám közrejátszott a kommunista hatalomátvételben.

PestiSracok facebook image

Riporter: Vásárhelyi Miklósról beszélünk?

Schiffer: Ezt kéne mérlegre tenni. Arra az aljas, szemét, gyilkos uszításra, amit művelt a Szabad Nép, meg a többi orgánum ’48-49 után, arra nincs bocsánat. Nincs bocsánat.”

Szóba került még az aktanyilvánosság is, amelyet Schiffer következetesen próbált átverni a parlamenten. Az adásban kibeszéltük Schiffer egyik nagybátyjának, Schiffer Ferencnek az ügynökügyét, akiről korábbi cikkünkben írtunk részletesen.

Schiffer szerint azért kell ismernünk az összes ügynökdossziét, hogy a hálózat egészét is láthassuk. Azokat, akik sokkal fontosabb szerepet játszottak és játszanak (!) az életünkben máig is.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.