Gyertek szurkolni, támogassátok a politikai rendőrség focicsapatát! – Péter Gábor és a verhetetlen „PRO”
Remek erőkből állt a politikai rendőrség (PRO) futballcsapata – ez abból a belső iratból derült ki, amelyet Péter Gábor küldött szét beosztottainak. Péter Gábor szerint a válogatott játékosokat (is) bevető és veretlen (!) PRO-t minden munkatársnak támogatnia kell, de azt is elvárta, hogy a későbbi ÁVO, ÁVH tagjai a meccsekre is kijárjanak szurkolni. Ha így tesznek, még a munka alól is felmentést kapnak, hogy kimehessenek a meccsre. Szürreális, de az államrendőrség csapatának egyik tagja Minarik volt. Az ávós idők focija (1.).
Kell egy csapat – így volt ezzel az 1945 elején felállított Politikai Rendészeti Osztály (PRO), majd a belőle lett ÁVO, ÁVH is. Bár Péter Gáborék értelemszerűen nem látták, nem láthatták a csak a hetvenes években elkészült Régi idők focija című kultfilmet, „Minarikje” (ha nem is Edéje) nekik is volt. Nem vicc: így hívták a PRO egyik játékosát. Hogy tovább üssem a vasat: volt egy „Punk” is.
Ha valamire szüksége volt a Péter vezette politikai rendőrségnek 1945 nyarán, az a népszerűség, a jó sajtó volt. A futballt – mint legnépszerűbb sportot – akkor, korábban és azóta is szívesen használta a hatalom, ha így nézzük, érthető, hogy a hírhedt államrendőrség is vágyott egy kis könnyedségre, focira, sörre, napfényre, csillogásra.
A Magyar Országos Levéltárban őrzött „16. számú Körözvényben” maga Péter Gábor hívta fel munkatársainak figyelmét az államrendőrség futballcsapatára, amelynek kötelező támogatását „kérte” és a meccsek látogatását is „javallotta”. Fontos, hogy ekkor még nem a Bp. Bástyának átnevezett MTK-ról beszélünk, azt később kebelezte be az ÁVH. (A vezető képen a Bástya sportolói láthatóak, a PRO együtteséről érthetően nem igen maradtak fel fényképek).
„Örvendetes az a tény, hogy az uj Államrendőrség tagjai és vezetői körében őszinte érdeklődés nyilvánul meg a sport – éspedig elsősorban a tömegsportok – iránt – írta Péter a PRO vezetőjeként 1945. augusztus 4-én. – A Politikai rendészeti osztály tagjai között igen sok kiváló sportember van. Vonatkozik ez főleg a labdarugókra. Az osztály futtballcsapata<így>igen komoly játékerőt képvisel, a csapat tagjai között több országos nevü, válogatott játékos van.
Egy ilyen értékes sportegyüttes összetartására különös gondot kell fordítani, mert a sport nemcsak a fiatal politikai rendőrségnél annyira fontos a testületi szellem megteremtését segiti elő, hanem elismerést, sőt nemritkán rokonszenvet vált ki a tömegsportok közönségéből, mely közönség a magyar dolgozókból tevődik össze, akiknek rokonszenve az osztály részére nem közömbös.
Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy egy sport-együttes összetartása anyagiak teljes hiányában – lehetetlenség. A szükséges fölszerelés beszerzése, fenntartása, pótlása, közlekedési költségek, stb,, mind olyan kiadások, melyeket a mai viszonyok között 11 emberre áthárítani nem szabad. Itt az osztálynak kell segiteni.
Felkérem az osztálynak minden egyes tagját, hogy önkéntes hozzájárulásával támogassa a PRO labdarugó-együttesét. Kérem a beosztottakat, hogy a mindenkori közlekedési segély havi összeg 10 %-ának, jelenleg tehát havi 20 /:Husz:/ pengőnek az illetményekből való levonásába egyezzen bele. <…> A Sportalap pénztárának kezelésével az aktiv sportolok megkérdezése és azok egyhangú javaslata után Mudri István nyomozót bizom meg, a pénztár ellenőri teendők ellátásával pedig Répássy Béla előadót
<…>
Az osztály labdarugóválogatott keretűbe tartozó beosztottak hetenként két izben – 13 órától küzdve – edzéseikre távozhatnak, mig a mérkőzések napjain 3 órával a mérkőzés időpontja előtt távozhatnak el hivatali helyükről. Vezetők gondoskodjanak arról, hogy az osztály válogatott keretbe tartozó beosztottak a mérkőzések napján és az azt megelőző napon éjszakai szolgálatba ne osztassanak be.
<…>
A mérkőzéseket a jövőben a napiparancs >Nem hivatalos rész<-ében fogom közölni és megengedem, hogy abban az esetben, ha a délutáni mérkőzésekre a hivatalos idő miatt az osztály beosztottjai nem jelenhetnének meg nézőként, mindenki – a szolgálatban lévők és a különös feladatokkal megbízottak kivételével – egy órával a mérkőzés kezdete előtt elhagyhatják a hivatali helyüket, amennyiben valóban végignézik a mérkőzést.
Minden beosztottat felkérek, hogy a sport és sportolók iránt tanúsitson megértést és a mérkőzéseken, – amely egyébként mindig ingyenes – az osztály tagjai minél számosabban jelenjenek meg.
Péter Gábor sk.
Osztályvezető”.
A szöveg már önmagában elképesztő.
Futballunk virágkorát éltük ekkor, a pályák és grundok tele voltak világklasszisokkal és hihetetlen tehetségekkel, sejthetjük, hogy a kutya sem volt kíváncsi a rettegett politikai rendőrség csapatára. Persze az is kihagyhatatlan felvetés, hogy ki mert egyáltalán odalépni, becsúszni, gólt lőni akkor, amikor a túloldalon olyan elvtársak álltak, akik már ekkor is élet és halál uraiként tetszelegtek.
A legérdekesebb, hogy a veretlen (nahát!) csapatban Péter szerint válogatott játékosok voltak (és ez még nem az MTK), egyet be is tudtam azonosítani (egy interjúban még el is büszkélkedett ezzel), de róla majd később.
Harc a Péter Gábor-kupáért, esélye sincs a rendőrségnek
A korabeli Népsport beszámolója szerint alig két hónappal Péter körözvénye előtt rendezték meg azt a villámtornát, amely valószínűleg már akkor – de később biztosan – a „Péter Gábor-kupáért” folyt. Ekkor, 1945 nyarán még csak budapesti csapatok vettek rajta részt, később vidéki együtteseket is meghívtak.
„Futballozik a politikai rendőrség”
– így a sportnapilap 1945. 06. 15-én megjelent cikkének címe. „Érdekes villámtorna lesz a Latorca utcában ma, pénteken délután ötórai kezdettel. Az újonnan megalakuló PRO (Politikai Rendészeti Osztály) az V. ker. kapitányság és az V. ker. elöljáróság futballcsapatai játszanak 2X20 perces mérkőzéseket. A villámtornára meghívták Erdei
A PRO egyelőre az alábbi játékoskeretet jelölte ki: Répássy, Kovácsi, Linzer, Kertész, Éry, K. Horváth, Minarik, Gárdonyi, Brizsinszky, Kövesdi, Bédi II, Punk és Tóth. A PRO csapata igen jó játékerőt képvisel. Bizonyára jól sikerült torna lesz és egy bizonyosra vehető: a rend kifogástalan lesz a tornán. Ahol még a pályán is detektívek és rendőrök vannak”.
Már a torna felvezetéséből is látjuk, hogy a meccseket az akkori szövetségi kapitány, Gallowich vezette, a meghívott díszvendégek egy része túlélte a Rákosi-diktatúrát (például a parasztpártba beépített, Rákosi feltétlen lakájának tartott Erdei), mások (Sólyom László) nem.
Amikor a zöldingesek leterrorizálják az ellenfelet
Szintén a Népsportban jelent meg az a rövidke, humorosnak szánt írás, amelynek névtelen szerzője még oda-oda is szurkálgatott a résztvevőknek:
„Mi történt hétközben a Latorca-utcában? Nem bánta meg az az elszánt néző, aki kimerészkedett a politikai rendőrség, az V. ker. kapitányság és az V. ker. elöljáróság labdarúgócsapatának körmérkőzésére a Latorca-utcába. Nem bánta meg, mert ha csak kevéssel jobb játékot látott is, mint egyik-másik bajnoki mérkőzésen, kapott sós-bucit és sört – ha volt, képe odaállni a söröshordók elé. (Mi tagadás: elég sok nézőnek – volt!)
Az első mérkőzésen a kapitányság 3:1-re megverte az elöljáróságot. Persze ez csak úgy sikerülhetett, hogy Csizmás dr. elöljáró a lelátóról nézte a többiek küzdelmét, főleg pedig, mert Németh dr. elöljáróhelyettes egyetlen kiutalást sem kapott a balszélre... Vagy az talán kutya volt, hogy a 11-est a szél vitte be úgyszólván a kapuba, a harmadik lesgól meg letörte a csapatot?
Azután a politikai rendőrség lépett a pályára. Stílszerűen: zöld ingben. Természetesen leterrorizálta ellenfeleit. A derék vadászutcaiak ellenállási mozgalma ugyan félsikert hozott, de az időközben leváltott elöljáróságiakat percek alatt ad acta tették a feltünően játszó Andrássy-útiak.
Így nem lehet! – mondták elkeseredve az elöljáróság szurkolói. – Ezek futballoznak!
És bánatosan elvonultak a sörházba. Otthagyták az ügyfeleket. (Ezt már ismerjük!) Percek alatt kiürült a nézőtér, még az utolsó mérkőzés befejezése előtt. Csak egyetlen egy néző maradt ülve a korzópáholyban. Egy nő. Nem lehetett elcsábítani a helyéről. Valami izgalmas regényt olvasott...
Gallowich Tibor remekül bíráskodott. Alig néhányszor beszélgetett csak a nézőkkel, sokszor még a játékost is követte, voltak helytálló megítélései is. Ezek után ugyebár nem csoda, ha a végén ezt mondta: – Az ember torka egészen kiszárad! Megyek gargarizálni!
Ez történt egy napos délután a Latorca-utcában”.
Különös látni, hogy ekkor – 1945-ben – még egészen izgalmas, de a sötét jövőt is megidéző szóvicceket is megengedhetett a szerző (pld: „természetesen leterrorizálta”), de az üzenet egyértelmű: a politikai rendőrség is a nép csapata és verhetetlen.
Itt a nyár, futsz mint a nyúl, PRO–Bárki 14:0
A két együttes a sportnapilap szerint augusztusban újra összecsaphatott, ekkor egy rövid hír jelent meg a Népsportban. „Rendőrkupáért PRO–V. ker. kapitányság 14:0, Latorca-utca, vezette: Bíró Sándor.” A PRO így állt fel: Gergő - Kövesdi, Bíró - Kertész, Kornél, Pósa - Gárdonyi, Gyurcsó, Füstös, Kovács, Klint. A cikk szerint „csak egy félidőn át tudott ellenállni a kitűnő erőkből álló PRO csapatának az V. ker. kapitányság. A szünet után a kilenc emberrel játszó V. ker. kapitányság már nem volt méltó ellenfél. Ennekellenére <így írták> Pintér jó formáról tett tanúságot. Kitünően védett az V ker. kapitányság csapatában. Góllövő: Füstös (5), Gárdonyi (4), Gyurcsó (2), Kovács (2), Bíró. Jó: Gergő, Bíró, Pósa, Füstös, illetve Pintér, Körösi, Vas és Néher.”
Kövesdi, Gárdonyi és Kertész neve mindkét összeállításban ott van, de akar egy érdekesebb, ismertebb futballista is: Bíró Sándor. Ő az MTK mellett ekkoriban a PRO csapatában is játszott, de ez már egy következő történet.
Folytatom.
