Kivégezve, internálva, kirúgatva, lejáratva – Sólyom Ildikó színésznő és családjának kálváriája
Sólyom Ildikó színésznő családját többszörösen tönkretette a kommunista diktatúra. Hithű kommunista apját felakasztatták, feleségét internálták, gyermekeit kitelepítették. Sólyom Ildikót egy ideig egy vidéki istállóban nevelte nagymamája, felküzdötte magát színésznőnek, de a sztálinista Gobbi Hilda, Péter Gábor jóbarátja személyes ellenségként kezelte. Előbb a színházból üldözte el, majd valószínűleg tőle indult az a pletyka, miszerint a fiatal Sólyom Ildikó Czinege Lajos szeretője, aki villát építtetett neki. A "legszebb", hogy Gobbi ekkoriban már abban a villában éldegélt, amelyet Nagy Imre halála kivégzése után utaltatott ki magának... Bár a Sólyom Ildikó elleni rágalomból semmi sem volt igaz, az ígéretes pálya kettétört. A színésznő később a Magvetőnél próbálta kiadni a család tragédiáját megörökítő művét, a kiadó vezetője, az egykori katpolos Kardos György természetesen nem jelentette meg. A kommunista polip és csápjai, avagy egy család megtörésének története.
„Már főiskolás éveim alatt többször kaptam tanácsot – nem pályatársaktól, hanem civilektől –, hogy válasszak más foglalkozást <…> Nevezetesen azt, hogy nem lesz túl jó, ha én túlságosan szem előtt leszek – nyilatkozta Sólyom Ildikó színésznő egy a nyolcvanas évek végén megjelent interjúban. – Nyilván a politikának is kellemetlen voltam ilyen családi háttérrel, ilyen múlttal. Hiszen, úgymond, 1956 után mindent >tisztába tettek<<...>
Soha nem akartam politizálni, dehogyis akartam! Mégis megkaptam egy amúgy köztiszteletben álló idős kolléganőmtől: >Azért, mert az apádat felkötötték, még nem jár neked főszerep!
<...> Ez a József Attila színházi éveim alatt történt”.
Bár az interjú szerzője akkor még nem merte leírni Sólyom „jóakarója” nevét, nem titok, hogy az 1988-ban elhunyt Gobbi Hildáról volt szó. Az „első és utolsó magyar kommunista”, ahogyan egy két éve megjelent portré címében nevezték, vagy ahogyan az Erdélyi Naplóban fogalmaztak tavaly: „Gobbi Hilda: egy nő, aki úriember volt”. (Ezen azért a zseniális és közismerten leszbikus Gobbi is jót röhögött volna: kommunista igen, de úriember?).
Ennél azért fogalmazhatunk karcosabban is: Gobbi ahhoz a sztálinista, megrögzötten szélsőséges társasághoz tartozott, amelyhez neves pályatársát, a megtorlást követelő Major Tamást is odasorolhatjuk, nem beszélve a színésznő kedves barátnőjéről – a pletykák szerint annál is több –, Simon Jolánról, aki Rákosi Mátyás titkárnőjeként és Péter Gábor feleségeként is beírta magát a történelmünkbe. Ha Gobbi kommunista volt, akkor az ő kommunizmusába is sok minden belefért, például az, hogy 1956 után beköltözzön a felakasztott Nagy Imre egykori budai villájába, miután a mártír miniszterelnök lányát éppen kitelepítették onnan. (Persze Nagy Imre is csak a második világháború után költözött oda, majd 1952-ben államosították az épületet.)
Ha már kitelepítés. Sólyom László vezérőrnagyot, a kommunista ellenállás ismert katonatisztjét 1950-ben tartóztatták le, majd végezték ki koholt vádak alapján. Még azt sem adták meg neki, hogy katonaként legalább agyonlőjék, ehelyett felakasztották, majd jeltelen sírba tették.
A koncepciós ügy irányítója Péter Gábor egyik legjobb, megbízhatóbb embere, Janikovszky Béla alezredes volt, akiről tanulmányban és cikkben is megírtam, hogyan záratta elmegyógyintézetbe első feleségét, hogy aztán elvegye Janikovszky Évát.
Bár Sólyom Lászlót 1954-ben, a Sztálin halála utáni „újragondolás” jegyében az alapvádak alól felmentették, teljes rehabilitálása csak 1990-ben történt meg. Sólyom családját – feleségét és gyermekeit, Ildikót és Lászlót – pedig a katonatiszt kivégzése után kitelepítették, az asszony Kistarcsára internálták. A gyerekek egy andornaktályai istállóba kerültek, ott nevelte őket a nagymamájuk. Lászlóból rendező, Ildikóból színésznő lett, a hatvanas években már a József Attila Színház nagy ígérete volt, itt került összetűzésbe Gobbi Hildával.
Bár a cikkek és visszaemlékezések szerint eleinte még a színésznőnek zseniális Gobbi is elismerte tehetségét, később kapcsolatuk nagyon megromlott, ekkoriban tette Gobbi a fent idézett megjegyzéseket, és elérte, hogy Sólyom elhagyja a színházat. Ha minden igaz, Gobbi más módon is utánanyúlt (persze lehet, hogy nem ő volt, de azért elég valószínű):
„Történt pedig, hogy a rádió pagodájában felvételre várakozva megszólította egy József Attila színházbeli kollégája: – Na, hallod, jól magadra dühítetted az öregasszonyt. Azt meséli, hogy te megtámadtad őt becsületében, lefasisztáztad, de ő ezt nem tűri, eltipor téged a szakmában. Ez idő tájt jelent meg a Der Spiegel száma harsány címmel: Die schöne Ildikó...” – írta erről Párkány László néhány éve a Magyar Nemzetben.
A piacvezető német lap lejárató cikke szerint a fiatal színésznőnek Czinege Lajos honvédelmi miniszter építtetett hatalmas budai villát. Kit érdekelt, hogy egy szó sem volt belőle igaz?
A kommunista diktatúrának nyilván roppant kellemetlen volt a rágalom, a Magyarországra érkezett példányok javát bezúzatták, de a métely hatott.
Sólyom Ildikó ráadásul hiába akarta beperelni a lapot, a politika ezt nem engedte, más se hiányzott mint Czinege nevének említése. A színésznő visszaemlékezése szerint ekkoriban tört ketté a pályája.
„Egy bizonyos időponttól korábbi foglalkoztatottságom, tv-, film-, rádiós és színházi szerepeim megszűntek. S végül eltávolítottak abból a színházból, ahol otthonomat, igazi munkahelyemet reméltem. <…>
Jó kis módszer ez... És még panaszkodni sem lehet, az asztalt sem verheted, hiszen mindez megfoghatatlan.
<...> És mivel munkát nem adtak, volt időm írni, s hogy emberileg ott tartok, ahol ma, nekik köszönhetem. <...> Azoknak, akik meg akartak szüntetni. A pályámon, az életben is.”
Sólyom Ildikó – ahogyan szegény Hajnóczy Péter Az elkülönítő kibővített kéziratát – a Magvetőnél akarta megjelentetni családja és saját sorsát bemutató művét, annál a kiadónál, amit akkoriban még Kardos György, a Katpol egykori állambiztonsági tisztje vezetett. A dörzsölt és sáros Kardosnak nyilván eszébe sem jutott a kiadás. Sólyom Ildikó valószínűleg nem ismerte a kifehérített kultúrkáder múltját, és nyilván arról sem tudott, hogy 1950-ben éppen Kardos barátja és akkori katpolos beosztottja, Berkesi András hallgatta ki édesapját. Az a Berkesi, akit később sikeres íróként, lektűrszerzőként ünnepelt az ország, és aki akkor is korábbi főnökének, Kardosnak dolgozott – a Magvető szerkesztőjeként. Förtelmes múltjáról itt írtam.
A történetet az teszi igazán aljassá, hogy a Kardos Magvetője színleg „lelkes fogadtatásban” részesítette Sólyom Ildikó memoárját (Megtörténhetett?), de később még visszaszerezni is nehéz volt a kéziratot. Miután a színésznő később monodrámát írt belőle, 1988-ban már meg merte jelentetni egy szegedi kiadó. Kardos addigra már halott volt, Berkesi még a rendszerváltás után újabb és újabb sikerkönyvekkel jelentkezett.
A legszebb az egészben, hogy Sólyom Ildikó később is hiába kérte a Spiegeltől a rágalom utáni helyreigazítást, a német lap elévülésre hivatkozva ezt visszautasította, majd felajánlott tizenötezer márka fájdalomdíjat, amit a színésznő – érhető okokból – nem fogadott el. A rágalmat így szinte lehetetlen lemosni:
„Két évvel ezelőtt – jó két évtizeddel a Spiegel-cikk megjelenése után – meg akartak hívni egy történész-irodalmár kongresszusra az Egyesült Államokba. A meghívásokról intézkedő rendezőbizottság ülésén felállt egy férfi, és azt mondta: >Annak a Sólyom Ildikónak, aki lejáratta magát azzal, hogy Czinege Lajos szeretője lett, semmi keresnivalója nincs a rendezvényen.
De akkor mit gondoljunk Gobbi Hildáról? Vajda Tibor műfordító, akinek anyját keresztanyjával, Bajor Gizi színésznővel együtt ítélték el egy koncepciós perben, ezt írta a Bajoréknak állítólag segítő Gobbiról:
„Hilda, Péter Gábornak még az illegalitás idejéből társa, most barátja és telekszomszédja, aki ’56 után elfogadta a párttól Nagy Imre egykori villáját az Orsó utcában, és haláláig abban lakott, és aki még jóval ’56 után is szenvedélyesen védelmezte a szörnyeteg ÁVO-s vezért, gyermekien naiv, csupa szív, érzelmi kommunista volt. Őszintén hitt egy eszményi társadalom lehetőségében, aminek megteremtéséhez bizony néha drákói eszközökre is szükség van, és tévedések sajnos előfordulnak, hiszen emberek vagyunk.
Körülbelül ennyi volt a filozófiája. Sztálin halálakor két ember szemében láttam igazi könnyeket: az egyik Gobbi Hilda volt. A másik Déry Tibor.”
Elég barátságos értékelés, maradjunk annyiban. Őszinte, eszményi, igazi – a szokásos manipulatív jelzők.
Azt azért legalább a színésznő javára írhatjuk, hogy halála után végrendelkezése szerint eladták a 164 négyzetméteres (!) öröklakást, és az értékéből díjat alapítottak a színészek számára. Így legalább visszaadta azt, amihez Nagy Imréék, majd ő is sötét körülmények között jutott hozzá.
Említettem, hogy Sólyom Lászlót és társait végül 1990-ben rehabilitálták. „A tárgyaláson dr. Keviczky Pál hadbíró alezredes teljes terjedelemben ismertette Sólyom Lászlónak a bírósághoz írt levelét. A mártírhalált halt tábornok fia többek között azt kérte, hogy a még életben lévő szereplőket: Péter Gábort, Úszta Gyulát,- a per egyik ülnökét, Berkesi Andrást, Illy Gusztáv altábornagy vallatóját, és dr. Jávor Ivánt, a per hadbíróját, ha nem is vonják felelősségre, legalábbis szembesítsék szörnyű tettükkel.”
Ugye nem csak én gondolom azt, hogy végül ez sem történt meg?
Fotók: MTI, ill. Fortepan.hu
