1972 márciusa: az antikommunista egyetemista letöltendőt kapott, a maoista ellentüntető Demszky végül főpolgármester lett
Emlékezzünk 1972. március 15-re, amikor még börtön járt azért, ha valaki a „nem megfelelő helyen”, a „nem megfelelő témákról” beszélt. A fiatal fizikushallgató, Szalay Miklós letöltendőt kapott azért, mert az örökmécsesnél szónokolt. Ezek a forradalmi megmozdulások dühítették fel annyira az ELTE maoistáit, szélső-, új-, stb.-baloldaliait, hogy ellentüntetést szervezzenek. A vöröskokárdás, a Tanácsköztársaságra emlékező megmozdulást az a Demszky Gábor vezette, akit bár letartóztattak, végül semmi baja nem történt. Nem csoda: impexes, pénzügyis szülei biztos "szocialista" hátteret nyújtottak. Szalay Miklóst a börtönben megfigyelték, „Alföldi” fedőnéven egy börtönspicli biztosan jelentgetett róla. Kiszabadulása után mosógépszerelőként dolgozott. Demszky? "Demokrata", "liberális", majd főpolgármester lett. Párhuzamos történetük jól jellemzi mind a hetvenes, nyolcvanas éveket, mind a teljesen félresikerült rendszerváltoztatást.
A most következő történeteket elkészült és elvileg a közeljövőben kiadásra kerülő könyvemben írtam meg. A kötet munkacíme Elvenni a lelket, megtörni a testet – A politikai pszichiátria markában. A NEB felkérésére írt tanulmányomban végigmegyek a szovjet és a magyar politikai pszichiátria történetén – kitérve amúgy az amerikai fekete foltokra is –, a most felidézett jelenetek viszont nem a megtörés folyamatáról és módszereiről, hanem az ellenállásról, a kiállásról szólnak. Arról, hogy kik kerülhettek célkeresztbe a Kádár-diktatúra idejében.
Alföldi börtönügynök celláról-cellára
Első főszereplőnk egy cellaügynök, egy börtönspicli. A hetvenes években a Kozma utcában raboskodott egy általam be nem azonosított férfi, aki „Alföldi” fedőnéven a fegyház és börtön fogdaügynöke volt. Ebben az időszakban is a Kozma utcában őrizték a politikai foglyok jelentős részét, talán „Alföldi” is az volt, talán nem, ez egyelőre bizonytalan.
Az tény, hogy számtalan fogolytársáról adott írásos jelentést, időről-időre újabb feladatokkal bízták meg, amiket szinte mindig teljesített. Valószínű, hogy egy idő után rabtársai is ismerték a hátterét, mert csak néhány jelentése bizonyult hasznosnak.
„Alföldi” mások mellett jelentett a vele együtt raboskodó P. Árpádról is, akinek ügyéről hosszabban írok tervezett tanulmánykötetemben. Az illető férfit többször letöltendő börtönre ítélték kommunistaellenes megnyilvánulásai miatt. Jellemző, hogy a büntetéseit általában súlyosbították: bár 1968-ban a nyilvános tárgyaláson még egy év szigorított börtönre és kényszergyógykezelésre ítélték, decemberben másodfokon már egy év hat hónapot kapott...
Később egy 1970-es lejárató cikkben felbukkan a neve, abból kiderül, hogy a büntetését végül kitöltötte, az év júliusában szabadult, de már abban az évben újra visszakerült. Két év négy hónapot kapott, amit – az eddigi logika alapján – talán még súlyosbítottak is. Sajnos vizsgálati dossziéjában erről az ügyről már nem írtak, viszont a neve megtalálható „Alföldi” munkadossziéjában. Ebből rekonstruálhatjuk, hogy még – vagy már – 1978-ban is börtönben volt…
„Ellenséges beállítottságú egyén”
Az ügynök P. Árpád „>F
A jelentés értékelésében elégedettek voltak:
„A jelentés értékes, megerősítő adatokat tartalmaz
Cellaellenőrzés / Fotó: Fortepan.hu, ad.: Urbán TamásHúsz politikai fogolyról adott jelentést
Megdöbbentő vagy sem, „Alföldi” munkadossziéjában közel húsz politikai fogolyról adott le jelentést, a bélyeg változó, vannak közöttük „politikai veszélyes elemek”, és „politikai elítéltek” is. Előbbiek közé tartozott az a Koronics József, akit 1969-ben egy koncepciós perben „10 évi szigorított börtönre, 10 év közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélt” a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa „1956 év végétől 1967-ig megvalósított fegyveres összeesküvés vezetése miatt”. Koronics József az ítélet idején mindössze huszonhárom éves volt.
Felesége elvált tőle a börtönévek alatt
„A Kozma utcai gyűjtőben voltam végig – emlékezett vissza később. – A politikaiak ott voltak akkor. Örültünk, hogy dolgozhattunk. Az asztalosműhelyben 2 forint 70 filléres órabérrel kezdtem és 4 forint 70 fillérrel szabadultam. Miután levonták az 530 forint rabtartást, 100 forintért lehetett havonta vásárolni, de benne voltak a tisztasági szerek is. A cigaretta volt a valuta. Nem dohányoztam, mégis vettem, hogy tudjak csereberélni. Rádiónk is volt titokban, kis diódával, vaságyra akasztott dróttal, fülhallgatóval, Budapestet lehetett hallgatni rajta.
A pénzt amit kerestem, a feleségemnek küldtem. De nem sokáig bírta a gyűrődést, elvált tőlem. A nagyanyámé volt a ház, amiben laktunk, ám ahhoz, hogy kijelentkezzen fizetnünk kellett. Katasztrofális volt, de megkönnyebbültem. Gondolom ő is. Az idő múlott a legnehezebben. A dolog érdekessége, hogy mégsem ültem le mind a tíz évet. Édesanyám kegyelemért folyamodott, az Elnöki Tanács pedig 60 hónap után, 1973. július 30-án kegyelmet adott, a büntetés hátralévő részének a végrehajtását pedig öt évre felfüggesztette.”
Letöltendő egy 48-as beszédért
Voltak más ismert politikai foglyok is „Alföldi” besúgottjai között, például Szalay Miklós és Ulveczki Gábor.
Előbbi egyetemistaként 1972. március tizenötödikén nagyon bátor beszédet tartott a Batthyány-örökmécsesnél, amely után elsőrendű vádlottként izgatásért egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott. Ekkor került a Kozma utcába. Utóbbi – Ulveczki – ugyanazon a megemlékezésen Babits Mihály Petőfi koszorúi című költeményének kinyomtatott példányait osztogatta. Ez is elég volt ahhoz, hogy rács mögé kerüljenek.
És Demszkyék előjönnek a maoista tervvel
Ez az 1972-es bátor kiállás volt az, amely annyira felháborította az ELTE jogi karának szélsőbaloldali, maoista, újbaloldali, KISZ-es, stb.
Az egyik fővezér maga Demszky Gábor volt, aki impexes apukája és a Pénzügyminisztériumban dolgozó anyukája mellett a kiválasztottak életét élhette. Ő és néhány társa vörös kokárdával parádéztak, egészen addig, amíg a rendőrség le nem tartóztatta a diktatúrát balról támadó brigádot.
A tüntetés napján készült jelentésben ezt írták: „1972. március 21.-én Zsarnóczai József r. őrgy. elvtárs III. Osztályvezető utasitására kiszálltam a VIII. ker.-i Kapitányságra abból a célból, hogy résztvegyek, illetve állambiztonsági szempontból irányitsam azoknak az előállitottaknak a meghallgatását, akik egy Wartburg gépkocsin utazva szervezeten kivüli tüntetés szervezésének gyanujába keveredtek. A VIII. ker-i Kapitányságra <…> előállitották; – Demszky Gábor <…> apja a Chemkomplex Külker. Válllalat üzletkötője, jelenleg Amszterdamban, anyja: a Pénzügyminisztérium osztályvezetője <…>
„Két meghallgatott egymástól függetlenül, de egybenhangzóan a következőket mondotta el – így a jelentés: –
Őket és barátaikat felháboritotta, amikor értesültek róla, hogy március 15.-én ellenforradalmi elemek nacionalista jelszavakkal tüntetést rendeztek. Az a gondolatuk támadt, hogy március 21-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján vörös kokárdával tüntetést szerveznek ezek ellen az ellenforradalmi elemek ellen.
1972. március 16-tól 18-ig a gödöllői Agrártudományi Egyetemen tudományos diáktanácskozás folyt, amelyen az ELTE jogikarának képviseletében Demszky, mint a jogikar tudományos diákkörének titkára,
Szalay Miklósból végül mosógépszerelő lett
A többi nagyjából ismert. Demszky lassan vagy gyorsan, de demokratává, majd „liberálissá” változott, miközben a szamizdat-mozgalom talán legismertebb arca lett. Majd főpolgármester.
Hogy mi lett P. Árpáddal? Nem tudjuk. Mi lett a többi ismeretlen ellenállóval? Azt sem nagyon. Szalay Miklós utótörténete legalább ismert.
Hadd idézzek a kitűnő újságíró és egykori valódi rendszerváltó Laczik Erika cikkéből
Szóval a valódi forradalmárt börtönbe zárták és fizikusként mosógépszerelőként dolgozott. Az egykori vöröskokárdás védett diák pedig még mindig itt bomlaszt Budapesten. Van még kérdésünk 1972 márciusával és a rendszerváltoztatás minőségével kapcsolatban?
Akikért a harang sem szól
Évekkel korábban megírtuk, hogy Jakab Lajos barátunk, az egykori szamizdatos – aki egyedül dolgozott, mindenféle fény és támogatás nélkül és akit ki is rúgtak eredeti szakmájából – nyílt levelet írt egykori rendszerváltó „harcostársának”, Orbán Viktor miniszterelnöknek.
A levélben arra kérte, hogy törvényileg emeljék fel a Kádár-rendszer ellen fellépő, munkájuktól megfosztott ellenzékiek nyugdíját. A nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék és a Szabad Magyarországért Emléklap a jelenlegi szabályok szerint csak az 1945 és 1956 között elítéltekre, károsultakra vonatkozik. Ezt szeretnék kiterjeszteni a hetvenes, nyolcvanas évek ismert és ismeretlen „lázadóira”, akik a társadalmi többséggel ellentétben fel mertek lépni a Kádár-rendszer ellen.
Mivel érdemi válasz és reakció nem érkezett – gyaníthatóan el sem jutott a levél a címzetthez – továbbra is folytatják ezt a "küzdelmet". Nem csak ő, egykori harcostársai is, például Nagy Jenő egykori szamizdat-kiadó – aki minket is megkeresett a napokban –, aki ugyanezért az elismerésért küzd.
Jakab Lajos arról tájékoztatott, hogy szeretne létrehozni egy egyesületet, amely talán hatékonyabban is felléphet az ügyükben. Portálunk – ahogyan korábban is – támogatná ezt a lépést is. Mivel a hetvenes, nyolcvanas évek ellenállói – akik nemritkán börtönbe kerültek vagy éppen idegklinikára, máskor „csak simán” elveszítették az állásukat – valóban nem kapták még mindig meg a megfelelő elismerést.
