Borvendég Zsuzsanna sorozata: Kádárék szovjet parancsra hatalmas összegekkel támogatták a nyugati kommunista pártokat
A bolsevik párt vezetői világuralomról álmodtak, egy olyan internacionalista jövőről, ahol a világ nemzetei együtt, egy közös ideológia szolgálatában, nemzeti múltjukról és sajátosságairól megfeledkezve, ragyogó arccal, boldogan szolgálják a kiválasztottak kicsiny csoportját. A kommunizmus egyenlőséget hirdetve akarta egyformává szürkíteni az embert, megteremtve a szocialista embertípust, akit megfosztanak mindenétől, vagy még inkább: önként lemond minden tulajdonáról, magánéletéről, hogy boldog legyen azáltal, hogy nincs semmije, de magát kizsigerelve dolgozhat a kiválasztott kevesek jólétéért.
A Szovjetunióban végrehajtott kísérlet azonnal bebizonyította, hogy az elképzelt utópia álságos és kivitelezhetetlen, hogy a mindenétől megfosztott és kiszolgáltatott tömegek nyomorán élősködő birodalmi vezérek a legelvetemültebb gonosztevők, akik a minimális erkölcsi gáttal sem rendelkeznek. Hiába igazolta a gyakorlat, hogy az elképzelés élet- és emberellenes, máig sokan úgy gondolják, hogy a kommunizmus mögötti ideológia szép és megvalósítható. Ezt a naivitást kihasználva néhány jelentős gazdasági és ezáltal informális hatalommal rendelkező gátlástalan ember újra meghirdette a már egyszer leszerepelt „programot”. Ma úgy hívják: új világrend.
Világnyomorító guruló dollárok
A bolsevik világuralmi elképzelések a Szovjetunió teljes fennállása alatt meghatározták a birodalom vezetőinek céljait. Ennek megfelelően mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatták a birodalmon kívüli kommunista pártokat, baloldali mozgalmakat, és ezt kötelezővé tették 1945 után a befolyási övezetükbe került országok számára is. A direkt pártfinanszírozás nemzetközi rendszerében már a negyvenes évektől Magyarország is részt vett. Bár pontos adatokkal nem rendelkezünk arról, mekkora összeggel járult hozzá hazánk a munkásmozgalmi szolidaritási alaphoz, azt viszont tudhatjuk, hogy egészen a nyolcvanas évek végéig „gurultak a dollárok” Budapestről Moszkvába, valamint közvetlenül is kaptak „segítséget” a testvérszervezetek. Ezek a közvetlen juttatások általában egyediek voltak, külön megkeresések esetén küldték az „adományokat”, állandó támogatást Magyarországtól csak az Osztrák Kommunista Párt kapott. Ebben a kiemelt együttműködésben közrejátszhatott a közös történelmi múltunk. No, nem a Habsburg birodalomra, vagy az Osztrák-Magyar Monarchia évtizedeire gondolok, hanem az 1919-es segítségnyújtásra, amikor a bécsi baloldali anarchisták tárt karokkal fogadták a hazánkból elmenekült budapesti kommünárokat.
A pártfinanszírozások a legkülönbözőbb forrásokból jutottak el a testvérpártokhoz, és már az 1917-es bolsevik puccs után néhány évvel megszervezték támogatásukat, ekkor még a Komintern felügyelete alatt. A Komintern pénzügyi központjának létrehozása egyébként éppen egy hazánkból elmenekült népbiztos, Varga Jenő nevéhez köthető, aki Berlinben szervezte meg a világhódító célzattal kiépített hálózat finanszírozását. A Komintern felszámolása utáni átmeneti időszakot követően, 1947-től a Kominform volt az a háttérszervezet, amelynek keretei között a direkt támogatásokat el lehetett juttatni a célba. A nemzetközi munkásmozgalom és kommunista térnyerés „nemes” céljaira egy pénzügyi alapot hoztak létre, amelyet az ötvenes évektől Nemzetközi Szolidaritási Alapnak hívtak, de 1966-tól már Nemzetközi Szolidaritáslottó is működött, amelynek megvásárlásával szintén a világforradalom letéteményeseinek számító baloldali formációkat lehetett támogatni. Szilágyi Gábor kutatásai alapján (Szilágyi Gábor: Az MDP, MSZMP és a „guruló dollárok”) nagyjából azt tudhatjuk, hogy a rendszer fennállása alatt hazánk 14 millió dollárral támogatta a moszkvai székhellyel működő alapot. Ez kb. 404 millió forintnak felelt meg akkor.
Indirekt finanszírozás
Hazánk a direkt támogatáson felül az indirekt pártfinanszírozásban is részt vett: a pártvállalatokhoz befolyó külkereskedelmi jutalékok segítségével a szolidaritási alapba befizetett összegek többszörösével támogattuk a nyugati testvérpártokat. Hiába húzták fel ugyanis a blokk nyugati gyepűjén az aknazárral biztosított vasfüggönyt, a hidegháború legfagyosabb éveiben is virágzó kereskedelem folyt a Szovjetunió és szatellitállamai, illetve a nyugati kommunista pártok vállalatai között. Mivel a Nyugat-Európában működő kommunista pártok számára adva volt a kapitalista gazdaság nyújtotta vállalkozói szabadság, könnyedén tudtak különböző pártvállalatokat alapítani, amelyeknek támogatása elsőrendű feladata volt a keleti blokk államainak. Már 1949-ből rendelkezünk adatokkal arról, hogy a frissen létrehozott magyar külkereskedelmi vállalatok kiemelt partnerei között szerepeltek az Olasz Kommunista Párt tulajdonában lévő kereskedelmi cégek, de Franciaországban és Ausztriában is léteztek a helyi kommunista pártok tulajdonában vállalatok, amelyeken keresztül finanszírozták az internacionalizmus térnyerését a nyugati világban.
A kommunista mintapéldánya
A Francia Kommunista Párt (FKP) az egyik legerősebb nyugat-európai képviselője volt a bolsevik ideológiának, majd az eurokommunizmus zászlóvivője lett; ők irányították az Interagrát, a nyugati világ legnagyobb kommunista pártvállalatát. Az Interagra leginkább a szovjet termékek kapitalista piacokon való terjesztését végezte, de folyamatos kapcsolatban volt más szocialista államokkal is. Tekintélyes befolyással bírt a frankofón országok piacain, így a harmadik világ felé folytatott szocialista gazdaságpolitikából sem lehetett kihagyni. A cég elnöke egy kommunista milliomos, Jean-Baptiste Doumeng volt. Magyar relációban a Terimpex vállalat (hústermékek forgalmazását végezte) minden Franciaország felé folytatott exportját ő intézte, de rajta keresztül bonyolódott a magyar Monimpex (egyedáruk, jövedéki termékek) üzleteinek nagy része is, vagyis elsősorban az agrártermékek és az élelmiszeripar területén képviselte Magyarországot. Figyelemre méltó, hogy a hatvanas évek végéről származó adatok szerint a Franciaország felé folytatott kereskedelmünk 60-70%-a az Interagra hatáskörébe tartozott. A cégnek még a nyolcvanas években is volt Magyarországon képviselete, amely közvetlenül tudta tartani a kapcsolatot pártvonalon a magyar gazdasági vezetőkkel, így biztosítva az FKP érdekeit. Igazgatója a hatvanas évek közepétől a Magyarországon dolgozó Albert Clavier volt.
Doumeng egy igazi kommunista volt: nemcsak magánrepülőgéppel, de saját különvonattal is rendelkezett, méltó volt tehát jelenkori elvtársaihoz. (Milyen érdekes, hogy a kommunizmus elkötelezett hívei általában jólétben, gazdagságban élnek. A kifosztott és valóban kizsákmányolt rétegek kevésbé szoktak örülni „egyenlőségüknek”.) Az Interagra legjobban jövedelmező üzletei abból származtak, hogy a szocialista ipar kevésbé piacképes termékeit jóval értéken felül árazva eladta Franciaország „önállósodás” útjára lépett gyarmatain. Vagyis a kizsákmányolás eltörlését zászlajára tűző ideológia nevében visszaélt a kiszolgáltatott népek helyzetével.
Kommunista szokásrend: nyomorba dönteni a kiszolgáltatottat
Prácki István, egykori MNVK-2-es tiszt, vagyis katonai felderítő személyesen ismerte Doumenget abból az időből, amikor Magyarország párizsi kereskedelmi kirendeltségén teljesített szolgálatot. Visszaemlékezésében leírja, hogy egy alkalommal az Interagra kapott a szovjetektől egy hatalmas rakomány vacak karórát, amelynek árát négymillió dollárban szabta meg a Nagy Testvér. (Ennek az összegnek a fele a szovjeteket, a fele az FKP-t illette volna) Doumeng őrjöngött, hogy ezeket a kacatokat nem lehet ennyiért értékesíteni, de a szovjet nagykövet kérlelhetetlen volt, azt a választ kapta: oldja meg, a franciák (értsd a francia társutas kommunisták, mint Doumeng) már így is rengeteg segítséget kaptak Moszkvától.
Az Interagra vezére végül a volt gyarmatokra szállíttatta az órákat, és még a megadott árnál is drágábban eladta azokat. A történet végét így írja le Práczki:
A tetemes kereskedelmi költségek és jutalékok levonása után hárommillió dollár volt a kasszában, amit be akartak fizetni a szovjet követségen. Ott azonban nem vették át a pénzt, mondván: meg kell várni Moszkva döntését, elvégre jelentős ármérséklést kértek a franciák. Döntés nem született, így Doumengék nem fizettek. Az év végén a szokásos szovjet–francia pártközi tárgyalások zajlottak a Szovjetunióban, ahová a francia elvtársak magukkal vitték a pénzt egy bőröndben. A tárgyalások végén maga Duclos főtitkár (az FKP első embere) fordult az egyik szovjet főelvtárshoz a pénzátadás tárgyában. Ám mint kiderült, a Politikai Bizottság a napokban hozott döntést arról, hogy méltányolják a francia elvtársak kérését, és elengedik a négymillió dollár felét. – Jó, jó, de megvan mind a négymillió! Most mit tegyünk? – Semmit. Befogjátok a szátokat, a pénzt pedig befizetitek a francia párt kasszájába. Az ügy ezzel lezárva!
És ez csak egy történet a számtalanból. A francia „eurokommunisták” igencsak jól éltek Moszkva segítségével, amelynek egy jelentős részét tette ki a szatellitállamokkal – köztük hazánkkal – folytatott külkereskedelem. És persze a volt gyarmatok további sanyargatásából, bár ebben nem csak a kommunisták járnak élen.
Vezető kép: Bécs, 1955. április 23. Az OsztrákKommunistaPárt az ország felszabadulásának, és függetlenségének 10. évfordulóját ünnepli. A kommunisták a magyar dolgozók pénzéből lelkesen támogatták az osztrák kommunistákat, habár a dolgozók bizonyosan nem tudtak erről. MTI Fotó: Bartal Ferenc
