Pesti Srácok

Hamarosan hajózhatóvá válik a Duna Győrnél is

Hamarosan hajózhatóvá válik a Duna Győrnél is

Jó ütemben halad a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint-rehabilitációja, a 28,5 milliárd forintos beruházás műszaki készültsége meghaladja a hatvan százalékot – mondta a Torda-szigetnél épülő torkolati műtárgy egyik acél elzáró táblájának beemelése előtt tartott sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás miniszteri biztosa.

Kara Ákos fideszes országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a munkálatok a koronavírus-járvány ideje alatt is zajlottak, így a beruházás határidőre el fog készülni. A fejlesztés hatására a Mosoni-Dunán a kis- és közepes vízszintek megemelkednek, így megvalósul a terület rehabilitációja, hajózhatóvá válik a folyó Győrnél is, amely kedvez a turizmusnak, emellett javul az árvízvédelmi biztonság – tette hozzá. Felidézte, hogy a fejlesztést az a 2012-ben elindított népi kezdeményezés alapozta meg, amelyet mintegy 80 ezren írtak alá a szigetközi Öreg Duna-meder és győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásának megvitatására.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója arról beszélt, hogy a szélsőségesen alacsony, vagy magas vizet kezelni kell a Dunán, hiszen ahol alacsony a vízszint, ott területek száradnak ki, ahol magas, ott pedig mindig áradás van. A műtárgy a természetvédelem, a közlekedés és a jólét metszetében van – fogalmazott, hozzátéve, hogy a térség nagyot fog előrelépni a fejlesztéssel, Győrben megjelenhet a dunai vízi közlekedés.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Németh Tamás, a kivitelező Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője ismertette, hogy harminc hónappal ezelőtt kezdték el a kivitelezést, 23 hektáron készítették elő a területet, 5,5 kilométer hosszan ideiglenes utakat építettek és eddig mintegy negyvenezer köbméter betont dolgoztak be a műtárgyba. A véneki oldalon elkészült az árvízvédelmi töltés, most az elzárószerkezeteket építik be a műtárgyba.

A beruházás után ezen a műtárgyon keresztül fog a Mosoni-Duna vize folyni, így tudják szabályozni a vízszintet – mondta, hozzátéve, hogy lesz egy hajózó zsilip, amely 12 méter széles és 90 méter hosszú lesz. A további két zsilip fog a vízszintszabályozásért felelni, ezek szintén 12 méter szélesek lesznek. Kitért arra is, hogy a műtárgy része lesz egy híd is, amelynek első gerendáit várhatóan ezen a hétvégén emelik be. A hídon kerékpárút lesz, a töltés pedig aszfalt burkolatot kap. Építenek egy irányító épületet is, amelynek az alapozása már megtörtént.

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere azt emelte ki, hogy a műtárgy a megyeszékhely szempontjából kiemelt jelentőségű, mert üzembe helyezése után a városban az árvízvédelem erősebb lesz, emellett egész évben csaknem egységes vízszintet tud biztosítani, amely lehetővé teszi, hogy a Mosoni-Duna hajózható legyen. A beruházást az Európai Unió kohéziós alapjából és hazai költségvetési forrásból finanszírozzák.

Forrás: MTI; Fotó:MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?