Pesti Srácok

Hamarosan új elnök lesz a KSH élén

Hamarosan új elnök lesz a KSH élén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.

Kincses Áron 2000-ben kezdett a KSH-nál dolgozni, 2017-ben pedig a KSH elnöke kinevezte a hivatal Szakstatisztikai Igazgatóságát irányító elnökhelyettesének. Hozzátették, hogy a Magyar Tudományos Akadémia doktora címet 2023-ban nyerte el. Főbb kutatásai a nemzetközi vándorlás témaköréhez csatlakoznak. Kiterjedt oktatási tevékenységet folytat: 2011 és 2015 között a Károly Gáspár Református Egyetemen dolgozott a Közgazdasági Tanszéken, 2019-től a Budapesti Gazdasági Egyetem Alkalmazott Statisztika kihelyezett tanszékének vezetője, 2020 óta a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karának egyetemi docense, 2021-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes oktatója és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára.

A közlemény szerint Vukovich Gabriella 13 évig, két elnöki cikluson keresztül irányította a KSH működését. A történelmi múltú hivatal 26. vezetőjeként, és a harmadik leghosszabb ideig ezt a tisztséget betöltő elnökeként jelentős nyomot hagy nemcsak a KSH működésén és a magyarországi statisztikai szakmán, hanem kiterjedt nemzetközi tevékenysége által a globális statisztikai szintéren is. Vukovich Gabriella mintegy 40 éve, 1974 óta – kisebb-nagyobb, jellemzően rangos külföldi megbízatások miatti megszakításokkal – dolgozott a hivatalnál. Számos, a KSH-elnökségen túlmutató szakmai tisztsége közül kiemelték például az ENSZ Statisztikai Bizottságának elnöki posztját (2012–2013-ban és 2022–2023-ban), illetve a Nemzetközi Statisztikai Intézet alelnöki tisztségét. Mindezek mellett Vukovich Gabriella a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Miskolci Egyetem és az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Miskolci Egyetem díszdoktora. Az elmúlt 13 év egybeesett az "adatrobbanás", a kiteljesedő digitalizáció idejével, amely új lehetőségekkel és egyben számos kihívással szembesítette a KSH-t. Ezek innovatív kezelésében és a hivatal működésének megújításában Vukovich Gabriellának elévülhetetlen szerepe volt – írta közleményében a statisztikai hivatal.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.