Pesti Srácok

Hamis tanúzás vádjával indítottak eljárást Sebastian Kurz ellen

Hamis tanúzás vádjával indítottak eljárást Sebastian Kurz ellen

Sebastian Kurz jelentette be, hogy vizsgálatot indított ellene az osztrák gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA), mert állítólag hamis tanúvallomást tett az úgynevezett Ibiza-botrány feltárásával megbízott parlamenti bizottság előtt.

Kurz újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy elképzelhetetlennek tartja elmarasztalását az ügyben. Hangsúlyozta: mindig ügyelt arra, hogy az igazsághoz hűen válaszoljon a parlamenti bizottság kérdéseire. Nehezményezte ugyanakkor, hogy a vizsgálóbizottságban megpróbálják kiforgatni az ember szavait, hogy "valamiképp hamis tanúzásra" bírják.

Az ellenzék által kezdeményezett vizsgálat tovább növeli a nyomást Kurzra és pártjára, a konzervatív Osztrák Néppártra (ÖVP). A parlamenti bizottsággal összefüggésben a kancellár bizalmasa, Gernot Blümel pénzügyminiszter már hónapok óta az osztrák ügyészség figyelmének központjában áll. Ellene egyébként a Novomatic szerencsejáték-nagyvállalattal kapcsolatos korrupció gyanúja miatt is nyomozás folyik, bár a politikus tagadja az ellene felhozott vádakat. A parlamenti Ibiza-vizsgálóbizottság feltételezett korrupciós ügyekre, így például pártadományok politikai döntésekre gyakorolt kihatásaira próbál fényt deríteni Sebastian Kurz 2017 decembere és 2019 májusa között hivatalban volt néppárti-szabadságpárti koalíciós kormánya idején.

A WKStA egyik szóvivője a német dpa hírügynökség megkeresésére megerősítette, hogy vizsgálat folyik a kancellárral és kabinetfőnökével, Bernhard Bonellivel szemben. Az illetékes szerint több feljelentés érkezett be hozzájuk, így a többi között az ellenzéki Liberális Fórumtól (NEOS) is. A NEOS által beterjesztett panasz szerint Kurz és kabinetfőnöke a parlamenti bizottsági meghallgatásán tagadta, hogy háttéralkuk lettek volna a szintén a kancellár bizalmasának számító Thomas Schmid kinevezésekor az ÖBAG állami holding élére. A NEOS azt állítja beadványában, hogy az ügyészségnek rendelkezésre állnak azok a csevegési naplók, amelyek ennek ellenkezőjét bizonyítják. Egyes – Kurztól, Schmidtől és Blümeltől származó – üzenetek már korábban kiszivárogtak az osztrák sajtóban. Az üzenetváltás azt a benyomást kelti, hogy az ÖVP-ben már néhány hónappal a független ÖBAG Felügyelő Bizottság 2019 márciusi személyzeti döntését megelőzően biztosak voltak Schmid jövendőbeli szerepét illetően. Pamela Rendi-Wagner, az ellenzéki Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke lemondásra szólította fel Kurzot, ha vádat emelnek ellene. Az ÖVP egykori koalíciós partnere, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) ugyanakkor a kancellár azonnali lemondását követelte.

PestiSracok facebook image

Az Ibiza-vizsgálóbizottság egy Ibizán felvett kompromittáló videóról kapta a nevét, ami végül 2019-ben az akkori osztrák kormány bukásához vezetett. A rejtett kamerával készült felvételeken a szabadságpárti Heinz-Christian Strache későbbi alkancellár a választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát ausztriai befektetésre készülő dúsgazdag orosznak valló nőnek 2017 júliusában, néhány hónappal az ausztriai parlamenti választás előtt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Ronald Zak

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.