Nagyvárosi farkasok és a drónok harca – A Wolfmother és a Megadeth új lemezéről

Új lemezt publikált a Wolfmother, akik a nagybetűs ROCK obeliszkjét koszorúzták meg, és új albummal állt elő a Megadeth is, akik saját maguk emléktábláját avatták fel - a jövőben.

PZL - 061.hu

A Wolfmother több, mint tíz éve megjelent korszakos vintage hard-rock albuma után nagy kérdés volt, hogy a geg ugyanott folytatható, ahol abbahagytuk a léggitározást, vagy el kell tolni az arányokat, vagy a prog-rock, vagy a pszichedelia irányába. Esetleg organikusan alakuljon olyanná az életmű, ahogy Andrew Stockdale, a Wolfmother énekes-gitáros-vezetőjének a fantáziájában megjelenik? Nyilvánvaló, hogy a zenekar minden hangot, minden betűfontot lopott, még a fantasy szövegvilágát is, ami a Dio-féle Rainbow és az Eloy univerzumában már évtizedekkel korábban megjelent.

A kérdés persze mindig az összerakáson van, és ahhoz szerencsére remekül ért az ausztrál felmenőkkel rendelkező formáció. A Wolfmother elkészítette a 2005 óta a legjobb lemezüket, a Victorioust, ami egy 36 perces hard-rock stílusgyakorlat, tele van "körző-vonalzó" slágerekkel. Első hallásra is nyilvánvaló a kapcsolat a mai agyeldobós, ún. party-rockkal. Nem véletlen, hogy a zenekar dalait rendszeresen használják fel olyan filmekben, ahol a mikrofonsérós partizó tinédzserek kilövik magukat a sztratoszférába. A Victorious remek album, gyakorlatilag nincs rajta üresjárat, de ha mégis lenne, a házibulik csillagközi terébe katapultált tinik úgysem vennék észre.

A Dystopia rövid, etnós felvezetője után máris jön a hangrobbanás, a míves lánctalpas thrash, ami készülhetett volna 1986-ben is, tehát kerek harminc évvel ezelőtt, és ezzel sincs semmi baj, a Megadeth eljutott a műfaj kreatív határaira. Hozott anyagból dolgozó profi munka, melodikus refrénekkel, hatásos, bár nem túl innovatív riffekkel, és egy kicsit uncsi, sci-fis élményvilággal.

Atmoszférikus a Death From Within intrója, aztán letérünk erről a nyomvonalról, a járt útra, de nem emelhetünk kifogást ez ellen, hiszen a lemezt a thrash metál céhének a kódexe szerint készítették el. Hasonlóan jó a Bullet To The Brain intrójának térfoglalása, és itt már a verze és a riffek jobban integrálódnak a felvezető „képsorokhoz”, és az sem gond, hogy sok dal a korai, "demós Metallicát" idézi. Szóval, egy folyton új tagokkal állandóan önmagát újradefiniáló zenekar minőségi, korrekt, de nem éppen világmegváltó lemeze a Dystopia. Viszont ott van a metál nagy hősi korszakát idéző Poisonous Shadows, aminek refrénjéért bármelyik zenekar a vérét hullatná. A jövő a headbengelő drónoké, a szkafanderben léggitározó rockereké, akik számára a dicső múlt olyan, mintha a jövő folyatása lenne.

Wolfmother
Victorius
Universal
10 szám 36 perc

Megadeth
Dystopia
Universal
11 szám 47 perc