Haláldiszkó, folk, partydrog - Mike Posner és a The 1975 új lemezéről

Skizofrén érzés meghallgatni Mike Posner At Night, Alone című új lemezét. Az albumot záró hat remix idézőjelbe teszi a 12 számos törzsanyagot, ami afféle folk-rock mutatvány, míg a remixek olyanok, mint egy kettős életet élő kettős könyvelő projektje lenne. Most akkor melyik az igazi? A dance-pop vagy a folk? Nem ilyen élesen, de a The 1975-nek is feltehetünk hasonló kérdést: ez most kísérletező kedvű indie-pop vagy sima popzene? Ilyen is, és olyan is. Mint a kedélyünk.

PZL – 061.hu

Az 1988-ban született Mike Posner a Cooler Than Me című party slágerrel futott be, ami maximum egy kereskedelmi rádiós szerkesztőnek indítaná be a fantáziáját, és hasonlóan kellemetlen volt a Bow Chicka Wow Wow című szintén a party-berugás-csajozás tengelyen játszódó száma. Ehhez képest volt meglepő, hogy az At Night, Alone című új albuma puritán, alulhangszerelt szoba-popos folkalbum. És ehhez képest sokkoló, hogy a lemez második felében megmutatja, hogy milyenek ezek a „dalvázlatok”, ha lefuttatjuk rajtuk a party-szoftvert.

Az I Took A Pill In Ibiza original klipjében még Dylant is megidézi, hogy aztán kiderüljön milyen az, ha valakiben egy singer songwritter lakozik, de valójában David Guetta magánrepcsijével körözne a menő tengerparti spanyol diszkók felett. Ha van a zenében képzavar, akkor ez az, de mivel a pop alapvetően biznisz és nem esztétika, és mindent a kiemelt rádiós rotáció igazol, nem pedig az összhangzattan.

A The 1975 remekül vette le Peter Gabriel So című albumát, némi Talking Heads-érzést, és mindent, amit manchesteri fiúk szülei hallgattak. Az I Like It When You Sleep, For You Are So Beautiful Yet So Unaware Of It ugyanis mindent szintetizál, amit a srácok szerettek az apu lemezgyűjteményéből. A fiúk úgy élik meg a rock and rollt, mintha eleven mítosz lenne, és mivel fiatalok, komolyan veszik a drogokkal dekorált rockhősök pózait. Már innen vicces az egész, mert hol Michael Jackonst idézi a zenéjük, hol valami nyolcvanas évek közepi diszkót. Matt Healy és zenekara túl fiatalok ahhoz, hogy rájöjjenek: nem minden cool, ami 1990 előtt történt a popban.

Nekik minden vicces, és izgalmas, ami az apjuk iskolás éveiben szólt a BBC-n. Szórakoztató indie-diszkó ez, aminek nincs fókusza, olyan, mintha végighallgtnánk 1987-ben egy Poptarisznyát, és a szerteágazó hangmintákból készítenénk egy izgalmas mixet. Tényleg már csak a Napoleon Boulevard és Zoltán Erika hiányzik az ajánlatból. Van itt INXS, Paul Simon, Phil Collins, remek a vokálmunka is, néhol world musicos a pulzálás, annyi mindent hallunk ezen az albumon, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Egy biztos: táncolni biztosan lehet a The 1975 neonfényes haláldiszkójára.

Mike Posner
At Night, Alone
Universal
12 + 6 szám 71 perc

The 1975
I Like It When You Sleep, For You Are So Beautiful Yet So Unaware Of It
Universal
17 szám 60 perc