„Vigyázat, verni a hangszert nem szabad, visszaüt!” - Interjú Jandó Jenő zongoraművésszel

Tekintély, elegancia és minőség, mindez Jandó Jenő művészetének jellemzője. A Kossuth – és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, egyetemi tanár repertoárjában a legfontosabb, komoly szakértelmet igénylő darabok kapnak helyet. Tanítás, önkritika és Joseph Haydn is szóba került a beszélgetés alatt.

AYHAN GÖKHAN - 061.hu

Köztudott Önről, hogy ritkán ad interjút. A zongorát szereti hallatni a hangja helyett?
A beszédhangom nem tipikusan behízelgő. Noha a családban a feleségem, Takács Tamara a hangjával aratott sikert. Én inkább a háttérben meghúzódást választom. A koncerteken természetesen nem okoz különösebben gondot a kiállás, más esetekben viszont nem érzem szükségét a szereplésnek.

Előszeretettel idézik egyik szállóigévé vált mondását, miszerint „A kottát feltétlenül tisztelni kell, mert csak az maradt a szerző után.” Alternatív megoldás tehát nem létezik.
A kotta az elsőszámú. Ugyan Bartók Béla lemezfelvételei fennmaradtak és adhatnak támpontot egy előadóművész számára, de megérzésem és tapasztalatom szerint a kotta a kizárólagos útmutató. Kocsis Zoltán, akivel Kadosa Pál tanár úrnál osztálytársak voltunk, hasonló elvet képviselt. Liszt Ferenc, a tizenkilencedik század egyik legnagyobb zeneszerzője még belerakta a kadenciákat a Beethoven szonátákba, de manapság zenész körökben ezt nem igazán preferálják és én sem vagyok a híve.

Említette, hogy Kadosa Pál tanítványa volt. Az ő tanítási módszeréből, megoldásaiból vett át valamit, amit a mai napig követendő példának tart az önálló pedagógiai módszerében?
Mind zongoristaként, mind pedig tanárként igyekszem a saját utamat járni. Reményeim szerint sikeresen veszem a pedagógia tartogatta akadályokat, ha más nem is bizonyítja ezt a feltevést, az talán mindenképp, hogy elég sok növendék keres meg felvételi környékén azzal, hogy hozzám szeretne kerülni. Pedig semmilyen varázslatról, titokról nincs szó! A tanítási stílusomat is a kotta határozza meg. Jó néven veszem, illetve el is várom a hallgatóimtól, hogy az épp tárgyalt darabról önálló véleménnyel rendelkezzenek. Amikor a meglátásaik nagy eltérést mutatnak a kottaképtől, közbeszólok, a józan ész keretein belül határt szabok a csapongó értelmezésnek.

1974 óta tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A jelenlegi és a korábbi növendékek hozzáállásában vesz észre különbséget?
Mondhatom, hogy rendkívül szorgalmasak és mindenre odafigyelnek. Sok távol-keleti hallgató jár hozzám, jelenik meg az óráimon, és mint a szivacs, isszák magukba az instrukciókat, az előrejutáshoz nélkülözhetetlen tudást.

A technikai tudáson kívül milyen feltételeknek illik megfelelnie egy előadóművésznek?
Vigyázat, verni a hangszert nem szabad, mert visszaüt! Olyankor rettenetesen csúnya hangokat ad. Az ember a testével zongorázzon, és ne úgy, mintha karatézna. A zongorista igyekezzen énekelni a hangszeren, noha ez komoly, illúziókeltéssel felérő mutatvány. Azonban a próbálkozás, bármilyen erre való törekvés dicséretes!

Figyel a kívülről érkező véleményekre, észrevételekre, vagy a saját, belső kritikájára hallgat, ami nyilvánvalóan sokszor árnyaltabb képet fest?
A feleségem a legkíméletlenebb kritikusom, akitől mindig elvárom, hogy szigorúan mondja el a véleményét. Általában véve jól esnek a kritikák, de a játékom megítélésében nem elsődleges szempont. Noha a kritikáktól még inkább lendületet kapok, hogy továbbra is becsületesen és kitartóan, megalkuvás nélkül végezzem a munkám.

Repertoárjában számtalan darab szerepel. Minden művet ugyanúgy közelít meg?
Egy Mozart darabhoz teljesen másképp érdemes nyúlni, mint mondjuk egy Beethoven-műhöz. Az összes szerzeményt a tőlem telhető legnagyobb odafigyeléssel és igényességgel értelmezek, és bízom abban, hogy nagyrészt sikeresen.

Találkozott több időt igénylő opusszal?
Nem is egy ilyen darab fordult elő a pályám során. Készültem vele, nem jutottam dűlőre, többször félretettem. Mígnem egy nap sikerült úgymond „megszelídítenem”, betörnöm a kiválasztott művet.

Lassan vége az évnek, várható új CD?
Most fejeztem be egy Haydn dupla CD-t. Felvettem a zongoraszonátáit az összes variációval együtt. Érdekességük, hogy Haydn, mint ismeretes, nem állott virtuóz zongorista hírében, rengeteg szimfóniatételt, vonósnégyes tételt írt át zongorára. Ezekkel „játszadoztam”, nagy kínlódások és imádat közepette. A munkamódszerem a következő. Bemegyek a stúdióba, eljátszom a tételt, utána visszahallgatjuk és abból próbálok meg tanulni, hogy mit ne kövessek el legközelebb, mire figyeljek jobban oda. Ha a zenei rendező azt mondja, hogy „köszönöm szépen, kész”, én is arra az elhatározásra jutok, hogy rendben van, a végére értünk, most már bátran a közönség elé bocsátható.

Nemrég az UNESCO Szellemi Örökség listájára felkerült a Kodály-módszer...
A Kodály-módszer nem véletlenül világhírű. Nekem abszolút hallásom van, tehát a szolmizálással nem ápoltam kifejezetten jó viszonyt. Ha történetesen azt hallottam, hogy C, akkor az C volt. Akiknek nincs abszolút hallása, azok számára komoly segítséget nyújthat a Kodály nevéhez kötődő módszer. Mindemellett az ehhez hasonló rangos nemzetközi elismeréseknek köszönhetően több figyelmet kaphat a magyar zenei élet és oktatás.

Kocsis Zoltán nyilatkozta korábban, hogy tartózkodjon bárhol, állandóan hallja a zenét. Ön is hasonló „betegséggel” küzd?
Pillanatnyilag a beszélgetésünkre koncentrálok. Persze örökké mocorog az ember fantáziája és memóriája. Például, amikor hazafelé vezetek, hirtelen megszólal egy-egy dallam, melódia bennem, attól függően, milyen darabra készülök. Tehát a szegény Zoli emlegette jelenség valós.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula