Pesti Srácok

Három magyar döntős, Kozák Danutánál nem volt gyorsabb

Három magyar döntős, Kozák Danutánál nem volt gyorsabb

Két magyar kettősnek, s két egyéni indulónak szurkolhattunk szerdán a kajak-kenuban, s a fiatal Hajdu Jonatán kivételével mindenki bejutott az A-döntőbe. Kozák Danuta éppenséggel a legjobb idővel. Az éremcsaták csütörtökön következnek.

Kőkemény a kajak-kenusok olimpiai programja, előbb előfutamokat mennek, majd – ha csak nem nyerik meg az előfutamokat, de van olyan szám ahol ez sem elég – nem sokkal utána már a középdöntőben kell evezniük. Ez főleg 1000 méteren elképesztő terhelés, ahol a sportolók amúgy is minden egyes versenyen – de edzésen is – meghalnak ’kicsit’. Ezt ismerve remek eredmény, hogy a négy szerdai indulónk közül hárman (köztük két férfipáros) is bejutott a csütörtöki döntőbe. Ott pedig már minden megtörténhet. Főleg, ha Kozák Danutának hívják a versenyzőt. De kezdjük a kettesekkel.

A Tótka Sándor, Molnár Péter kajakos duó a selejtező után a középdöntőben is magabiztosan versenyzett, így bejutott a 200 méter döntőjébe. A középfutam-győztes magyar páros az utolsó pillanatban indulhatott el Rióba, miután a Horváth Bence és Szomolányi Máté doppinggyanú miatt nem indulhatott el az olimpián. Ezt ismerve remek eredmény Tótkáék döntőbe jutása, leírható: éltek a nagy lehetőséggel.

Másik kettősünk, Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin is készülhet a csütörtöki fináléra 1000 méteren, miután harmadik helyen végzett középfutamában, s éppen elcsípte az utolsó továbbjutó helyet. Hufnágel eredetileg Dombvári Bencével indult volna a játékokon, de miután megnyerték a hazai válogatót, kiderült, hogy korábbi társa doppingtesztje pozitív lett (azóta is keresi az igazát, állítása szerint átverték), így Ceiner került a hajóba. Így aztán nagy dolog, hogy Hufnágelék bejutottak a legjobb nyolc közé: reméljük, azt is felejthetetlenné teszik.

PestiSracok facebook image

A végére maradt a favorit: Kozák Danuta a selejtezőben, majd a középfutamban is a legjobb időt érte el, így magabiztosan jutott be az 500 méteres döntőbe. A kajakos címvédő a várakozásoknak megfelelőn végig vezetett, és közel egy hajó előnnyel érkezett a célba a középdöntőben. Csodás lenne, ha csütörtökön összejönne a duplázás.

Egyedül a fiatal Hajdu Jonatán maradt le a legjobb nyolcról, ő a B döntőben indulhat, miután negyedikként zárt szerdai középfutamában. Károgásra nincs ok: a fiatal, mindössze húszéves ifjúsági világbajnok ideje majd a következő olimpián jöhet el.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.