Pesti Srácok

Népszavazásra és fővárosi időközi önkormányzati választásra is sor kerül ma

Népszavazásra és fővárosi időközi önkormányzati választásra is sor kerül ma

Három településen lesz ma időközi önkormányzati választás: Cserháthaláp és Mőcsény választói az új polgármester személyéről döntenek, a főváros XXII. kerületében az egyik egyéni választókerületben pedig új képviselőt választanak. Tatán három kérdésben tartanak helyi népszavazást, amelynek kezdeményezői azt szeretnék megakadályozni, hogy az Avalon-csoport szállodát építhessen az Öreg-tó partján.

A Nógrád megyei Cserháthalápon a korábbi polgármester lemondása miatt kell időközi választást tartani. A tisztségért a mostani választáson két jelölt indul: egy függetlenként, egy pedig a Mi Hazánk Mozgalom színeiben. A névjegyzékben 302-en szerepelnek. A Tolna megyei Mőcsényben idén áprilisban meghalt a polgármester, a mostani időközi választáson a település 278 választópolgára két független jelölt közül választhatja meg az új településvezetőt. A főváros XXII. kerületében, a 6. egyéni választókerületben lemondott a képviselő. Az időközi választáson két jelölt indul: egy a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-Jobbik jelötjeként, egy pedig a Fidesz-KDNP jelöltjeként. A választói névjegyzékben 3469-en szerepelnek.

A Komárom-Esztergom megyei Tatán három kérdésben rendeznek helyi népszavazást: azt szeretnék elérni, hogy az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést a tatai Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit; megtiltanák, hogy a szomszédos telekre út épüljön, illetve a meglévőt kiszélesítsék; emellett azt szeretnék elérni, hogy az istállóra és a lovas pályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.

A Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon-csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene 15 milliárd forintból a saját tulajdonában lévő telken, az Öreg-tó partján. A beruházók szerint a városnak 100 millió forintos adóbevételt hozhat a létesítmény, emellett 80-100 fő alkalmazására nyújt lehetőséget. A tervek ellen nagyszabású lakossági tiltakozás bontakozott ki, a beruházás megakadályozása érdekében Stop Avalon Tata néven alakult civil mozgalom, amely több tüntetést szervezett, majd közel 7000 aláírást gyűjtött össze a népszavazás kiírásáért. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha azon a választópolgárok több mint fele – mintegy tízezer ember – voksol. Egy-egy kérdésben a szavazás eredményességéhez az érvényes szavazatok több mint felének azonossága szükséges. Eredményes népszavazás esetén a képviselő-testület egy évig nem hozhat a szavazással ellentétes döntést.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.