Pesti Srácok

Háromezer embert vettek őrizetbe a fehérorosz elnökválasztás után

Háromezer embert vettek őrizetbe a fehérorosz elnökválasztás után

Százan sérültek meg fehérorosz elnökválasztást követő éjszakán az összecsapásokban, az országban háromezer embert vettek őrizetbe – közölte a BelTa nevű helyi hírügynökség belügyminisztériumi adatokra hivatkozva. A tárca sajtószolgálata szerint az összecsapásokban a rendvédelmi szervek harminckilenc munkatársa és több, mint ötven civil sérült meg. A minisztérium arról tájékoztatott, hogy a konfrontációnak nem volt halálos áldozata, és valótlannak nevezte az ezzel ellentétes tartalmú, az internetes híroldalakon megjelent állításokat.

Az összecsapásoknak a fehérorosz egészségügyi minisztérium szerint sem volt halottja. Korábbi híradások szerint legkevesebb egy ember életét vesztette, amikor egy rabszállító teherautó Minszkben vasárnap késő este belehajtott a tömegbe. A Veszna nevű jogvédő központ hétfőn arról számolt be, hogy Minszk kórházaiban több tucatnyi sérültet ápoltak. A háromezer őrizetbe vétel egyharmada a belügyminisztérium szerint a fővárosban, a többi Fehéroroszország több, mint harminc településén történt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.