Pesti Srácok

Használaton kívül is nyeli a pénzt a BKV hajóflottája

Használaton kívül is nyeli a pénzt a BKV hajóflottája

Egész nyáron készült rá a főváros, mégse helyezték üzembe a BKV hajókat. A túlkoros járműveknek nem tesz jót az állás, így is folyamatos karbantartásukra van szükség. Ezért is érhetetlen a főváros azon indokolása, hogy azért nem indítják el a menetrend szerinti járatokat, mert túl sokba kerül a BKV-nak. Wintermantel Zsolt szerint lehetséges, hogy a tavaszi tender lehet a háttérben, ami igen gyanús volt mindenki számára.

Már egy éve annak, hogy a nyolc darabból álló, harminc-hatvan éves BKV hajóflotta partra vontatva várja sorsa jobbrafordulását. A Magyar Nemzet egy év után felkereste a BKV-t, mégis mivel magyarázzák ezt, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése után milyen sorsot szánnak a korántsem fiatal hajóflottának, amelynek nem kedvez az üzemen kívül tartás, továbbá megtörtént-e a hajók felújítása, mindez mennyibe került a BKV-nak. A nyolc darab vízi jármű benne van a korban, van amelyik hamarosan a hatvanadik évét is betölti. Ami azt jelenti, hogy egyre többet kell szervizelni, ezért jóval drágább a karbantartása is. Még úgy is, hogy üzemen kívül tartják, hasznot pedig nem termel. A főváros pénzhiányra hivatkozva függesztette fel a menetrend szerinti közlekedést, ám így is a hajók tárolása és karbantartása is veszteséget termel a cégnek. Wintermantel Zsolt, a BKV igazgatóságának egyik fideszes tagja a Karc Fm adásában elmondta, az nem érv, hogy 300 milliós veszteséget termeltek a BKV hajók, mert ilyen megközelítéssel például az autóbuszjáratokat is meg lehetne szüntetni, a tömegközlekedés ugyanis mindenhol viszi a pénzt, és áldozni kell rá. Vagyis a hajók szárazföldön tárolva, illetve üzembe helyezve is viszik a pénzt, ezért is érthetetlen a járatok megszüntetése.

– reagált Wintermantel Zsolt. Mint mondta, Tarlós István főpolgármestersége idején hamar megvalósult, hogy a Dunát is használják helyi közlekedésre. Szerinte a fővárosiak körében nagy sikernek örvendett a közösségi közlekedés új fajtája, sokan kényelmesebben jutottak el a hajókkal iskolába vagy a munkahelyre, és most, amikor állandóak a dugók Budapesten, még nagyobb jelentősége lenne a Dunán történő vízi közlekedésnek. Wintermantel Zsolt hozzátette, a tender amiben üzemeltetőt kerestek a menetrend szerinti forgalom lebonyolítására, több mint gyanús, és lehet, hogy emiatt döntött a Fővárosi Közgyűlés a szolgáltatás és a kiírás megszüntetése mellett. Tavasszal a BKV hajójárat felfüggesztése után a kormány lépett, és a MAHART hajózási vállalattal közösen indították el a BKV bérlettel is használható budapesti körjáratot, majd a Lánchíd gyalogos forgalmát mentesítő jártot, amely részben pótolni tudta a BKV által üzemeltetett hajókat. Nem sokkal ezután Tüttő Kata főpolgármester-helyettes olyan nyilatkozatot tett, mintha a főváros indította volna el az említett hajójáratokat, amelyekkel kisegítik a budapestieket és a turistákat.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: MTVA/Jászai Csaba

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.