Pesti Srácok

Hat éve zajlik a korrupciógyanús zuglói parkolási botrány

Hat éve zajlik a korrupciógyanús zuglói parkolási botrány

Immáron hat éve, 2016 óta töretlenül zajlik a zuglói parkolási botrány. A Karácsony Gergely kerületi polgármesterségéig visszanyúló korrupciógyanús ügyben a mai napig kerülnek napvilágra újabb felháborító részletek.

2016-ig nyúlnak vissza a zuglói parkolási botrány szálai – írja összefoglalójában az Index. A cikk felidézi, hogy már javában Karácsony Gergely vezette a kerületet, amikor öt évvel ezelőtt a XIV. kerület a fizetőparkolás bevezetése mellett döntött. Ehhez azonban parkolójegy-kiadó automaták beszerzésére és üzemeltetésére kellett megoldást találni. Az ügy már ekkor gyanús lett, ahogy Várnai László, a Civilzugló Egyesület képviselője jelezte, a kerület szocialista többségű Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottsága 1 milliárdról 1,4 milliárdra emelte a megvásárolni kívánt műszaki és szolgáltatási tartalom becsült értékét.

A szocialisták vezetésével gyorsan le is zárták volna a pályázati kiírás tartalmi összeállítását, ám ennek első körben keresztbe tett a Közbeszerzési Döntőbizottság ( indokolatlan gyorsított eljárás miatt), sőt meg is büntette emiatt az önkormányzatot, 1 millió forintra. Másodszorra azonban már sikerrel jártak, az üzemeltetést pedig a legkedvezőtlenebb ajánlatot tévő C-Ware konzorciumot nyerte el, amely azóta is felügyeli a zuglói parkolást. Pedig, ahogy blogjában Várnai is rámutatott: a cég 2019-re egészen tetemes, mintegy 739 milliós veszteséget termelt, amelynek java részét nem is az üzemeltetés, hanem a parkolás-ellenőrzés kiszervezése okozta: 1,4 milliárdból egyetlen év alatt 528 milliót költöttek erre.

Az Index cikke szerint ennek ellenére a szocialisták mindent megtettek, hogy meghosszabbítsák a szerződést, ám ezt végül mégis sikerült megszüntetni, így a kerület végül saját kezébe vette az üzemeltetést. Ám az önkormányzat nemhogy nem bontotta fel a C-Ware-rel a szerződést, de újabb 76 parkolóóra megvásárlására és 4 éves üzemeltetésre szóló közbeszerzést írt ki. A C-Ware neve azért fontos a történetben, mert az elmúlt hetekben a szocialista politikusokra terhelő vallomást tévő Fuzik Zsolt, annak a SiS Parking Kft.-nek az irányítója, amely a C-Ware konzorcium tagja. Fuzik a BKV-val szerződött SYS IT Services Kft. számlagyárának ügyében folytatott nyomozás egyik gyanúsítottja, és aki a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratok alapján azt állította, hogy 2017 és 2019 között vallomása szerint minimum 250 millió forintot, a profit felét adta át Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselőnek és Horváth Csaba fővárosi MSZP-s politikusnak. Mint kiderült, Fuzik azonban más szocialista politikusokat is megnevezett, így az országgyűlési képviselő Molnár Zsoltot, akinek állítás szerint 40 millió forint kenőpénzt adott át, valamint az egykori környezetvédelmi miniszter Baja Ferencet, aki 30 pedig millió forintot kért tőle a BKV Zrt. informatikai rendszereinek üzemeltetésére kiírt közbeszerzése kapcsán.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.