Kilencven százalékban hatásos lehet az amerikai Pfizer és a német Biontech gyógyszergyártó által kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen – jelentette be a két cég hétfőn. Kiemelték: tovább folytatják a munkát és azzal számolnak, hogy november harmadik hetében lesz elég adatuk ahhoz, hogy kiváltsák az amerikai szakhatóság (Food and Drug Administration – FDA) rendkívüli engedélyét az oltás forgalomba hozatalához (Emergency Use Authorization – EUA). Mint írták, az idén nagyjából ötvenmillió, jövőre 1,3 milliárd adagot tudnak gyártani a BNT162b2 elnevezésű oltóanyagból.
A klinikai kísérletek utolsó, harmadik fázisa július 27-én kezdődött. Az oltás mindkét dózisát a fejlesztési program 38 955 résztvevője kapta meg. Az adatok egy külső, független testület (Data Monitoring Committee – DMC) előzetes elemzése alapján azt mutatják, hogy az oltás a beadás utáni 28. naptól védettséget biztosít az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) által okozott betegségtől (Covid-19).
Ez az eredmény az innováció, a tudomány és az egész világra kiterjedő együttműködés győzelme
— idézték a közleményben Ugur Sahint, a Biontech társalapító-vezérigazgatóját. A Németországba Törökországból bevándorolt szakember a többi között rámutatott, hogy a DMC előzetes elemzése éppen a SARS-COv-2-járvány második hullámának közepette készült el.
Ez még inkább kiemeli annak jelentőségét, hogy a fejlesztés a világjárványból a „normalitásba” visszavezető utak egyikét jelentheti
– fogalmazott.
Az eredetileg daganatos betegségek gyógyítására szakosodott mainzi Biontech és a New York-i központú Pfizer Lightspeed (Fénysebesség) nevű fejlesztési programja a világjárvány első heteiben kezdődött. A vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich intézet (Paul Ehrlich Institut, Bundesinstitut für Impfstoffe und biomedizinische Arzneimittel – PEI) áprilisban adta meg az engedélyt az oltóanyag emberi tesztelésére. Az Egyesült Államokban májusban kezdődtek a klinikai tesztek.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója üdvözölte a bejelentést, valamint “biztatónak” nevezte az eredményeket és támogatásáról biztosította a vakcina kifejlesztésén dolgozó tudósokat. Helyettese, Bruce Aylward pedig kijelentette, hogy jövő márciusra elérhetővé válhat az oltóanyag a legsérülékenyebb helyzetűek számára, ami alapvetően megváltoztathatja a világjárvány alakulását.
Sok munka van még hátra (…), de nagyon pozitív eredményekről érkeztek ma hírek, amelyek rendkívül ígéretesek remélhetőleg az egész világ számára
— fogalmazott. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról számolt be, hogy szerződést készülnek kötni akár 300 millió adag beszerzéséről az új oltóanyagból.
A tagországok nevében tárgyaló brüsszeli testület szeptemberben közölte, hogy lezárták a tájékozódó megbeszéléseket a két gyártóval mintegy 200 millió adag vakcina lehetséges megvásárlásáról, megállapodást azonban eddig nem jelentettek be. Az EU korábban hasonló megállapodásokat írt alá a francia Sanofi, a brit-svéd AstraZeneca és az amerikai Johnson & Johnson gyógyszergyártókkal is.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS