Pesti Srácok

A hatóságok egész évben napi 24 órában dolgoznak a terroresemények megelőzéséért

A hatóságok egész évben napi 24 órában dolgoznak a terroresemények megelőzéséért

A magyar hatóságok az év 365 napján 24 órában dolgoznak a terroresemények megelőzéséért, és az emberek ennek a háttérben folyó megfigyelő- és elhárítómunkának csak egy részét látják - erről Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő beszélt szerdán az M1 aktuális csatornán.

A szakértő a szilveszter előtti biztonsági intézkedésekről azt mondta:

amit a rendezvényekre kilátogatók láthatnak - a járőröző rendőröket, TEK-eseket, a páncélautót, vagy a lehegesztett csatornafedeleket - az mindig csak a jéghegy csúcsa, és azt csak a hozzá nem értők kritizálják.

A védelmi készültséget nem szabad alábecsülni, az mindig egy átfogó stratégia része - hangoztatta, hozzátéve: minél több akadályt építenek be, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a támadásra készülők valamelyiken elbuknak. Elmondta, hogy a biztonság megőrzése sok embert, komoly beruházást igényel, és ebben a munkában soha nem tartanak szünetet. Közölte,

a háttérben a nap 24 órájában folyik a megfigyelés, interneten, telefonon, de adott esetben még egy pizzafutártól is kaphatnak jelzést gyanúsan viselkedő társaságról.

MTI; Fotó: 888.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.