Pesti Srácok

Havi 1167 euró segélyt kap Németországban Bin Laden egykori testőre

Havi 1167 euró segélyt kap Németországban Bin Laden egykori testőre

A német Focus a Bild cikke alapján arról ír, hogy havi 1167,3 euró állami segítséget kap a jelenleg Németországban élő Sami A., aki korábban Osama Bin Laden Al-Kaida vezér testőre volt. A 42 éves, tunéziai származású férfinak — feltételezett terroristaként — minden nap jelentkeznie kell a bochumi rendőrségnél.

A német bevándorlóellenes párt, az Alternative für Deutschland (AfD) kérdésére az észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormány közölte, hogy Sami A. és felesége 194 eurós állami segítséget kap, négy gyermeküket pedig fejenként 133-155 euró közötti összeggel támogatják. Az AfD szerint a négygyerekes család további szociális transzferekre is jogosult, azonban erről adatvédelmi okokból nem kaptak tájékoztatást Bochum városától.

Sami A. 1997 óta él Németországban, 2005 óta minden alkalommal visszautasították a tartózkodási engedélye meghosszabbítására irányuló kérelmét. A férfi tanulóként érkezett az országba, 1999 és 2000 között egy afganisztáni, terroristákat kiképző táborban vesztették nyomát, majd Osama Bin Laden testőreként tűnt fel. Eközben megházasodott, négy gyermeke van, családja többi tagja német állampolgár. A rákövetkező években meggyanúsították azzal, hogy terrorista körökben mozog, 2009-ben pedig egy feltételezett Al-Kaida terrorista kocsijában kapták el.

A Bild cikke szerint Sami. A.-t 2006 óta próbálják kiutasítani az országból és visszaküldeni Tunéziába, utóbbi azonban túl nagy kockázattal járna számára, ezért továbbra is a menekülteknek járó keretek között él az országban. A német Legfelsőbb Bíróság 2017 áprilisi döntése szerint a férfit azért nem lehet visszaküldeni származási országába, mert a politikai változások miatt fennáll a veszélye, hogy a 42 éves férfinak embertelen bánásmódban vagy kínzásban lenne része.

PestiSracok facebook image

Eckhardt Rehberg, a CDU politikusa szerint a német bevándorlási törvény szégyentelenül kihasználható. Mint mondja, az adóból kell finanszírozni egy terroristát, mert nem utasíthatjuk ki.

24.hu/Bild, Vezető kép: The New Observer

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.