Pesti Srácok

Házkutatást tartottak és bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak Szász János rendezőnél

Házkutatást tartottak és bűncselekmények gyanúja miatt nyomoznak Szász János rendezőnél

Lefoglalták a számítógépeket és más adathordozókat a BRFK nyomozói, miután házkutatást tartottak Szász János rendező házában. A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztály személyes adattal visszaélés vétség és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást, ennek részeként házkutatást tartott Szász János rendezőnél. Gyanúsítotti kihallgatás nem történt – írja a Magyar Nemzet. Azt még nem tudják, ki a feljelentő.

Mint a portál írja, a házkutatást reggel 6 órától folytatták le a rendező budakeszi házában, ahol számítógépeket és más adathordozókat kerestek és foglaltak le. A Telexnek nyilatkozott Fülöp Tamás, Szász ügyvédje, aki azt mondta: Szász „egyik művészeti tevékenységével kapcsolatban folyik nyomozás”, és hogy „jogi természetű konfliktusról van szó”. A jogász szerint a házkutatási határozatban egy rendkívül enyhe bűncselekményi tétel szerepel, amiről azt mondta:

Még nem tudják, ki a feljelentő

A Telex azt is írja, hogy a rendőri intézkedést nagyon méltatlannak és eltúlzottnak gondolják (értsd: Szász János és ügyvédje), szerintük a feljelentés is megalapozatlan és jogi szempontból sem alátámasztott, de azt még nem tudják, hogy ki a feljelentő. Az a tényállás, ami a házkutatási határozatban megjelenik, az ügyvéd álláspontja szerint nem is bűncselekmény.

Mint a Magyar Nemzet fogalmaz, Szász János januárban azzal került be a hírekbe, hogy felmondott az átalakuló Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az évtizedek során folyamatosan állami anyagi és erkölcsi támogatásban részesült rendező a felmondásáról azt mondta a HVG-nek:

A Magyar Nemzet azt írja, hogy illetékes forrásból megerősítették a szerkesztőségüknek, hogy a Szász házában tartott házkutatás és lefoglalások nem a rendező korábbi egyetemi szerepével, lemondásával függnek össze. Sokkal inkább azzal, hogy jogi természetű vita alakult ki az Index értesülése szerint egy alapítvány és Szász között. Fülöp Tamás ügyvéd erre mondhatta azt, hogy a történtek Szász egyik művészeti tevékenységével vannak összefüggésben – írja a lap.

Egy dokumentumfilm miatt nyomozhatnak

A rendező a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpár történetét dolgozta fel dokumentumfilmben, ám a rendőri incidens nem az orvoscsapat és Szász között robbant ki. Az Index információja szerint a jogi vita egy érintett alapítvány és Szász között folyik. A nyomozók vélhetően a Szász-féle dokumentumfilm munkaanyagait keresik a lefoglalt számítógépeken és adathordozókon. Az orvoscsapat vezetője, dr. Csókay András azt mondta az Indexnek:

Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.