Orbán Viktor Európa ellen akar népszavazást, és putyini kottából énekel, a kúria szégyenletes, szűklátókörű döntést hozott – kommentálták baloldali pártok a Kúria döntését, hogy lehet népszavazást tartani a kötelező betelepítésről. A Liberálisok egyenesen az Alkotmánybírósághoz fordulnak, míg a DK szerint azok az igaz európaiak, akik bojkottálják a részvételt.
Együtt: Szégyellje magát Kúria
Az Együtt elnöke törvényellenesnek tartja a Kúria kvótareferendumra vonatkozó döntését és a népszavazás bojkottjára buzdít. Szigetvári Viktor közleményében szégyenletesnek nevezte, hogy a Kúria kimondta, lehet népszavazást tartani a kötelező betelepítési kvóta ügyében. Szerinte az is felháborító, hogy a testület létezőként kezelte a migránsok elosztását.
Orbán Viktor történelmi bűnt követ el, mert valójában nem a betelepítési kvóta, hanem Európa ellen akar népszavazást
– értékelt az ellenzéki politikus, aki szerint a kormányfő „putyini kottából énekel“.
Az Együtt elnöke a hatályos jogszabályokkal és a magyar joggyakorlattal ellentétesnek tartja, hogy nemzetközi szerződést érintő, „nem egyértelmű” kérdésben írjanak ki népszavazást.
DK: A népszavazás uniós tagságunk felmondásáról szól
A Demokratikus Koalíció (DK) „Európa-ellenesnek” tartja a Kúria által jóváhagyott kvótareferendumot, ezért az ellenzéki párt – az Együtthöz hasonlóan – bojkottálni fogja a népszavazást és arra kéri a választókat, hogy ne menjenek el voksolni.
A DK szóvivője úgy nyilatkozott, „Orbán Viktor népszavazási kérdése” egy hazug kérdés, amely valójában nem ezer ember befogadásáról, hanem Európai Uniós tagságunk felmondásáról szól.
A hazug referendum azt akarja elhitetni, hogy létezik ingyen ebéd, hogy lehetünk potyautasok az EU-ban, hogy a markunkat tartva húzhatjuk ki magunkat a közös feladatok alól
– fogalmazott Gréczy Zsolt, hozzátéve, ilyen út márpedig nem létezik.
Bojkottjukról beszélve kijelentette, hogy „aki távol marad, az Európára szavaz“. A DK szégyennek tartja, hogy az az Orbán Viktor, aki egyszer azt mondta, hogy több millió bevándorlót kell befogadnunk a gazdasági növekedéshez, ma ezer bevándorlóra hivatkozva léptetné ki Magyarországot az EU-ból – jelentette ki.
PM: A Kúria helytelenül értelmezte a nemzetközi kötelezettségvállalás fogalmát
Jávor Benedek tudomásul veszi a Kúria kvótareferendumra vonatkozó döntését, ugyanakkor fenntartja azt az álláspontját, hogy a kérdés érinti Magyarország nemzetközi kötelezettségeit.
A PM színeiben politizáló EP-képviselő közölte, bel- és igazságügyi kérdéseket – köztük a bevándorlást – az unió és a tagországok közötti osztott hatáskörben kell szabályozni. Értékelése szerint a Kúria szűk körűen értelmezte a nemzetközi kötelezettségvállalás fogalmát. Az ellenzéki politikus szóvá tette azt is, hogy a betelepítés nem jogi fogalom, így a népszavazási kérdés nem egyértelmű.
Jávor Benedek megjegyezte, bízik abban, hogy a Kúria koherens marad a nemzetközi kötelezettségvállalás fogalmát illetően akkor is, amikor pártja paksi atomerőművel kapcsolatos népszavazási kérdéséről kell dönteni.
Forrás: MTI/MTI/MTI
Fotó: vs.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS