„Kijelentette, hogy […] elérkezettnek látja az időt arra, hogy az emigrációval foglalkozó hivatalos szerveink fokozzák azt a bomlási folyamatot, amely jelen esetben az angliai emigrációnál is megindult. […] Közölte, hogy az említett irányba már tett is lépéseket.” Hegedüs Géza író ügynöki feladata a londoni magyar emigráció bomlasztása, megfigyelése volt. Ennek eleget is tett, még könyvet is írt a témában. Bár munkájával elégedettek voltak a hírszerzésnél, 1964-ben kizárták, mert hasznosabbnak vélték Magyarországon bevetni. Ezért javasolták átadását a III/III-nak. Hegedüs Géza rosszindulatú jelentéseket tett Ignotus Pálról, Faludy Györgyről, amúgy a Kádár-rendszer minden kiváltságát élvezte. Ma általános iskola viseli a nevét.
„1970-hez viszonyítva új jégkorszak felé csúszunk. Nyílt titok, hogy a magyarországi hatóságoknak ez sem elég. Bomlást és meghasonlást próbálnak szítani köztünk; vannak annyira tájékozottak, hogy ismerjék az ősi jelmondatot: divide et impera.”
Részlet Cs. Szabó László Még vagyunk című tanulmányából (1976).
Az ’56 „élményétől” megrettent, a Rákosi-rezsim „túlkapásaiból” okuló Kádár-diktatúra a forradalmat követő megtorlások után már nem igazán élt a nyílt elrettentések, bebörtönzések eszközével, helyette finomabb, de álnokabb módszereket választottak. Ilyen volt az állambiztonság által szinte tökélyre fejlesztett izolálás, megosztás, bomlasztás, amelyeket – ahogyan Cs. Szabó László is írta – már a Római Birodalom is olyan hatásos fegyverként használt.
Ennek a titkos sakkjátszmának sok-sok különböző figurája volt, a diktatúra vezetőitől, főkádereitől (bástyák) kezdve az állambiztonsági tiszteken (futók) és szigorúan titkos tiszteken (huszárok) át az egyszerű ügynökökig, társadalmi kapcsolatokig (gyalogok). Mindannyian tudjuk, ki volt a királynő (azaz a legveszélyesebb játékos), a játék nagy rajongója, a svábhegyi rózsadombi villájában krumplilevesét kanalazó Kádár János. Persze tekinthetjük őt a királynak, akkor a királynő szerepe az állambiztonsági miniszterhelyettesnek jut.
Kádár, a sakkjátékos / Fotó: MTI
Ebben a sakkjátszmában Hegedüs egyszerű gyaloggá vált, miután 1961 (?)-ben hivatalosan is csatlakozott a hírszerzés csapatához. Az iratokból tudjuk, hogy nem írt alá, mert nem akarták „elrettenteni”, és mindenféle formaságok nélkül is megbíztak benne. Az író 1961 telén már beszervezett hálózati emberként érkezett meg Londonba, ahol a baráti látogatások, találkozások ürügyén felmérte a helyzetet. Első jelentését már ott, Angliában leadta, miután találkozott a londoni rezidentúra „Kárpáti” fedőnevű fedett tisztjével. Utóbbi egyébként a hírszerzéstől saját elmondása szerint kirúgott (valójában valószínűleg civil pályára helyezett) Kanyó András, aki később újságíróként, Berkesi Andráshoz hasonló propagandistaként dolgozott, majd kiadta emlékiratait. Itt olvasható vele egy tavalyi interjú, ahol a szokásos legendát ismételgeti: ő is végig a hazáért harcolt.
Kanyó elvtárs dedikál / Fotó: Konyv.guru
Kanyó többek között Mindszenty bíborosról és Horthyról is lejárató könyvet írt, utóbbit a néhai Népszabadság adta ki 2008-ban (!). Tehát: közel húsz évvel a rendszerváltás után az egykori Szabad Nép megjelentette egy kirúgott kommunista hírszerző könyvét. Kanyót Laczik Erika korábbi cikke tökéletesen bemutatja.
De térjünk vissza Hegedüshöz, a Kanyó százados által leadott jelentésben Ignotus Pálról esett a legtöbb szó, akit az irat – tehát Hegedüs, illetve az általa kifaggatott emigránsok – szerint sokan nem kedveltek. Ez természetesen örömmel töltötte el a hírszerzés embereit, hiszen a Rákosiék által hazacsalt, majd bebörtönzött szociáldemokrata író-szerkesztő 1956-os emigrálása után kiemelt célpontnak számított. Egyrészt izolálni, másrészt beszervezni, harmadrészt hazacsábítani próbálták, nagyrészt sikertelenül.
Ignotus Pálról csak rosszat jelentett
„Kárpáti” „Hargitai” (azaz Hegedüs) elmondása alapján ezt jelentette: „Cs. Szabó és Vajda >Krónikás< [Ignotus egyik állambiztonsági fedőneve – a szerk.] tevékenységéről beszélve megjegyezték, hogy Krónikás jellemtelen ember, tehetségtelen, de azért jól él.”
Ignotus és felesége 1956-ban / Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
Hegedüs hazatérve újra jelentést tett az útról (Budapest, 1961. március 14.), ezúttal már itthoni tartótisztjének, Simon Gusztávnak. A dokumentum megerősíti, hogy Ingotus sem Hegedüshöz, sem annak régi barátaihoz – akikről az ügynök ugyanúgy jelentett – nem állt túl közel. Minden mondat Ignotushoz vezet, ez arra utalhat, hogy Simonék kiemelten felhívhatták „Hargitai” ügynök figyelmét az ismert emigránsra. Persze az is lehet, hogy kettejük – Hegedüs és Ignotus – között valami személyes ellentét is volt:
„Szabó Zoltán: iskolatársa és igen jó barátja Hegedüsnek. […] kb. 5-6 alkalommal találkoztak. Szabó elpanaszolta, hogy Ignótusz a többi irótársához hasonlóan őt is kifurta. Elmondotta, hogy idegennek érzi magát, igen nagy honvágya van. […] Szász Béla szintén igen jó barátja dr. Hegedüsnek. […]
Ignótus volt az aki őt is lehetetlenné tette.
Szász régi párttag, a Rajk ügyben le lett csukva, szabadulása után utlevéllel ment ki. […] Dr Hegedüs Géza a beszélgetés során elmondotta, hogy Ignótus két alkalommal kereste őt telefonon, közölte vele, hogy nem kiván vele találkozni. Ignótust egyékbént egy igen jellemtelen, erkölcstelen alaknak tartja, aki amit tesz azt egyéni érdekeiért és nem politikai meggyőződéséért teszi. […] Szász Béla elmondotta, hogy Ignótuszt az emigrációs körökben az amerikaiak emberének tartják. Az angol irodalmi körök nem rokonszenveznek vele. […]
Szász Béla / Fotó: Szombathelypont.hu
Faludy György. […] határozottan a kinti irócsoport egyik szárnyához sem köti magát. Inkább a kettő között lebeg. Fő célja a minél több pénz szerzése. Hegedüs szerint egy mindenre hajlandó erkölcstelen, törtető, gátlás nélküli személy.”
Nem nehéz a sorok között olvasni:
Hegedüs gyakorlatilag azt a két emigránst húzta le a jelentésben (mindketten „erkölcstelenek”), akik a szociáldemokratákhoz tartoztak (jobboldali vagy annak vélt, tartott emberek nyilván szóba sem álltak Hegedüssel), és nem voltak hajlandóak kiegyezni a Kádár-diktatúrával. Azzal a rendszerrel, amely a nyaktörő, gerincroppantó sztálinista kezdet után már a kisebb-nagyobb megalkuvásokra, egyéni árulásokra, már a gerinc hajlítására épített.
Fokozni kell a bomlási folyamatot
Kifejezetten érdekes a következő jelentés (Budapest, 1961. április 7.), amely szerint az ügynök már partnerként viselkedik. Ötletei vannak: „Kijelentette, hogy véleménye szerint elérkezettnek látja az időt arra, hogy az emigrációval foglalkozó hivatalos szerveink fokozzák azt a bomlási folyamatot, amely jelen esetben az angliai emigrációnál is megindult. Helyes lenne, ha a velünk határozottan nem szemben álló és az otthon után vágyódó személyeket elkülönitenénk, esetleg meg is nyernénk, vagy szembeállitanánk az emigráció ellenséges részével.
Szerinte ennek érdekében fel lehetne használni ugy a hazai, mint a külföld számára megjelenő magyar sajtót. Ezen munkába a nemrég szerzett külföldi tapasztalatai alapján hajlandó lenne tevékenyen bekapcsolódni.
Közölte, hogy az említett irányba már tett is lépéseket.”
Magyar menekültek Ausztriában 1956 őszén / Fotó: Mult-kor.hu
Bomlási folyamat. Leválasztás. Ezeknél a módszereknél tárul fel igazán a hazafiság ellen fellépő, internacionalista kommunista diktatúra aljassága: éppen honvágyukkal, hazaszeretetükkel akarta megfogni azokat az amúgy baloldali, jórészt egyszer már elárult (lásd: a korábban börtönbe zárt Szászt vagy Ignotust) embereket, akiket alkalmasnak láttak a kihalászására. Az öntörvényű Faludy Györgyről vagy a mind két oldal, mindkét szélsőség felől támadott, de a hazatéréshez szükséges megalkuvás kérdésében kétségtelenül karakánul viselkedő Márai Sándorról szó sem lehetett, annál inkább a lehengerlő esszéfejedelemről, Cs. Szabó Lászlóról (akinek hazacsábításában régi „ügynökhősöm”, Kutasi Kovács „Denoix” Lajos is részt vett) vagy az említett Szászról.
Cs. Szabó László és Kutasi Kovács titkos munkatárs / Montázs: PS
Hegedüs egyébként nem hetvenkedett, tényleg tett lépéseket. Még manipulatív, akár üzenetként is olvasható regényt is írt a témában, amelynek fülszövege árulkodó:
„A kötet harmadik regénye, az Idegenben az ötvenhat utáni angliai disszidensek körében, Londonban játszódik. A különböző korú és meggyőződésű emberek igyekeznek idegenben kialakítani új, tartalmas életformát. Van, akinek sikerül, van akinek nem. Van, aki felismeri, hogy tartalmatlan életet élni idegenben értelmetlenség, és akad, aki nem ismeri fel. Van, aki ezek közül hazatér, és van, aki nem.
Az író azonban Sörös Karcsit mutatja be helyesen ítélkezőnek, mert háromévi angliai tartózkodás után felismeri, hogy tervei, a nagy tanulmány, aminek megírására angol ösztöndíjat kíván szerezni, mindenekelőtt hazájához, Magyarországhoz köti őt s csak itthon van értelme nekiveselkedni a könyv megírásának.
S egy eseménydús szilveszteréjszaka után elhatározza magát a hazatérésre.”
Legyünk Sörös Karcsik, adjuk be a derekunkat!
Milyen más most olvasni ezt a szöveget. „Tartalmatlan életet élni idegenben értelmetlenség” –, legyünk Sörös Karcsik, akik rájönnek, csak itthon van értelme folytatni. Az Idegenben a Palota a hegytetőn kötetben szerepel, amelyet 1971-ben adtak ki. Azt is érdemes lenne felkutatni, ki, milyen szerv adott utasítást az írónak arra, hogy megírja ezt a regényt. Berkesi első műveit ’56-ról például a Honvédelmi Minisztérium rendelte meg, megtalálható az ezzel kapcsolatos levelezés, az előleg-bizonylatok a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Kutasi Kovácsnál is láttam, hogy külön prémiummal kecsegtették az emigrációt lejárató, befolyásoló regényéért (amit később egy másik emigráns is megírt), ez valószínűleg Hegedüsnél sem lehetett másképp.
Hegedüs Géza / Fotó: Fortepan.hu
Az ügynöktől azt kérték, hogy külön-külön jellemezze, értékelje az emigránsok, és a fontosabb szervezetek helyzetét. A fent említett jelentésben ezért is szerepel „A Magyar Irók Szövetsége Külföldön elnevezésü emigráns szervezetről alkotott véleménye:”.
„Szerinte az [emigráns] Irószövetség ma már nem számottevő, és egyes személyek részére csak pénzszerzési lehetőséget szolgál. Egyébként a Szövetség mai állapotára a teljes bomlás jellemző, és ezt helyes lenne a hivatalos magyar szerveknek is siettetni és a >romok alól< az érdemesebb embereket valamilyen formában céljaink érdekében megmenteni. Az Irószövetségnél sokkal veszedelmesebbnek tartja az u. n. Számüzöttek Penklubját. A Nemzetközi Penklub, – melynek a Számüzött magyar Penklub is tagja – megalakulásakor baloldali szervezetnek indult, ma viszont már egy teljesen jobboldali szervezetnek lehet tekinteni. Ebben igen nagy szerepet játszott Madariga professzor [Feltehetően Salvador de Madariaga író, diplomata – a szerk.] ténykedése, és politikai állásfoglalása. Madariga különösen 1956 után minden kommunista-ellenes személyt összeszedett és jórészt az ő ténykedésüknek tudható be, hogy 1958-ig megakadályozták és felfüggesztették a Magyar Népköztársaság Penklubjának ténykedését. […] Az ő tudomása szerint a Számüzöttek Penklubjának az alábbi személyek a vezető tagjai: Ignótus Pál, Tábori Pál, Aczél Tamás, Méray Tibor, Pálóczi Horváth”.
Vagyis az „ellenséges”, amúgy baloldali értelmiségiek.
Javasolták átadását a III/III-nak
Bár Hegedüs munkájával elégedettek voltak, 1964-ben mégis kizárták a hálózatból. Az ok egyszerű, mivel viszonylag keveset utazott, és volt elég emberük a londoni emigráció körül, úgy látták, hogy a III/III jobban fel tudja használni itthon.
„>Hargitai< fn. Ügynök eddigi munkáját értékelve megállapitottam, hogy a foglalkoztatása osztályunk hálózatában már nem indokolt. A bennünket érdeklő emigrációban élő személyeket feldolgozta, évenként egyszer utazik külföldre, ami az állandó foglalkoztatást nem teszi szükségessé. […] Ugyanakkor >Hargitai< jó lehetőségekkel rendelkezik az itthoni irodalmi körök felé folytatandó elháritási feladatok elvégzésére. Javaslom átadását a III/III. Csoportfőnökségre.” – írták az 1962. december 13-án készült jelentésben.
Sajnos a folytatást nem ismerjük, mivel a III/III-as iratok ebben a III/I-es dossziéban nyilván nem szerepelnek. Ismerve beszervezésének könnyed menetét, készséges hozzáállását, ha felkérték, valószínűleg a III/III-as ajánlatra sem mondott nemet. Hírszerző BT-dossziéját ekkor le is zárták (a munkadosszié most még nem ismert, ill. kutatható), hivatalosan 1964-ben zárták ki, a zárólapon még hozzáfűzték:
„Titoktartási nyilatkozatot kérni >Hargitai<-tól nem szükséges.”
Azt hiszem, értjük miért. Azt viszont kevéssé: miért is viseli egy iskola ma is az írótársait kiárusító ügynök nevét?
Facebook
Twitter
YouTube
RSS