Pesti Srácok

Heten erőszakoltak meg egy 14 éves lányt Érmihályfalván

Heten erőszakoltak meg egy 14 éves lányt Érmihályfalván

Hét magyar 17 és 26 év közötti férfi erőszakolt meg a helyi zsidó temetőben egy 14 éves lányt az erdélyi Érminfalván - írja a Ripost. A kamaszt nála néhány évvel idősebb, éppen nagykorú udvarlója csalta tőrbe. Első alkalommal még egyedül vitte ki a sírkertbe, ahol orális szexre kényszerítette. A történteket ráadásul a telefonjával videóra vette, a barátainak mutogatta és a közösségi portálra is feltöltötte. A lány akkor még nem mert segítséget kérni. Egy hónappal később már heten támadtak rá a tinire.

A Ripost szerint a brutális erőszak hétköznapi kamasz szerelemmel kezdődött. A 18 éves K. Dezső illendően udvarolt a lánynak. Majd megbeszéltek egy találkozót a zsidó temetőnél, mondván, este úgysem jár ott senki.

Ezen az erőszakon még túl tudott lépni a lány, amiben a fiú kitartó udvarlása, és bűnbánó magatartása is közrejátszott. Egy hónapig ostromolta szerelmével a kis kamaszt, aki ez után újra hajlandó volt találkozni vele. A randevún viszont már nem csak a fiúja várta, hanem annak hét barátja, ismerőse is.

A második eset után három nappal a kislány maga ment be a rendőrségre és mindent elmondott, megnevezte támadóit is. Elmondása szerint a nemi erőszakban K. Dezsőn kívül Sz. János Krisztián, U. Csaba, B. János, Ö. Szabolcs, K. Róbert és B. Attila vett részt, mind 17 és 26 év közötti érmihályfalvi magyarok. A román hatóságok eljárást indítottak, kihallgatták őket. Szabadlábon védekeznek, kivéve a „bandavezért”, K. Dezsőt, akit 15 nap előzetes letartóztatásba helyeztek szerdán.

PestiSracok facebook image

Érminfalva egy tízezres lélekszámú, 80 százalékban magyarok lakta település a határ romániai oldalán, Debrecentől alig 40 kilométerre.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.