Pesti Srácok

Hétfőtől elérhetőek a 2021-es éves autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek a 2021-es éves autópálya-matricák

A 2021-es éves országos és megyei autópálya-matricák 2020. december 7-től elérhetőek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) saját értékesítési felületén, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél, a 2020. évre váltott ugyanilyen típusú vignetták 2021. január 31-ig biztosítanak úthasználati jogosultságot a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon – közölte a szolgáltató pénteken az MTI-vel.

Ismertetik, hogy a 2021. évre érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák érvényességi ideje 2021. január 1-jén indul, és érvényességük 2022. január 31-én jár le, azaz azokat 13 hónapon keresztül lehet használni. A NÚSZ adatai szerint az éves e-matricák elővásárlása egyre népszerűbb az utazóközönség körében. Míg 2018 decemberében bő 120 ezer, 2019 utolsó hónapjában már több, mint 144 ezer éves e-matrica kelt el az érvényességi idő kezdete előtt. Ez a tavalyi elővásárlási időszakban közel 20 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A 2019. év végi elővásárlások során az éves országos jogosultságból több, mint 56 ezer, a megyei e-matricákból pedig mintegy 88 ezer darabot szereztek be az úthasználók.

A kialakult járványhelyzetre tekintettel az e-matrica vásárláshoz a NÚSZ Zrt. elsősorban a saját, mobiltelefonra optimalizált elektronikus értékesítési felületét, az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja. Az itt történő vásárlások után nem kell kényelmi díjat fizetni, a jármű adatait csak egyszer kell megadni, így a későbbi vásárlások alkalmával a tévesztések – például rendszámelírás – esélye nullára csökken, és még a vásárlást igazoló bizonylatot sem kell megőrizni 2 évig – írják a közleményben.

Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója a közleményben elmondta: először 2016-ban vezették be az elővásárlás lehetőségét, annak érdekében, hogy minél többen el tudják kerülni az értékesítőhelyeken januárban jellemző tumultust és felesleges várakozást. Egy nemrég kihirdetett törvénymódosítás értelmében 2021-től kezdődően az útdíjak évente automatikusan inflációkövetéssel drágulnak.

PestiSracok facebook image

A NÚSZ honlapján közzétett tájékoztatás szerint a személygépkocsikra (D1 díjkategória) jövőre az éves országos autópálya-matrica 44 660 forintba, az éves megyénkénti 5200 forintba, a tíznapos 3640 forintba, a havi 4970 forintba kerül. A D2 díjkategóriában – 7-nél több személy szállítására alkalmas jármű, tehergépkocsi 3,5 tonnáig és lakókocsi – a 2021-re érvényes éves e-matrica ára szintén 44 660 forint, míg a megyei 10 390 forint. A B2 kategóriába tartozó járműveknél (buszok) az éves autópálya-matricáért 207 770 forintot kell fizetni. A jogosulatlan úthasználat után fizetendő pótdíj, amely ugyancsak az infláció mértékével nőtt, 60 napon belüli fizetés esetén 15 460, azon túl 61 820 forint a D1, D2 kategóriában, 69 540 és 278 140 forint a B2 kategóriában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.