Ma reggeltől kapható az újságárusoknál a Mandiner nyomtatott kiadása, hetilapja. Portálunk készített egy rövid interjút az újság lapigazgató-főszerkesztőjével, Szalai Zoltánnal. A főszerkesztő elmondta, hogy nem lesz átfedés a két termék között; a cél az, hogy a baloldali médiatúlsúlyban egy olyan lapot hozzanak létre, amely hozzájárul ahhoz, hogy az olvasóknak még nagyobb rálátásuk legyen a világ eseményeire.
Azt halljuk folyton, hogy a nyomtatott sajtó haldoklik; ennek ellenére belevágtak egy ilyen projektbe. Miből gondolják, hogy van egy olyan erős piaci rés, ahová érdemes belépni?
A baloldalon elég sok nyomtatott hetilap működik, míg a jobboldalon ez nem mondható el, ezért úgy gondoltuk, hogy szükség van egy ilyen jellegű polgári, konzervatív hetilapra. A közönsége az nagyjából ugyanaz lenne, mint az online verziónak, tehát a jobboldali, a világ iránt érdeklődő, hazánk és a világ eseményeit mélyebben érteni akaró emberek. Elődlapunk, a Reakció megszűnése óta álmodtunk róla, hogy újra print lapot készítsünk, és nagyon örülünk, hogy ez most megvalósult.
Állítólag a nyomtatott sajtót az idősebbek olvassák, a fiatalok az online-ra kattannak. Ki akkor a célközönség valójában?
Alapvetően az újság mindenkinek szól; nyilvánvalóan azt mi is látjuk, hogy a 16-18 évesek inkább online tartalmakat, leginkább a “social media” termékeit fogyasztják. Az idősebbek azok, akik több printet olvasnak, de én azt gondolom, hogy a nyomtatott papír varázsa mindenki számára érdekes és értékes lehet; éppen ezért mi megpróbáljuk már az egyetemista korosztályt is meggyőzni arról, hogy érdemes ezt a terméket megvásárolni.
Miért van baloldali túlsúly a nyomtatott médiában?
A baloldali sajtónak több évtizednyi előnye van. A rendszerváltozáskor, a privatizáció idejében az akkori döntéshozók figyeltek arra, hogy a lapok ideológiáját baloldali és liberális irányban tartó, vagy azt engedő tulajdonosok kezébe kerüljön a médiapiac. A jobboldali kormányok alatt ez változott, de ha valaki megnézi az online sajtót vagy a televíziós piacot, az érzékelheti a meglévő baloldali túlsúlyt. Ugyanez a helyzet a hetilappiacon is, ám mi azt gondoljuk, hogy a jobboldalon van a több és jobb tartalom és a valódi olvasói érdeklődés is.
Tartalmilag hogyan kell ezt elképzelni: ami online megjelenik, az nyomtatva is olvasható? Vagy lesznek exkluzív tartalmak?
Profin szét fogjuk választani a tartalmakat. Figyelünk arra, hogy az online portál minősége is folyamatosan emelkedjen és a nyomtatott lap is elnyerje az olvasók tetszését; nagyon figyelünk mindkét platformon a minőségi és érdekes tartalmakra. A print lapnak exkluzív tartalmai lesznek, amelyek nem lesznek online olvashatóak, ezért érdemes lesz megvenni hétről hétre az újságunkat. Próbáljuk azonban az online és a print szinergiáit kihasználni; például a most megjelenő Tony Abbott-interjú végén fel lesz tüntetve, hogy korábban online már készült egy interjú Abbott egyik legjobb barátjával, a neves ausztrál újságíróval Greg Sheridennel. Ez az anyag egy QR-kóddal keresés nélkül azonnal elérhető lesz a nyomtatott lap olvasóinak. Emellett a print tartalmakból ajánlót, kedvcsinálót találnak majd az online felületünkön. Úgy gondolom, hogy az olvasók hamar látni fogják, hogy milyen minőségi anyagokat találnak az egyik és a másik felületen, úgy, ahogy ezt több nyugati sikeres hetilap is csinálja.
Sokat lehet hallani arról, hogy kik csinálják majd a lapot. Végül hogy állt össze az “álomcsapat”?
Az online-ról már ismert mandineres szerzők, Szilvay Gergely, Kereki Gergő, Rajcsányi Gellért vagy Leimeiszter Barnabás munkatársai lesznek a lapnak, de vannak új igazolások is, például a Magyar Nemzet kultúra rovatát 2013-ig vezető Muray Gábor. Röviden tehát: Kereki Gergő lesz a lap főszerkesztő-helyettese, a Belföld rovatot is ő fogja irányítani, a Külföldet és a külhont Rajcsányi Gellért kapja meg, a Precedens rovat vezetője Orbán Balázs, a Makronómé Oláh Dániel, az Élet rovat pedig a már említett Muray Gábor területe lesz. Az újságírók nagy része pedig mind az online, mind pedig a print lapban alkot majd.
Mennyibe fog kerülni a lap? Hány oldalas lesz, mit kell róla tudni a tartalmon kívül?
A lap 550 Ft lesz, borítóval együtt 68 oldalon jelenünk meg, az előfizetés pedig különösen előnyös kedvezményeket tartogat az azt választóknak. Példányszámról egy induló lapnál nem érdemes beszélni, ez az eladásoktól függ. Reményeink szerint a határ a csillagos ég; vannak tehát célkitűzéseink, és reméljük, minél hamarabb sikerül megvalósítanunk azokat.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS