Pesti Srácok

Hiába a járvány, nem lettek olcsóbbak az ingatlanok

Hiába a járvány, nem lettek olcsóbbak az ingatlanok

Mindamellett, hogy a koronavírus-járvány hatalmas terhet ró az egészségügyre és a kezdetekkel ellentétben ma már nem találunk olyan embert, aki valamilyen formában ne lenne érintett a járványban, ne feledkezzünk meg arról se, hogy milyen gazdasági kihívást is jelent a vírus jelenléte. A járvány legérintettebb területe kétségtelenül a turisztikai és vendéglátói szektor, de nem elhanyagolható az sem, hogy miben változtatta meg a járványhelyzet az ingatlanpiacot. A szakértő szerint a kormányintézkedéseknek köszönhetően ez a terület stagnált, leginkább a felújításra váró ingatlanok ára esett, de hamarosan már ezek sem lesznek olcsóbbak, mint a járvány előtt, ezért most érdemes belőlük bevásárolni.

Sokan azt gondolták 2020 márciusában, amikor hazánkban is berobbant a koronavírus-járvány, majd az azt követő gazdasági válság, hogy az ingatlanpiac is megroppan majd és hatalmas árzuhanások lesznek – emlékezett vissza a Figyelőnek nyilatkozó szakértő. Ben-Ezra Orran szerint az, hogy ez a roppanás nem következett be, annak köszönhető, hogy a kormány olyan intézkedéseket hozott, amivel viszonylag stabil maradhatott az ingatlanpiac.

– tette hozzá a szakértő, hangsúlyozva, hogy most már nyugodtan kijelenthető egy év távlatából, hogy az ingatlanpiac kellőképpen erősnek és stabilnak bizonyult a válság során, ellentétben az előzetes várakozásokkal.

PestiSracok facebook image

Versenyben a tőzsdével

Ben-Ezra Orran emlékeztetett arra is, hogy az ingatlanbefektetéseknek akadt alternatívája, hiszen a részvénypiac lényegesen dinamikusabb és jóval nagyobb hozamot tudott biztosítani, viszont az ingatlannal ellentétben sokkal változóbb, magas kockázatú befektetésnek számít. Az ingatlan a szekértő szerint egy jól kiszámítható befektetési forma, ami bebizonyosodott a 2020-as válság idején is.

Saját használatra vásárolnak ingatlant

A szakértő tapasztalata az, hogy a legnagyobb befektetői csoport jelenleg saját használatra vásárol ingatlant, amire vagy a családbővítés vagy munkahelyváltás, illetve egyéb körülmények miatt kerül sor általában, és igyekeznek minél jobb ár-érték arányú ingatlant vásárolni. A szakértő szerint most két típus mozgása figyelhető meg az ingatlanpiacon. Az egyik, amelyik úgy érzi, itt a remek alkalom – most, hogy valamelyest mérséklődtek az árak –, hogy a fővárosban vásároljon ingatlant. Ők jellemzően kellő megtakarítással rendelkező vidéki vevők. A másik típus pedig a befektető, aki négyzetméteráron szeretne felvásárolni felújítás előtt álló lakást, amit később haszonnal eladhat. Ben-Ezra Orran emlékeztetett: nemrég írtak arról, hogy leginkább a felújításra váró ingatlanok ára esett a leginkább az elmúlt időszakban, de ez a tendencia hamarosan megáll, ezért a befektetőknek még most érdemes vásárolniuk.

Forrás: Figyelő; Fotó: everypixel.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.