Pesti Srácok

Hiába a pávatánc: Brüsszel továbbra is követel Varsótól

Hiába a pávatánc: Brüsszel továbbra is követel Varsótól

Hiába tett egyre több gesztust Varsó Brüsszel felé, hiába ütöttek meg egyre gyakrabban a magyar kormánnyal ellenséges hangot a lengyel politikusok, úgy tűnik, a helyzet nem változott: az uniós vezetők továbbra is ki akarják zsebelni a lengyeleket. A tanulság egyértelmű, annyit azonban hozzátennénk, hogy mi nem haragszunk évszázados barátainkra, és reméljük, hogy ezek után belátják, hogy kivel tudnak őszinte szövetséget kötni.

– közölte az Európai Bizottság csütörtökön. Lengyelország 24 milliárd euró támogatásra, valamint 11,5 milliárd euró rendkívül olcsó hitelre is jogosult a helyreállítási alapból, amivel gazdaságát zöldebbé és digitalizáltabbá tehetné a koronavírus-járvány után – írja a Magyar Nemzet.

A forrásokat azonban az Európai Bizottság egyelőre visszatartja, a brüsszeli végrehajtótestület szerint ugyanis a lengyel kormányzópárt, a Jog és Igazságosság (PiS) nem akarja visszavonni az igazságszolgáltatási rendszerben az elmúlt hét évben bevezetett változtatásokat. A PiS szóvivője, Radoslaw Fogiel a Wnet rádiónak adott minapi interjújában úgy fogalmazott: az Európai Bizottságnak nincs hatásköre az igazságszolgáltatás működésének kérdésében egy uniós államban, és az igazságszolgáltatás megszervezése teljes mértékben a tagállamok hatáskörébe tartozik. Fogiel szerint tisztán politikai oka van annak, hogy Lengyelország nem kapott pénzt az EU gazdaságélénkítési alapjából.

PestiSracok facebook image

Lengyelországban július 15-én hatályba lépett az Andrzej Duda elnök által előterjesztett, a varsói parlament által június elején elfogadott törvény, amelynek értelmében megszűnt az EU által kifogásolt legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara, és megkezdte munkáját az új, a szakmai felelősség ügyeivel foglalkozó kamara. Ennek ellenére Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilapnak július végén adott interjúban kijelentette: Varsó még nem teljesítette a koronavírus-járvány utáni helyreállításra szánt európai uniós források kifizetéséhez támasztott feltételeket.

A brüsszeli bizottság június elején hagyta jóvá a 23,9 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és a 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását lehetővé tevő lengyel helyreállítási tervet, ennek eszközeinek kifizetését viszont a tervben foglalt szükséges feltételek – úgynevezett mérföldkövek – teljesítéséhez köti. Az első mérföldkövek teljesítését viszont Varsó és Brüsszel jelenleg eltérően értelmezi.

– szögezte le a bizottság szóvivője a szokásos csütörtöki tájékoztatóján. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdai sajtóértekezletén még arról beszélt: Lengyelország nem fog elveszíteni semmilyen pénzt, a helyreállítási alap eszközeinek folyósítása is csak idő kérdése. Hozzátette: az Európai Unióval együtt ki kell dolgozni megfelelő mechanizmusokat, és ezt remélhetőleg az Európai Bizottság is érti. Mint fogalmazott,

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.