Pesti Srácok

Hiába ígérte, mégsem jár be dolgozni Magyar Péter (Videó)

Hiába ígérte, mégsem jár be dolgozni Magyar Péter (Videó)

Magyar Péter újabb ígérete vált illúzióvá. A parlamenti és önkormányzati választásokat megelőzően ugyanis azt ígérte, hogy a pártja képviselői be fognak járni a munkahelyükre, azaz az Európai Parlamentbe. Ehhez képest ő sokszor messziről elkerüli; volt, hogy a Keleti pályaudvarnál sörözött. Persze, Magyar Péter korábban azt is ígérte, nem veszi fel az EP-mandátumát, mégis felvette. Sőt, emellett azt is ígérte, hogy megszünteti majd a mentelmi jogot, míg most a diszkóbotránya miatt nem hajlandó lemondani arról.

Magyar Péter több hónapon keresztül azt állította, hogy nem kell neki a többmilliós európai parlamenti állás, a választást követően azonban bejelentette, mégis beül az Unió döntéshozó testületébe. Magyar Péter gyorsan megszegte az egyik leghangzatosabb kampányígéretét is. Nem jelent meg az EP Alkotmányügyi Bizottságának (AFCO) ülésén, holott nemcsak tagja, hanem alelnöke is a testületnek. Holott azt mondta korábban, hogy fognak dolgozni, bejárnak az EP-képviselőik munkahelyükre. Nyár óta viszont nem jár be Magyar Péter – írja az Origo.

– hazudta Magyar Péter, amikor bejelentette, hogy korábbi állításával szemben felveszi az uniós képviselői mandátumot. Az Alkotmányügyi Bizottság (AFCO) szerdán tartott első rendes ülésén Magyar Péter széke látványosan üresen maradt a pulpituson, holott ő a testület 4. alelnöke.

PestiSracok facebook image

Magyar Péter szembetűnő távolmaradása visszanézhető az Európai Parlament honlapján. Magyar Péter már az EP-listavezetők köztelevízióban rendezett vitáján is azt állította, hogy a Tisza Párt képviselői bizonyosan be fognak járni a munkahelyükre, és önöket fogják képviselni.

Mindezt az alábbi videóban láthatják és hallhatják:

A baloldali politikus azt is megígérte, hogy megválasztása esetén eltörli a mentelmi jogot, azonban amióta mandátuma van, nem hajlandó lemondani róla. Az elemző Nagy Ervin ezzel kapcsolatban az Origónak megjegyezte: világos, hogy Magyar Péter fél a diszkóbotrány miatti nyomozástól.

Forrás: Origo; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.