Pesti Srácok

Hiány volt az amerikai költségvetésben januárban

Hiány volt az amerikai költségvetésben januárban

A bevételek csökkenése és a kiadások növekedése miatt az Egyesült Államok költségvetési hiánya januárban 39 milliárd dollár volt, miután egy éve még 119 milliárd dollár költségvetési többletet jegyeztek fel – közölte az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.

A költségvetési kiadások 486 milliárd dollárt tettek ki januárban, ami 140 milliárd dollárral, 4 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A növekedésben szerepet játszott az a 36 milliárd dolláros állami mentőcsomag is, amelynek célja volt, hogy megakadályozzák a Central States Pension Fund nyugdíjalap több mint 350 ezer Teamsters szakszervezeti tagja nyugdíjának csökkenését.

A múlt hónapban a költségvetési bevétel 447 milliárd dollárt tett ki, 18 milliárd dollárral, 4 százalékkal volt csökkent 2022 januárjához képest. Az október 1-jén kezdődő folyó pénzügyi év első négy hónapjában a költségvetésbe befolyó bevételek 3 százalékkal, 1473 milliárd dollárra csökkentek, viszont a kiadások 9 százalékkal, 1933 milliárd dollárra emelkedtek, aminek a következtében 460 milliárd dollár hiány keletkezett. Az előző évi költségvetési hiány 1400 milliárd dollárra esett az azt megelőző évi 2600 milliárd dollárról a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kiadások csökkenése és az adóbevételek növekedése miatt.

Az amerikai Kongresszus Költségvetési Hivatala, a pártsemleges CBO azzal számol, hogy az októberrel kezdődött 2023-as pénzügyi évben a büdzsé hiánya tovább csökken, 984 milliárd dollár körüli lesz, majd nőni kezd és 2030-ra a deficit eléri a mintegy 2 ezermilliárd dollárt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?