Pesti Srácok

Hibázhatott a rendőrség Puzsér-ügyben – Már nem gyanúsított Ábrahám Róbert

Hibázhatott a rendőrség Puzsér-ügyben – Már nem gyanúsított Ábrahám Róbert

Mint arról mi is beszámoltunk, tetlegességig fajult a vita portálunk munkatársa Ábrahám Róbert és Puzsér Róbert között, miután az utóbbi éveken keresztül támadásoknak tette ki kollégánkat. A pofon után Ábrahámot gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség, azonban a legfrissebb sajtóértesülések szerint a vizsgálatot megszüntették.

Már nem kezeli gyanúsítottként a rendőrség kollégánkat a Puzsér Róbertnek kiosztott pofon miatt. A Blikk megkeresésére Ábrahám közölte, hogy már nem gyanúsítják súlyos testi sértés kísérletével.

– nyilatkozta Ábrahám. Az időközben a Blikkhez is eljutatott határozat kimondja, hogy a nyomozóhatóság érdemi nyomozás nélkül vádolta meg Ábrahám Róbertet súlyos testi sértés kísérletével, így a panasznak helyt adva Ábrahám gyanúsítását azonnali hatállyal megszünteti.

PestiSracok facebook image

A lap szerint ez persze nem azt jelenti, hogy Ábrahám Róbert nem lesz felelősségre vonva – pláne annak fényében, hogy önmaga ellen tett terhelő beismerő vallomást –, csupán annyit, hogy az ügyben eljáró nyomozók hibáztak, és idejekorán gyanúsították meg a lehető legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésével. Hogy pontosan mivel is fogják végül gyanúsítani Ábrahám Róbertet, az a nyomozás eredményétől függ. Ábrahám az új fejleményekre reagálva elmondta:

– zárta gondolatait a műsorvezető.

Forrás: Blikk; Fotó: PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.