Pesti Srácok

Hidvéghi Balázs: az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot

Hidvéghi Balázs: az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot

Az Európai Unió nem tudta kezelni a migrációs válságot, és az uniós parlament (EP) nyolc évvel a bevándorlási krízis után is ugyanazokat a dolgokat hangoztatja, például, hogy növelni kell az európai szolidaritást, és segíteni a bevándorlók elhelyezésében és szétosztásában – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője szerdán, Strasbourgban az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Mint mondta, az EP kedden ismét migrációról vitázott, azzal kapcsolatban, hogy az olasz kormány szükségállapotot hirdetett, mivel a múlt évhez képest háromszor-négyszer annyi illegális bevándorló érkezik az olasz partokhoz a Földközi-tengeren. A képviselő szerint a vitában felszólaló képviselők többsége "ugyanazokat a rossz, már lejárt és leszerepelt módszereket erőltetik, amelyekről már évekkel ezelőtt világosan látható volt, hogy nem működnek és nem oldják meg ezt a problémát".

– hangoztatta. A képviselő úgy gondolja, a változtatásnak abból kell kiindulnia, hogy először is biztosítani kell a határok védelmét, és világossá kell tenni, hogy az Európai Unió területére illegálisan törvénysértő módon nem lehet bejönni.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Hidvéghi Balázs hozzátette, hogy az unióba érkező migránsok nagy része nem menekült, hanem gazdasági bevándorló, "akik kihasználják Európa gyengeségét, kihasználják azt a helyzetet, hogy a tagállamok még saját törvényeiket sem tartják vagy tartatják be". Felhívta a figyelmet, hogy az EU-nak segíteni kell Olaszországot a határvédelemben, és a tagállamokat az illegális bevándorlók visszatoloncolásában.

– szögezte le.

Hidvéghi szerint az EP bevándorláspárti szélsőséges szárnya az, amely tovább erőlteti a kudarcot vallott módszereket, amelyek nem hatékonyak, és ráadásul szembe is mennek az érvényes szerződésekkel, tagállami hatásköröket sértenek. Mint mondta, javasolni fogja, hogy az EP csütörtökön halassza el a szavazást az új menekültügyi paktumra vonatkozó álláspontjával kapcsolatban, mert több képviselőtársával együtt úgy vélik, "hogy a paktum rossz alapokból, rossz előfeltételezésekből indul ki, és rossz megoldásokat erőltet".

Felhívta a figyelmet, hogy Európának segítenie kell a valódi menekülteken; ezt Magyarország is megteszi az ukrán menekültek esetében. Ugyanakkor – tette hozzá – világosan el kell választani ettől az illegális gazdasági migráció kérdését, és nagyon határozottan fel kell lépni az ellen, hogy az unió területére gyakorlatilag törvénysértés útján be lehet jutni, és ott maradni. Szerinte azonban van elmozdulás abba az irányba, amely hangsúlyozza a határvédelem fontosságát.

– szögezte le. Mint mondta, nyilvánvaló kellene, hogy legyen, hogy az Európai Bizottság a közös európai költségvetésből támogatja a határvédelmet, ami magában foglalja adott esetben a határkerítéseket, és a megerősített fellépést a határok védelmében.

– jelentette ki a fideszes politikus.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Varga Judit a PS-nek: bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak (Videó)

Exkluzív 2023 november 16.
Európa nyugati fele a progresszív, nyitott határokat hirdető bevándorláspolitikának köszönhetően a 25. órába lépett. Most már a valóság ott üvölt és dörömböl minden választópolgár ajtaján, fogalmazott lapunknak adott interjújában Varga Judit. Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke kiemelte, egyértelmű ok-okozati összefüggés áll fenn a nyugati modern antiszemitizmus megjelenése és az illegális bevándorlás között. Hozzátette, néhány évvel ezelőtt nagyon hevesen támadták Magyarországot azért, mert itt állítólag antiszemitizmus van, holott ez a legbiztonságosabb hely zsidó honfitársaink számára ma Európában. Varga Judit úgy fogalmazott a migránsok kötelező elosztása kapcsán, amennyiben Magyarország pert veszítene ebben az ügyeben, akkor kényszerítő bírságot rónának ki hazánkra, mintegy 16 ezer eurót naponta. Persze a 22 ezer eurón felül, amit a be nem fogadott migránsokért kellene fizetni fejenként. A bizottsági elnök az EP-választással kapcsolatban úgy fogalmazott, készül a feladatra, a Fidesz hivatalos EP-listája majd január/február környékén lesz hivatalos. Varga Judit kiemelte, egyre kellemetlenebb az Európai Bizottság számára is, hogy a még mindig a maradéktalanul teljesített magyar igazságügyi reformokat bírálják. Úgy fogalmazott, bizonyos politikusoknak életveszélyes lenne, ha az Európai Bizottság zöld lámpát adna Magyarországnak ezekben az ügyekben. Részletek a videóban.