Pesti Srácok

Hidvéghi Balázs: életveszélyes az EP fosszilis tüzelőanyagokra vonatkozó javaslata

Hidvéghi Balázs: életveszélyes az EP fosszilis tüzelőanyagokra vonatkozó javaslata

Tarthatatlannak, rossznak és életveszélyesnek nevezte Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az Európai Parlamentnek azt a javaslatát, amely az Oroszországgal szemben tervezett tizedik uniós szankciós csomag részeként teljes embargót vezetne be az onnan származó fosszilis tüzelőanyagokra.

A kormánypárti politikus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában hangsúlyozta: a Fidesz EP-képviselőcsoportja nem támogatta a javaslatot és nem vett részt az erről szóló állásfoglalás szavazásában sem, mert szerintük ez már a sokadik olyan határozat ebben a témában, amikor gyakorlatilag "lehetetlen szövegekről" kellene véleményt mondani. Hidvéghi Balázs azt mondta, hogy a javaslat szövege egészen elképesztő állításokat és felhívásokat tartalmaz például a fegyverszállítások tekintetében: nemcsak üdvözli például a tankok Ukrajnába küldését, hanem kifejezetten felhív vadászrepülőgépek és nagy hatótávolságú rakétarendszerek szállítására is. Hozzátette: abból a hamis kijelentésből kiindulva, hogy "ez a mi háborúnk", egyre inkább belekerül a NATO és a nyugati szövetség ebbe a konfliktusba.

– fogalmazott az EP-képviselő. A politikus emlékeztetett arra, hogy a javaslat a tizedik szankciós csomag támogatására is felszólítja az EU tagállamait, illetve a tagjelölteket, azonban az összes fosszilis energiahordozóra és urániumra kiterjedő teljes és azonnali embargó szintén veszélyes és tarthatatlan helyzetet eredményezne.

PestiSracok facebook image

– közölte, rámutatva arra: mindez "további öngyilkos, nekünk ártó lépéseket jelentene, amellyel lassan a saját gazdaságunkat, a magyar emberek és a többi európai ember biztonságát, életkörülményeit tennénk tönkre, vagy sodornánk végveszélybe". A fideszes európai parlamenti képviselő megjegyezte, hogy ez már nem az első ilyen "szélsőségesen veszélyes javaslat" az Európai Parlamentben. Hidvéghi Balázs a brüsszeli korrupciós botrányról szóló műsorvezetői kérdésre reagálva azt mondta: a korábbiaknál is biztosabban kijelenthető, hogy az EP és tágabb értelemben a brüsszeli politika története során ez a legnagyobb ilyen korrupciós ügy.

– fogalmazott. Kijelentette: a botrány miatt az európai baloldalon tagadási próbálkozás látható, és arról beszélnek, hogy ez néhány személy konkrét ügye csak, holott valójában egy intézményes, a teljes működést manipuláló gyakorlatról van már szó.

– tette hozzá. Hidvéghi Balázs hangsúlyozta: Brüsszelben egy ideje nem objektív tények alapján, hanem sokkal inkább politikai és ideológiai elfogultságok alapján születnek döntések, ezek pedig egyre inkább szélsőségessé, türelmetlenné és kirekesztővé válnak; ezzel ma már az egész unió működését veszélyeztetik.

– hangoztatta. A Fidesz EP-képviselője a műsorban a politikai reklámtevékenység átláthatóságáról szóló EP-javaslatról szólva azt mondta: ez szintén egy veszélyes javaslat, mivel ezzel beleavatkozhatnának az egyes államok választási kampányaiba.

– hangoztatta a fideszes EP-képviselő, megjegyezve: ez ugyanaz "a tagállami határköröket lábbal tipró, központosító és egyébként antidemokratikus" törekvés, amely ma jellemzi a brüsszeli döntéshozást és az unió központját.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.