Pesti Srácok

Hidvéghi Balázs: komoly pénzügyi visszaélés gyanúja merült fel a Lánchíd felújítása kapcsán

Hidvéghi Balázs: komoly pénzügyi visszaélés gyanúja merült fel a Lánchíd felújítása kapcsán

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) pénteken közzétett jelentése alapján komoly pénzügyi visszaélés gyanúja merült fel a Lánchíd Budapest által elvégzett felújítása kapcsán – közölte pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján Hidvéghi Balázs, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke.

Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke emlékeztetett arra, hogy a Lánchíd felújítását a Városháza hitelből finanszírozta; ennek felhasználását ellenőrizte a Kehi. Elmondása szerint a Városháza az előző főpolgármester, Tarlós István által letárgyalt, kedvezőbb szerződés helyett egy csökkentett műszaki tartalmú, de 5,5 milliárd forinttal drágább megállapodást kötött az A-Híd Zrt.-vel a Lánchíd felújítására.

– jegyezte meg. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az A-Híd Zrt. rendszeresen utalt pénzeket a Sunstrike Hungary Kft.-nek, amelynek vezetője, Vig Mór ma már előzetes letartóztatásban van.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta.

– közölte. Hidvéghi Balázs szerint jogosan merül fel tehát a kérdés: "miért került egy csökkentett műszaki tartalmú megállapodás többe, miért volt szükség ilyen óriási összeg átutalására a Sunstrike Hungary Kft. számára, miért kellett ezeket a pénzeket azonnal felvenni, és mi lett velük, hol van a pénz?"

– szorgalmazta Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.